A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvelemzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvelemzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 30., szerda

Andrzej Sapkowski: Vaják sorozat (The Witcher)

Amióta elkezdtem olvasni Andrzej Sapkowski első Vaják könyvét (The Last Wish/Az utolsó kívánság), alig bírtam kivárni, hogy befejezzem. Sajnos a befejezés nem volt olyan kielégítő, mint szerettem volna.

Miután minden igyekezetem ellenére befejeztem A csikó, aki tűzben született ötödik részének írását, és a Trónok Harca elrúgta a pöttyöst (most már Jon Snow helyett Team Night King...), minden erőmmel a Vaják könyvekre koncentráltam. Nem mondom, hogy nem tetszett, vagy rossz volt az utolsó rész, mert hazudnék.  A problémám csupán annyi, hogy számomra az utolsó rész nem volt befejezve. És semmit nem utálok jobban a lezáratlan végeknél.
Vaják #1
Andrzej Sapkowski első Vaják/The Witcher (mert természetesen angolul olvastam) könyve Az utolsó kívánság, ami még nem maga a Vaják igazi története. Ez amolyan felvezetés. Nem előtörténet, vagy előzmény, hanem a későbbi események megértésére, vagy később felbukkanó karakterek előzetes ismertetésére szolgál. Ugyanúgy lényeges szerepe van a történet szempontjából, mert vannak bizonyos dolgok, amik a hat rövid történetből nyernek értelmet. Bár szerintem volt olyan, aminek semmi dolga nem volt a későbbiekben, de ez lényegtelen. A könyv maga jó volt. Igazából Trónok Harca és Gyűrűk Ura féle volt, de minden középkorra hajazó fantasy ilyen. A Trónok Harca véresebb szerintem a Vajáktól, és durvább, a Gyűrűk Ura meg épp ellenkezőleg, sokkal enyhébb.
Használd ki az alkalmat, és fürödj meg magad is. A szag alapján nem csak a lovad fajtáját és korát, de még a színét is meg tudom állapítani.
Vaják #2
Követve Geralt of Rivia (visszautasítom a "Ríviai Geralt" megnevezést), jön a második Vaják könyv, ami még mindig rövid(ebb) történeteket tartalmaz, és még nem érkezünk el a fő szálához a kalandnak. A végzet kardja/The Sword of Destiny már bemutat nekünk egy újabb létfontosságú karaktert, nevezetesen Cirit (Cirilla (Fiona Elen Riannon)). Szóval megvan Geralt, Yennefer, Dandelion (alias Kökörcsin) és Ciri.
– Hagyd csak – mondta a bárd, és még hozzátette velősen: – Soha sem lesz második lehetőség, hogy jó első benyomást tégy.
Vaják #3
Végül elérjük azt a könyvet, ahol megkezdődik az igazi történet. Miután az előző rész végén Ciri és Geralt egymásra talált, együtt elmennek Kaer Morhenbe, ahol aztán megismerhetjük a többi vajákot, és Triss Merigold is előkerül. Később a könyv folyamán, Ciri Yenneferrel tanul varázsolni, és Geralttal különválnak. Kezd kialakulni a történet, és felbukkan a misztikus Elder Blood, valamint Cirinek furcsa látomásai vannak.
– Sokat veszítek a vonzerőmből, ha közelebbről is megismernek.
Vaják #4
A megvetés ideje/The Time of Contempt kezd felpörögni. A varázslók két félre szakadnak, vannak akik Nilfgaardot, és vannak, akik az északi királyokat támogatják, ennek következtében egy banketten összeesküvést szerveznek. A teljes kavarodás következtében Geraltot helybenhagyja Vilgefortz, és a vajákot Brokilonba teleportálja Triss, hogy ott meggyógyítsák. Cirit így a védelmezője képtelen megvédeni, de a lány sikeresen átjut a Tower of Gulls-ban lévő portálon, megmenekülve Vilgefortz-tól. A könyv végén Dandelion elmegy megkeresni a vajákot, és együtt útnak indulnak, megkeresni az eltűnt Cirit, aki azzal, hogy belépett egy hibás portálba, nem tudhatta, hova került, és lényegében mindenki őt keresi, csak senki nem találja. Végül csatlakozik a "Rats" nevű bandához, Falka néven.
– Igazad van, ezek mesék. De tudod, mikor szűnnek meg a mesék mesék lenni? Abban a pillanatban, amint valaki hinni kezd bennük.
Vaják #5-6
A Tűzkeresztség/Baptism of Fire során összeverődik a Ciri-megmentő/felkutató csapat. Geralt, Milva, Dandelion, Regis és Cahir. Együtt próbálnak az eltűnt lány nyomára bukkanni, aki idő közben egészen jól érzi magát a "Rats" nevű bandában. A következő kötetben (Fecske-torony/The Tower of Swallows) még mindig kutatják a lányt, de eközben Cirilla elmeséli egy remetének a történetét, hogyan kellett menekülőre fognia, és hogyan ölte meg Bonhart a barátait. A végén pedig a toronyhoz menekül, ahol a vérében rejlő mágia segítségével képes átlépni más helyekre és más időkbe, más világokba. Aztán jött az utolsó kötet.
Ezek meggyilkoltak! – ordította a költő, halott létére egész hangosan.
Vaják #7
A The Lady of The Lake a sorozat legutolsó és legvastagabb kötete. Az elején Ciri találkozik Galahaddel, akinek végül is elmeséli a teljes történetet, de ami a könyvben van, az az, hogy mi történt azután, hogy bement a toronyba. Elmeséli, mit akartak tőle a tündék (gyereket), hogyan szökött meg tőlük (keresztül minden időn és helyen), hogy végül eljusson Vilgerfortz erődjébe, ahol Yennefert fogva tartják. Mindeközben látjuk, hogy mit csinált Geralt és a felmentősereg, és hogyan jutottak el végül ők is az erődbe, hogy megmentsék a lányt és a mágusnőt.

