Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat

Tudom, régen volt már új bejegyzés, de nem azért mert nem olvastam. Az utóbbi hetekben kiolvastam három könyvet is, de ebből kettő az egy sorozat közepe volt (Rick Riordan: The Throne of Fire (The Kane Chronicles #2), Rick Riordan: The Serpent's Shadow (The Kane Chronicles #3)), úgyhogy azokból nem írtam értékelést. Még.

 

De tegnap befejeztem egy másik könyvet is, Cressida Cowell-től az Így neveld a sárkányodat. Mivel ez a könyv már megjelent magyarul is, meg nem a sorozat közepe, gondoltam írok róla egy elemzést.

 Amit erről a könyvről mindenféleképpen tudni kell mielőtt elolvasod, az az, hogy:

1.  EZ A KÖNYV NEM A FILM. Az alapötlet a filmhez innen van, igen, de a könyv és a film teljesen különbözik. Szóval ne várja el senki, hogy Fogatlan olyan a könyvben, mint a filmben. Egyáltalán nem olyan. Az egész vikingség életkörülményei sem olyan, mint a filmben. Később részletesebben kitérek ezekre.
2. Ezt a könyvet 10 éves, 10 év körüli gyerekeknek írták. Ilyen a stílusa, ilyen a sztorija, ilyen a tördelése (nagy margók, nagy betűméret, csupa illusztráció).

Akkor csapjunk bele! (Megjegyezném, hogy ha tetszett a film, nem feltétlenül fog tetszeni a könyv.)

Amint elkezdődik a könyv, már érzékeljük a leglényegesebb különbséget. A fiatal vikingeknek próbát kell kiállniuk, hogy a törzsbe tartozhassanak: el kell lopniuk egy sárkányt, és tanítaniuk kell azt, hogy azt csinálja, amit neki mondanak. (Nem, nincsen sárkánylovaglás.) Ez már azért elég nagy eltérés, ugye?

Szóval a fiúk elmennek, lopnak maguknak sárkányt, visszatérnek (éppen csak). Hablaty (magyar fordításban valamiért Harald lett. WTF?) nem látta milyen sárkányt kapott fel, csak érezte, hogy ott van, és ezt a sors szánta neki. Ez a mi kis sárkányunk Fogatlan. Nem, Fogatlan nem egy éjfúria. Nem, Fogatlan nem úgy néz ki, mint a filmben. Nem egy cuki, macskaszerű kis lény. A-aaa. Ő egy icipici, ténylegesen FOGATLAN sárkány. És zöld. És nagyon-nagyon-nagyon engedetlen.

Alap tudnivalók a könyvbeli sárkányokról:

1. Hűtlenek. De tényleg. Amint fordul a kocka, ők lelépnek.
2. Eléggé engedetlenek, de ha az ő javukra zsarolod őket, akkor annyira már nem.
3. Szeretik a vicceket. Még azokat is, amik nem viccesek, hisztérikusan képesek röhögni rajtuk.
4.  Olyanok, mint a medvék. Télen alszanak. És képesek akár több száz évig is hibernálódni.
5. Csak részben tűzállóak, úgyhogy ha máglyán égeted el őket, akkor meghalnak.

A csodálatos, mesteri tanítás, hogy hogyan érd el a sárkányodnál azt, hogy engedelmeskedjen, az ez:

KIABÁLJ VELE! Minél hangosabb, annál jobb.

Fogatlannál ez nem válik be, mert Hablaty nem tud üvölteni. Szóval fogjuk rá, hogy betanítja, de a nehezebb úton.

Miközben az ifjú vikingek készülődnek a beavatásukra (amin vagy átmennek, vagy száműzik őket), az óceán fenekén egy századok óta alvó Oceanus Giganticus Maximus (nem tudom mi magyar fordításban) ébredezik. Igen, ő lesz a Green Death (szintén nem tudom a magyar fordítását).

A beavató teszten a sárkányok egymásnak ugranak, mindenki elbukik, száműzni kellene őket. Igen, Pléhpofa szinte rezzenéstelenül száműzetné a fiát. De csak szinte, mert vihar tör ki, és elhalasztják a száműzetést reggelre, és éjszaka nem tud aludni, mert ezen rágódik. És reggel kikászálódik a partra a Green Death.

Kitör a pánik, mivel ez az aranyos kis sárkányunk megsirattatna egy hegyet, és az, hogy rákiabálnak, nem működik. És ez mindenkit lesokkol. De hátha valaki tudna beszélni vele? Hátha valaki beszélne sárkányul? Igen, van egyetlen egy olyan személy a törzsben, aki képes beszélni a sárkányokkal. Ő Hablaty.