A Gyűrűk Urán nőttem fel, és azért ott szíven ütött Boromir halála, de köszönet Tolkiennek, amiért csak egyet ölt meg a kilencből. Andrzej Sapkowski ezzel szemben a csapatból csak Geraltot hagyta életben (meg Dandeliont, aki nem tartott velük az erődbe), és ez nem esett jól. Nagyon nem esett jól. De legalább Yennefer, Ciri és Geralt újra együtt voltak, ami valamennyi engeszteléssel szolgált.

Ami enyhén arra késztetett, hogy eldobjam a könyvet, az az a pillanat volt, mikor kiderült, hogy Ciri apja, Duny, akit mindenki halottnak hitt, mint kiderült Emhyr var Emreis, Nilfgaard császára, aki (csak nem?), szintén Ciri (a saját lánya) gyerekét szeretné. Mármint azt szeretné, hogy a lányának tőle legyen gyereke, aki majd megmenti a világot. Szerencsére ezt az ötletet elvetette, és végül a hamis Cirit vette el.

Ami engem leginkább érdekelne, az a történet vége. Ciri megjósolta Geralt halálát, és végül is, a vaják meghalt. De legjobb értelmezésem szerint, valami varázslatot használt Ciri az unikornis segítségével, tehát felélesztette, nem? Aztán őt és Yennefert berakta egy csónakba, és hárman eltűntek a ködben. Aztán Yennefer és Geralt felébredtek valahol, nem tudják hol, és ennyi. Ciri és Galahad ellovagolnak a naplementébe és könyv lezárva. Én pedig csak ültem és pislogtam, hogy most mi van? Miiiii vaaaaan? Ez a könyv vége? Ez nem lehet? Mi lett velük? Magyarázatot követelek!

Értékelés

A könyv E/3-ben van írva, és folyamtosan váltjuk, hogy éppen kinek a szemszögéből nézzük a történetet, valamint az időben is ugrálunk. Ez néha zavart okozott számomra, de a történet ugyanúgy élvezhető és fantasztikus volt.

Rájöttem, hogy a műfaj, ami nekem kell az a fantasy. A Gyűrűk Ura, a Trónok harca (bár a könyvvel még nem haladok) és a Dragon Age: Inquisiton, amit a nővérem nemrég fejezett be, biztosított arról, hogy tényleg ezt a műfajt szeretem. De a GYU-t olvastam már, a Trónok harca folyamatban van, a Dragon Age-ből pedig nincs könyv (sajnos :( ), tehát ideje volt rávetnem magam a Vajákra (amit mellesleg úgy találtam meg könyvként, hogy láttam a játékot, és az tetszett meg). Aztán megtudtam, hogy eredetileg könyv volt, és azzal a lendülettel mentem Bookdepository-ra megrendelni.

Bárki, aki szereti a fantasy-t, bátran veselkedjen neki a Vaják könyveknek, mert ígérem, tetszeni fog. Mindegyik könyvet egyenlően imádtam (kivéve az utolsót, mert arra kicsit mérges vagyok).

A The Witcher, mint videojáték létezik, de nem vagyok valami nagy gamer, viszont az a hír járja, hogy a The Witcher egy Netflix Original Series lesz, amit nagy izgalommal várok, és remélem hamarosan bekövetkezik, mert nagyon szeretném képernyőn látni a Vaják történetét.
Értékelés (teljes sorozat és egyenként minden könyv): ★★★★★
“We won’t manage to do much more than we’re capable of,’ he said more quietly and more warmly. ‘But we shall all do our best to make sure it won’t be much less.”

2016. május 8., vasárnap

Rick Riordan: The Hidden Oracle (The Trials of Apollo #1)

How do you punish an immortal?

By making him human.