Beszélgetés nem válik be. Tervet eszelnek ki hát az ifjak.

A sziget túlfelén van egy másik Oceanus Gigantucus Maximus. Egymásnak vezetik a kettő behemót állatot, és elérik, hogy egymásnak essenek. A Green Death nem hal meg, csak a halálán van, de még lenyeli Hablatyot. A sárkányok, látva, hogy gazdáik vesztettek, elmenekülnek. Kivéve Fogatlant. Őt valami ott tartja. Valamiért nem megy el. Valamiért beszáll a sárkány orrlyukaiba, ráveszi, hogy tüsszentsen egy nagyot, és ezzel Hablaty (aki egy lándzsában fennakadt a nyelőcsőben) és Fogatlan is kilőnek.

Hablaty, amíg benn volt a sárkány torkában, rájött, hogy honnan jön a sárkányok tüze. A tűz forrását eldugaszolja, és amikor a Green Death le szeretné fújni őket egy kis tűzzel, nem sikerül neki. Addig próbálkozik, amíg fel nem robban.

Ő Fogatlan.

Végül is elég brutális dolgok történnek benne, csak éppen nincsenek részletezve.

Nem, Hablaty nem veszíti el a fél lábát. Fogatlan majdnem meghal, de mégsem, és a könyv egy happy end-del ér véget. Oh, és Hablatynak megvan az anyja. Nem ment el vad sárkányokkal partizni.

De nem kell aggódni! Van még 11 másik kötet a sorozatban.

A könyv tele van az írónő által készített illusztrációkkal, amik nem profik, de nagyon jól passzolnak magához a könyvhöz.

Hát, igen. Ez a könyv szinte semmiben nem hasonlít a filmhez. Astridról még szó sem volt, például. El akartam olvasni a könyvet, mert szerettem a filmet. De olvastam is róla elemzést, amiben leírták, hogy ne legyenek olyan elvárásaim, hogy viszont "olvasom" a filmet a könyvben. Én kifejezetten vártam, hogy eredetileg hogyan néz ki a történet. Érdekelt, mennyi mindent csavartak meg a rendezők. Ha valaki nem tudja, hogy a könyv és a film teljesen más, akkor valóban csalódás érheti. De ez nem jelenti azt, hogy a könyv rossz.

Ez egy teljesen élvezhető gyerekkönyv. El kell vonatkoztatni a filmtől. Ha ez nem megy, akkor a könyv teljesen élvezhetetlen lesz. De amúgy nincs vele semmi baj. Könnyű kis olvasmány. Csak ajánlani tudom.

– Nos, fiam – szólalt meg Pléhpofa –, mit akar a szörny, BÉKÉT vagy HÁBORÚT?
– Azt mondja, békével jött – felelte Harald Hablaty.
A vikingek éljeneztek és dobogtak.
Harald Hablaty felemelt kézzel csendet kért.
– De azért meg fog enni minket.

Na igen, egyáltalán nem ilyenek.

Nicholas Evans: A Suttogó

Majdnem 9 hónapomba tellett elolvasni A Suttogót, és ez mekkora hiba volt!

A könyv iránti érzelmei folyamatosan változtak a történet folyamán. És végül rájöttem, miért lett ez a könyv az egyik legjobban eladott könyv. Hogy miért olyan fantasztikus.

Nem igazán tudom szavakba önteni a miértet, mert egyszerűen csak jó és kész! Pedig mennyire igyekeztem nem szeretni. Istenem, mennyire igyekeztem!

Az elején a balesettel indítunk, ami a könyv alapjául szolgál. Grace és a barátnője egy téli, havas reggelen kimennek lovagolni, de az egyik kaptatón megcsúsznak, vissza az útra. Egy kamion, ami éppen azon az úton haladt, nem tud időben megállni, és elsodorja a lányokat.

Na most, ez egy olyan szörnyű, és olyan részletesen leírt baleset volt, hogy nekem szinte sok volt. Ahogy az író leírta Zarándok sebeit, a baleset körülményeit és minden borzalmat, ami ott történt, attól felfordult a gyomrom. Alig bírtam olvasni és többször meg kellett állnom, hogy feldolgozzam az eseményeket.

A ló annyira súlyos sérüléseket szerez, hogy az állatorvosok az elaltatását javasolják, de Grace anyja, Annie, ezt nem engedi. A következőkben várakozással telik az idő: várják, hogy Grace magához térjen a kómából (és megtudja, hogy a fél lábát amputálni kellett, valamint, hogy a legjobb barátnője halott), és azt is várják, hogy mi lesz Zarándokkal, ugyanis a ló teljesen megőrül és kezelhetetlenné válik.

Amikor Grace magához tér, teljes mértékben visszautasítja Zarándokkal a további kapcsolatot, és maga alá kerül. Annie minden áron megpróbálja megmenteni a helyzetet, és addig keres, addig kutat, amíg nem talál egy suttogót, aki talán rendbe rakhatja a lovat.

És nagyjából itt érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, aminél kissé meglepődtem. A könyvben innentől egyre gyakrabban előkerültek az intim jelenetek, és rájöttem, hogy ez nem teljesen egy kis lovas könyv. Szóval innentől ezek a bizonyos jelenetek kissé zavartak. Mert én erre így tényleg nem számítottam, mert azt hittem, hogy itt a lovakra koncentrálunk, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy lovas-romantikus regény. És kisgyerekeknek nem ajánlanám. Főleg, mert helyenként ide kemény gyomor kell.

De én a végén minden rossztól eltekintettem.

Zarándok, Grace és Annie felkeresik a suttogót, és az anya kierőszakolja belőle, hogy segítsen. Innentől a sztori ezt követi végig, helyenként egyéb, nem annyira a lovakra koncentráló jelenetekkel megspékelve.

Mire ide értem, már nem tudom hányszor, de legalább háromszor sírtam. És utána a könyv adott még egy utolsó kegyetlen döfést. Miről is van szó?

Annie és Tom (a suttogó) rájönnek, hogy szeretik egymást (duh, ez azért nyilvánvaló szerelmi szál volt), és össze is jönnek, mert igen részletesen leírta Nicholas Evans intim együttléteik legintimebb részleteit is, ami sokkos állapothoz vezetett engem. Erre az elég nyilvánvaló kapcsolatra szépen lassan mindenki rájön. Az utolsó napjukat töltik már Anniék a ranchon, Zarándok meggyógyult, Grace már sikeresen is lovagolt rajta, amikor is a kislány rájön a turpisságra.

Másnap reggel eltűnik. Elvágtat Zarándokkal, hogy magára gyújtson egy házat. Ami azért nekem elég eszetlenségnek tűnik, de "szerencsére" nem talál el odáig, úgyhogy helyette egy barlangba keveredik valahogyan, ahol ott van egy vadlócsapat is.

Eközben Tom és a testvére, Frank megpróbálják megtalálni Grace-t. Sikerül a nyomára bukkanniuk, de ugye bent van a barlangban és ott van a ménes. És Zarándok meg a ménesvezér nem barátságos viszonyt alakítanak ki. A ménes tagjait és Zarándokot sikerül kikergetnie a barlangból, de valamilyen megmagyarázhatatlan ok folytán, amikor a ménesvezér csődör felágaskodik, nem lép el onnan Tom, és a csődör a mellső patáival fejen vágja.

A következő oldalon meg már eltelt egy év! Aztán már csak egyes szavakat sikerült rendesen felfognom az olvasottakból: temetés, új gyerek, kék a szeme, nem tudják ki az apja, Grace szüleinek kapcsolata nem éppen fényes.

És aztán jött a befejezés, aminél a könnyek nem bírták tovább, és a felszínre fakadtak:

"Frank még valamit megemlített abban a levélben, amit az előző nyáron küldött. Amikor összepakolta Tom holmiját, írta, egy borítékot talált az asztalán. Annie neve állt rajta, úgyhogy azt is mellékeli a levélhez.
Annie sokáig nézte, mielőtt felbontotta. Arra gondolt, milyen furcsa, hogy egészen mostanáig nem is látta Tom kézírását. A borítékban egy összehajtogatott fehér papírlapba csomagolva megtalálta a zsineget, amit a férfi a folyóparti házban töltött utolsó közös éjszakájukon visszavett tőle. A papírra csak annyit írt: Ha mégis elfelejtenéd."

 Így nem lehet elmondani, hogy miért futottak át rajtam azok az érzelmek, amik, mert ahhoz el kell olvasni ezt a könyvet. De a végén tényleg az az egyetlen egy gondolatom volt, hogy ez a könyv jó!

"…az örökkévalóság csupán mostok végtelenül hosszú sora, és a legjobb, amit az ember tehet, hogy mindig a mostnak él."