After angering his father Zeus, the god Apollo is cast down from Olympus. Weak and disorientated, he lands in New York City as a regular teenage boy. Now, without his godly powers, the four-thousand-year-old deity must learn to survive in the modern world until he can somehow find a way to regain Zeus's favour.

But Apollo has many enemies - gods, monsters and mortals who would love to see the former Olympian permanently destroyed. Apollo needs help, and he can think of only one place to go . . . an enclave of modern demigods known as Camp Half-Blood.

Tudom, hogy régen írtam már könyvekről, pedig kiolvastam a Narniákat, de úgy gondoltam, azokról már elég jól kiadtam a véleményemet, aztán megjött végre az új Rick Riordan könyvem, úgyhogy muszáj volt elolvasni.

Amikor megláttam, hogy új könyv jön ki, amely szorosan kapcsolódik a Percy Jackson könyvekhez, körbeugráltam a házat (aztán akkor is, amikor megérkezett), de még mindig várnom kellett fél évet, mire megjelent. Hogy bírtam ki? És hogyan fogom kibírni a következő évet, amíg kijön a következő része?

Nos, a könyvről azonban el kell mondani, hogy Rick Riordan megint megcsinálta. Megint megcsinálta, hogy sírni és örömömben ugrálni akartam, amikor befejeztem a könyvet. Sírni akartam, mert a sok nosztalgia, és a könyv befejeződése túl sok volt. Örömömben ugrálni akartam, mert ez már a tizenegyedik görög istenes könyv, és még mindig a Világ legjobbja. Love ya, Rick!

Matilda érzelmei a könyv alatt:
  1.  Első oldalak: Úristenúristenúristen! (Csak szimpla izgatottság, mert új Riordan könyv. Menthetetlen vagyok...)
  2.  Apolló egy rohadt jó isten. A kommentjein sírva tudtam röhögni. A szüleim néha furcsa képpel néztek be szobámba, ilyen "Mi a baja ennek a gyereknek?" fejjel.
  3. *fültől-fülig tartó mosoly és kuncogás* PERCY MEGJELENT!
  4. *sírva nevetés*
  5. *nagyon közel a síráshoz* Percy csak mellékkarakter... Szomorú... Egyetemre akar menni és tanul... Szomorú...
  6. Percy Jackson akcióban! EZ AZ!
  7. *sírás közelében* Percy elment...
  8. Ezután jött a kínos érzés: Apolló 16 évesen találkozik a Félvér táborban a tőle idősebb gyerekeivel... *sírva röhögés*

  9. OMG Solangelo ténylegesen létezik! OMFG! (Na, ez olyan volt, mint derült égből villámcsapás... Lehet, hogy az idézetet lejjebb megtaláljátok.)
  10. Solangelo a legcukibb dolog, amint valaha láttam *valami a sikolyok és a vinnyogás között* (...elég kínosan tudok könyvet olvasni...)
  11. *sírva nevetések sorozata*
  12. *pattanásig feszült idegek*
  13. Ó, Meg, nem! Nem tetted ezt!
  14. Ó, de! Ezt nem hiszem el!
  15. Most meg hova mész?
  16. *jóslat*
  17. Csata a Labirintusban Félvér táborban
  18. Percy visszatért!
  19. Győztünk!
  20. Leo végre visszatalál a táborba!
  21. *szomorkodás, mert Percy elment*
  22. VÉGE
  23. Súlyos depresszió, mert befejeződött a könyv... (Pár hét és elmúlik... Remélhetőleg...)
Úgyhogy befejeztem. Megsimogattam és megpuszilgattam a könyvet, aztán felraktam a polcra, és most szomorúan nézem. Nem baj! Októberben egy kis Magnus majd enyhíti a fájdalmam.

Az érzelmeim túlságosan is összemixelődtek. Majd kipróbálom, hogy az egész sorozat újraolvasása mit tesz szerencsétlen kis lelkemmel.

Amúgy, még a könyvről annyit, hogy ha imádtad a PJO-t és a HoO-t, akkor a ToA pont annyira lesz fantasztikus, mint a többi. Igaz, nincs benne Percabeth *szomorú fej*, meg a prófécia hét kiválasztottjából csak kettő jelenik meg a könyvbe, ami szintén szomorú, de nem lehet, hogy a következő négy könyvben semmi ilyen nem lesz, szóval még reménykedem. Humoros és kalandos, váratlan csavarokkal. Vérbeli Rick Riordan könyv.

Most pedig megyek sírni, és megnézni az összes PJO fanartot Tumblr-ön.

"Will put his hand on Nico's shoulder. 'Nico, we need to have another talk about your people skills.'
'Hey, I'm just stating the obvious. If this is Apollo, and he dies, we're all in trouble.'
Will turned to me. 'I apologize for my boyfriend.'
Nico rolled his eyes. 'Could you not―'
'Would you prefer special guy?' Will asked. 'Or significant other?'
'Significant annoyance, in your case,' Nico grumbled."

2016. március 6., vasárnap

J. R. R. Tolkien: A Két Torony (A Gyűrűk Ura #2)

Két napja sikeresen kivégeztem a második kötetet, és most a harmadikat olvasom. Úgyhogy egyelőre nincs esély rá, hogy másik könyvről fogok írni, mert most a két Tolkien könyv van soron. Szóval ezzel kell beérnetek.

Már említettem, hogy ugye én A Gyűrűk Ura  filmeken nőttem fel, tehát egyértelműen én a filmhez hasonlítom a könyveket, és nem fordítva. De el tudok tekinteni a kettő közötti különbségekről és egyenlő módon élvezni a filmeket és a könyveket, főleg mivel a filmek igazából jó kiegészítést adnak a könyvek mellé, így vizuálisan valamivel  jobban és részletesebben el tudjuk képzelni a dolgokat, igaz néhol igencsak különbözik a Tolkien és a Peter Jackson alkotta kép.

Ugye filmekben folyamatosan váltoggattak a nézőpontok. Egyszer Frodó, egyszer Aragorn, Legolas és Gimli, egyszer Pippin és Trufa, alkalmanként Elrond és Arwen, a másodikban pedig Théoden és Éowyn is kapott külön jelenetet.

Na, igen, Elrond és Arwen ugye teljesen hanyagolható a könyvben.

A könyv úgy van felépítve, hogy két könyvre van osztva. Harmadik és negyedik könyvre. És úgy van megírva, hogy a harmadik könyv az végig Aragornék és Pippinék, a negyedik pedig csak Frodó és Samu.

Tehát a könyv felére már ott vagyunk, hogy Pippin elvágtatott Gandalffal. Utána pedig visszaugrunk Frodóra és Samura, akik egészen odáig jutnak el, hogy Frodót nyakon szúrja a Banyapók, és Samu azt hiszi, hogy meghalt.

A legjobban azt sajnáltam, hogy "Az entek háborúba mennek." mondat nem szerepelt a könyvben. Meg azért volt egy csomó olyan rész, amire csak így néztem, hogy "ez nem így volt a filmben". 

De természetesen ez a könyv is legalább annyira nagyszerű volt, mint az első.  Nekem természetesen azért is tetszett jobban, mint az első, mert több olyan rész volt benne, ahol nem Frodót kellett követni mindenhova.

Hát, ez most csak egy ekkorka kis beszámolóra sikeredett. Igazából A Gyűrűk Uráról sokat elmondani nem lehet, mert a történetet inkább tapasztalni kell, vagy könyvben, vagy filmben.

"Mert kisebb rossznak látszik, ha az ember másnak tanácsolja, hogy szegje meg a szavát, mint ha maga teszi, kivált ha úgy látja, hogy barátja botorul a vesztébe rohan."

2016. január 24., vasárnap

Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat

Tudom, régen volt már új bejegyzés, de nem azért mert nem olvastam. Az utóbbi hetekben kiolvastam három könyvet is, de ebből kettő az egy sorozat közepe volt (Rick Riordan: The Throne of Fire (The Kane Chronicles #2), Rick Riordan: The Serpent's Shadow (The Kane Chronicles #3)), úgyhogy azokból nem írtam értékelést. Még.
 
De tegnap befejeztem egy másik könyvet is, Cressida Cowell-től az Így neveld a sárkányodat. Mivel ez a könyv már megjelent magyarul is, meg nem a sorozat közepe, gondoltam írok róla egy elemzést.

 Amit erről a könyvről mindenféleképpen tudni kell mielőtt elolvasod, az az, hogy:
  1.  EZ A KÖNYV NEM A FILM. Az alapötlet a filmhez innen van, igen, de a könyv és a film teljesen különbözik. Szóval ne várja el senki, hogy Fogatlan olyan a könyvben, mint a filmben. Egyáltalán nem olyan. Az egész vikingség életkörülményei sem olyan, mint a filmben. Később részletesebben kitérek ezekre.
  2. Ezt a könyvet 10 éves, 10 év körüli gyerekeknek írták. Ilyen a stílusa, ilyen a sztorija, ilyen a tördelése (nagy margók, nagy betűméret, csupa illusztráció).
Akkor csapjunk bele! (Megjegyezném, hogy ha tetszett a film, nem feltétlenül fog tetszeni a könyv.)

Amint elkezdődik a könyv, már érzékeljük a leglényegesebb különbséget. A fiatal vikingeknek próbát kell kiállniuk, hogy a törzsbe tartozhassanak: el kell lopniuk egy sárkányt, és tanítaniuk kell azt, hogy azt csinálja, amit neki mondanak. (Nem, nincsen sárkánylovaglás.) Ez már azért elég nagy eltérés, ugye?

Szóval a fiúk elmennek, lopnak maguknak sárkányt, visszatérnek (éppen csak). Hablaty (magyar fordításban valamiért Harald lett. WTF?) nem látta milyen sárkányt kapott fel, csak érezte, hogy ott van, és ezt a sors szánta neki. Ez a mi kis sárkányunk Fogatlan. Nem, Fogatlan nem egy éjfúria. Nem, Fogatlan nem úgy néz ki, mint a filmben. Nem egy cuki, macskaszerű kis lény. A-aaa. Ő egy icipici, ténylegesen FOGATLAN sárkány. És zöld. És nagyon-nagyon-nagyon engedetlen.

Alap tudnivalók a könyvbeli sárkányokról:
  1. Hűtlenek. De tényleg. Amint fordul a kocka, ők lelépnek.
  2. Eléggé engedetlenek, de ha az ő javukra zsarolod őket, akkor annyira már nem.
  3. Szeretik a vicceket. Még azokat is, amik nem viccesek, hisztérikusan képesek röhögni rajtuk.
  4.  Olyanok, mint a medvék. Télen alszanak. És képesek akár több száz évig is hibernálódni.
  5. Csak részben tűzállóak, úgyhogy ha máglyán égeted el őket, akkor meghalnak.
A csodálatos, mesteri tanítás, hogy hogyan érd el a sárkányodnál azt, hogy engedelmeskedjen, az ez:
KIABÁLJ VELE! Minél hangosabb, annál jobb.

Fogatlannál ez nem válik be, mert Hablaty nem tud üvölteni. Szóval fogjuk rá, hogy betanítja, de a nehezebb úton.

Miközben az ifjú vikingek készülődnek a beavatásukra (amin vagy átmennek, vagy száműzik őket), az óceán fenekén egy századok óta alvó Oceanus Giganticus Maximus (nem tudom mi magyar fordításban) ébredezik. Igen, ő lesz a Green Death (szintén nem tudom a magyar fordítását).

A beavató teszten a sárkányok egymásnak ugranak, mindenki elbukik, száműzni kellene őket. Igen, Pléhpofa szinte rezzenéstelenül száműzetné a fiát. De csak szinte, mert vihar tör ki, és elhalasztják a száműzetést reggelre, és éjszaka nem tud aludni, mert ezen rágódik. És reggel kikászálódik a partra a Green Death.

Kitör a pánik, mivel ez az aranyos kis sárkányunk megsirattatna egy hegyet, és az, hogy rákiabálnak, nem működik. És ez mindenkit lesokkol. De hátha valaki tudna beszélni vele? Hátha valaki beszélne sárkányul? Igen, van egyetlen egy olyan személy a törzsben, aki képes beszélni a sárkányokkal. Ő Hablaty.

Beszélgetés nem válik be. Tervet eszelnek ki hát az ifjak.

A sziget túlfelén van egy másik Oceanus Gigantucus Maximus. Egymásnak vezetik a kettő behemót állatot, és elérik, hogy egymásnak essenek. A Green Death nem hal meg, csak a halálán van, de még lenyeli Hablatyot. A sárkányok, látva, hogy gazdáik vesztettek, elmenekülnek. Kivéve Fogatlant. Őt valami ott tartja. Valamiért nem megy el. Valamiért beszáll a sárkány orrlyukaiba, ráveszi, hogy tüsszentsen egy nagyot, és ezzel Hablaty (aki egy lándzsában fennakadt a nyelőcsőben) és Fogatlan is kilőnek.

Hablaty, amíg benn volt a sárkány torkában, rájött, hogy honnan jön a sárkányok tüze. A tűz forrását eldugaszolja, és amikor a Green Death le szeretné fújni őket egy kis tűzzel, nem sikerül neki. Addig próbálkozik, amíg fel nem robban.
Ő Fogatlan.

Végül is elég brutális dolgok történnek benne, csak éppen nincsenek részletezve.

Nem, Hablaty nem veszíti el a fél lábát. Fogatlan majdnem meghal, de mégsem, és a könyv egy happy end-del ér véget. Oh, és Hablatynak megvan az anyja. Nem ment el vad sárkányokkal partizni.

De nem kell aggódni! Van még 11 másik kötet a sorozatban.

A könyv tele van az írónő által készített illusztrációkkal, amik nem profik, de nagyon jól passzolnak magához a könyvhöz.

Hát, igen. Ez a könyv szinte semmiben nem hasonlít a filmhez. Astridról még szó sem volt, például. El akartam olvasni a könyvet, mert szerettem a filmet. De olvastam is róla elemzést, amiben leírták, hogy ne legyenek olyan elvárásaim, hogy viszont "olvasom" a filmet a könyvben. Én kifejezetten vártam, hogy eredetileg hogyan néz ki a történet. Érdekelt, mennyi mindent csavartak meg a rendezők. Ha valaki nem tudja, hogy a könyv és a film teljesen más, akkor valóban csalódás érheti. De ez nem jelenti azt, hogy a könyv rossz.

Ez egy teljesen élvezhető gyerekkönyv. El kell vonatkoztatni a filmtől. Ha ez nem megy, akkor a könyv teljesen élvezhetetlen lesz. De amúgy nincs vele semmi baj. Könnyű kis olvasmány. Csak ajánlani tudom.

– Nos, fiam – szólalt meg Pléhpofa –, mit akar a szörny, BÉKÉT vagy HÁBORÚT?
– Azt mondja, békével jött – felelte Harald Hablaty.
A vikingek éljeneztek és dobogtak.
Harald Hablaty felemelt kézzel csendet kért.
– De azért meg fog enni minket.
Na igen, egyáltalán nem ilyenek.

2016. január 10., vasárnap

Nicholas Evans: A Suttogó

Majdnem 9 hónapomba tellett elolvasni A Suttogót, és ez mekkora hiba volt!

A könyv iránti érzelmei folyamatosan változtak a történet folyamán. És végül rájöttem, miért lett ez a könyv az egyik legjobban eladott könyv. Hogy miért olyan fantasztikus.


Nem igazán tudom szavakba önteni a miértet, mert egyszerűen csak jó és kész! Pedig mennyire igyekeztem nem szeretni. Istenem, mennyire igyekeztem!

Az elején a balesettel indítunk, ami a könyv alapjául szolgál. Grace és a barátnője egy téli, havas reggelen kimennek lovagolni, de az egyik kaptatón megcsúsznak, vissza az útra. Egy kamion, ami éppen azon az úton haladt, nem tud időben megállni, és elsodorja a lányokat.

Na most, ez egy olyan szörnyű, és olyan részletesen leírt baleset volt, hogy nekem szinte sok volt. Ahogy az író leírta Zarándok sebeit, a baleset körülményeit és minden borzalmat, ami ott történt, attól felfordult a gyomrom. Alig bírtam olvasni és többször meg kellett állnom, hogy feldolgozzam az eseményeket.

A ló annyira súlyos sérüléseket szerez, hogy az állatorvosok az elaltatását javasolják, de Grace anyja, Annie, ezt nem engedi. A következőkben várakozással telik az idő: várják, hogy Grace magához térjen a kómából (és megtudja, hogy a fél lábát amputálni kellett, valamint, hogy a legjobb barátnője halott), és azt is várják, hogy mi lesz Zarándokkal, ugyanis a ló teljesen megőrül és kezelhetetlenné válik.

Amikor Grace magához tér, teljes mértékben visszautasítja Zarándokkal a további kapcsolatot, és maga alá kerül. Annie minden áron megpróbálja megmenteni a helyzetet, és addig keres, addig kutat, amíg nem talál egy suttogót, aki talán rendbe rakhatja a lovat.

És nagyjából itt érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, aminél kissé meglepődtem. A könyvben innentől egyre gyakrabban előkerültek az intim jelenetek, és rájöttem, hogy ez nem teljesen egy kis lovas könyv. Szóval innentől ezek a bizonyos jelenetek kissé zavartak. Mert én erre így tényleg nem számítottam, mert azt hittem, hogy itt a lovakra koncentrálunk, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy lovas-romantikus regény. És kisgyerekeknek nem ajánlanám. Főleg, mert helyenként ide kemény gyomor kell.

De én a végén minden rossztól eltekintettem.

Zarándok, Grace és Annie felkeresik a suttogót, és az anya kierőszakolja belőle, hogy segítsen. Innentől a sztori ezt követi végig, helyenként egyéb, nem annyira a lovakra koncentráló jelenetekkel megspékelve.

Mire ide értem, már nem tudom hányszor, de legalább háromszor sírtam. És utána a könyv adott még egy utolsó kegyetlen döfést. Miről is van szó?

Annie és Tom (a suttogó) rájönnek, hogy szeretik egymást (duh, ez azért nyilvánvaló szerelmi szál volt), és össze is jönnek, mert igen részletesen leírta Nicholas Evans intim együttléteik legintimebb részleteit is, ami sokkos állapothoz vezetett engem. Erre az elég nyilvánvaló kapcsolatra szépen lassan mindenki rájön. Az utolsó napjukat töltik már Anniék a ranchon, Zarándok meggyógyult, Grace már sikeresen is lovagolt rajta, amikor is a kislány rájön a turpisságra.

Másnap reggel eltűnik. Elvágtat Zarándokkal, hogy magára gyújtson egy házat. Ami azért nekem elég eszetlenségnek tűnik, de "szerencsére" nem talál el odáig, úgyhogy helyette egy barlangba keveredik valahogyan, ahol ott van egy vadlócsapat is.

Eközben Tom és a testvére, Frank megpróbálják megtalálni Grace-t. Sikerül a nyomára bukkanniuk, de ugye bent van a barlangban és ott van a ménes. És Zarándok meg a ménesvezér nem barátságos viszonyt alakítanak ki. A ménes tagjait és Zarándokot sikerül kikergetnie a barlangból, de valamilyen megmagyarázhatatlan ok folytán, amikor a ménesvezér csődör felágaskodik, nem lép el onnan Tom, és a csődör a mellső patáival fejen vágja.

A következő oldalon meg már eltelt egy év! Aztán már csak egyes szavakat sikerült rendesen felfognom az olvasottakból: temetés, új gyerek, kék a szeme, nem tudják ki az apja, Grace szüleinek kapcsolata nem éppen fényes.

És aztán jött a befejezés, aminél a könnyek nem bírták tovább, és a felszínre fakadtak:
"Frank még valamit megemlített abban a levélben, amit az előző nyáron küldött. Amikor összepakolta Tom holmiját, írta, egy borítékot talált az asztalán. Annie neve állt rajta, úgyhogy azt is mellékeli a levélhez.
Annie sokáig nézte, mielőtt felbontotta. Arra gondolt, milyen furcsa, hogy egészen mostanáig nem is látta Tom kézírását. A borítékban egy összehajtogatott fehér papírlapba csomagolva megtalálta a zsineget, amit a férfi a folyóparti házban töltött utolsó közös éjszakájukon visszavett tőle. A papírra csak annyit írt: Ha mégis elfelejtenéd."

 Így nem lehet elmondani, hogy miért futottak át rajtam azok az érzelmek, amik, mert ahhoz el kell olvasni ezt a könyvet. De a végén tényleg az az egyetlen egy gondolatom volt, hogy ez a könyv jó!

"…az örökkévalóság csupán mostok végtelenül hosszú sora, és a legjobb, amit az ember tehet, hogy mindig a mostnak él."

2016. január 9., szombat

James Dashner: Halálparancs

Pfú, nem is tudom, hol kezdjem...

Imádtam az Útvesztő-trilógiát, még annak ellenére is, hogy a második kötet rengeteg kérdést vetett fel, de ez utána orvosolva lett. És persze volt még az utolsó rész befejezésénél is pár kérdésem, amiket azért nagyjából megválaszolt James Dashner ebben a könyvben, de azért ez a kötet, nem lesz a kedvencem.

Lássuk csak...

Szóval, ez a könyv ugye Az Útvesztő előtt játszódik le. (Egyébként semmiféleképpen nem ajánlott elsőként elolvasni, mert nagy spoilereket tartalmaz a későbbiekre nézve.) És tekintve, hogy tizenhárom évvel Az Útvesztő előtt játszódik a sztori, teljesen más a szereplőgárdánk. És én úgy hiszem, hogy ez az oka annak, hogy ez a könyv nem lett annyira jó.

Az első jelenet azzal indít, hogy Teresa figyeli, ahogy Thomasba beépítik a Memóriatolvaj-kártyát, és berakják a Dobozba, ami majd felviszi az Útvesztőbe. És ez így olyan indítás, amiből azért elvárod, hogy több szerepe legyen ezeknek a szereplőknek a könyvben történő események során. De nem. Megjelenik a felirat, hogy: TIZENHÁROM ÉVVEL KORÁBBAN, és minden megváltozik.

A történetet Mark szemszögéből nézzük, aki egy éve túlélője már a halálos napkitöréseknek. Mark és néhány társa a New Yorkot elárasztó vízözönt túlélve eljutottak az Appalache-hegység egy "biztonságos" helyére, és ott tengetik mindennapjaikat.

Na most, a probléma itt kezdődik. Mark egy olyan jellegtelen karakter, hogy én ettől eldobtam az agyam. Az eredeti karaktereit a könyvnek szerettem, de ezeket az újakat kifejezetten utáltam. Mark minden egyes másodpercben elmondja nekünk, hogy Trina, akivel kiskoruk óta legjobb barátok, milyen dögös, és hogy mennyire bejön neki, és további nyálas szövegek. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a romantikát, mert imádom, de nem EBBEN a könyvben. Az ilyen könyvekben ez az, amit nem szeretek. Oké legyen ott, de ne ennyire.

Trinán kívül még ott van Alec, Lana, Varangy, Misty, és Darnell, valamint Mark néha megjelenő visszaemlékezéseiből megtudjuk, hogy volt velük még egy gyerek (de őt gyorsan ki is nyírták), akinek jelen pillanatban nem tudom felidézni a nevét. Ennyire mély nyomot hagyott bennem.

Aztán jönnek egy Bergen és mindenkit lenyilaznak a Kitöréssel megfertőzött nyilakkal, de erről majd később beszélek, mert először kifejteném a szereplőket.

Szóval, Misty, Darnell és Varangy nagyjából az első tíz fejezet során meghalnak, és addig sem töltöttek be túl sok szerepet. Leginkább csak úgy egyszer-kétszer megemlítették, hogy ja, ők jelen vannak a könyvben. És igen, nem nagyon rendített meg a haláluk. Békésen nyugtáztam magamban, hogy oké, ők meghaltak. Ja. Szívás.

Aztán nem sokkal később a megmaradt csapat megtalálja Deedee-t (Teresát, csak itt még az eredeti nevén fut), akit szintén meglőttek a vírusos nyíllal, de ő (mint azt már tudjuk) immúnis a Kitöréssel szemben.

Aztán hamarosan csak 2 szereplő útját követjük, mert Lana, Deedee és Trina elkerül a csapattól, így maradunk Aleccel és Trináért mélységesen aggódó, hősszerelmes Markkal. Ó, Istenem!

A könyv háromnegyede velük telik el, aztán megtalálják elveszett társaikat, de Lana gyorsan kiíródik a forgatókönyvből. Közben Trina agya is zokni lett a vírustól, és Mark is érzi már a benne feltörésre készülő őrületet, meg Alec is megzombul.

Aztán rájönnek, hogy hoppá, Deedee immúnis és utolsó leheletükkel és egy kis üzenettel átküldik a Falkapun Alaszkába, hogy segítsen az emberiségnek, bla...bla...bla...

Aztán Alec ráejti a Berget az épületre, és mindenki meghal. És semmilyen érzelmi hullámot nem éreztem magamban, csak nyugtáztam, hogy jó, mindenki meghalt, kivéve Teresa. Oké.

Ezután látjuk azt a jelenetet, amikor Thomast elviszi a VESZETT. Ez már két évvel később történik, majd Teresa és Thomas összebarátkoznak a végén, és itt fejeződik be a könyv, hogy Teresa elmeséli Thomasnak azokat az eseményeket, amik vele történtek, mielőtt ide került. És vége. Pont ott, ahol elkezdődik a sztorinak az a része, ami leginkább érdekelne. A VESZETT-nél töltött idők.

Szóval az új szereplők miatt nem igazán tudtam élvezni a könyvet. Ezért is haladtam vele ilyen lassan. De ezen kívül viszont azért volt jó is a könyv, mert végül is megtudjuk, hogyan lett olyan sz*r hely a Föld. (Már elnézést a szóhasználatért, de nézzünk szembe az igazsággal: a könyvben tényleg ilyen lett a mi kis bolygónk.)

Megtudjuk, hogy a napkitörések után egy évvel az emberiség erőforrásai igencsak megapadnak, ezért, hogy ne halljon ki az egész emberi faj, egy vírussal, mi az agyat támadja meg, és fokozatosan csökken a hatása, ahogy terjed, megfeleznék az emberek számát, akik túlélték. Csak senki nem számolt azzal, hogy a vírusunk, ahogy terjed, nem csökkenti a hatását, csak késnek a tünetek és mutálódik. És itt érünk el Az Útvesztőhöz. Itt érünk el oda, hogy nincs ellenszerünk egy halálosan pusztító-terjedő vírusra, és ezért létrejött a VESZETT, hogy találjon egy gyógymódot, hogy megmentse a menthetőt. De persze, mint azt már tudjuk, nem lesz gyógymódunk, hanem 200 immúnist egy helyre küldenek, hogy tessék éljetek boldogan, népesítsétek be újra a Földet! És ezt nem taglalom tovább, mert a Halálkúráról már írtam egy szép hosszú beszámolót.

Szóval ez a könyv számomra csalódás volt, de mindenképpen jó volt elolvasni, mert azért elég sok mindenre választ adott. A nehéz benne, hogy túllépj a jellegtelen karaktereken, és megpróbálj az eseményekre koncentrálni, ami valljuk be, hogy azért helyenként szintén elég semmilyenek voltak.

Csalódásom ellenére el szeretném olvasni a The Fever Code-ot, ami idén jelenik meg angolul, mert abban legalább azok a szereplők lesznek, akiket szerettem a trilógiából is, szóval már csak ezért is el fogom olvasni. 

Hát, igen. Ennyi lenne. Nem volt annyira rossz, de jó sem. Inkább ilyen: Eh, oké. Elolvastam.

"– Kölyök – mondta Alec –, veled ma többször kerültem sokkal intimebb viszonyba, mint amennyire egész életemben szerettem volna."


2016. január 7., csütörtök

Rick Riordan: A Villámtolvaj

Mivel a mostani könyv, amit olvasok, kicsit lassan fejeződik be, így gondoltam, hogy most már ideje lenne valamit írni, de mit? Nem olvastam új könyvet. Úgyhogy a legegyértelműbb választás mellett döntöttem.

A Percy Jackson sorozat a világot jelenti nekem. Ha választanom kellene, hogy megmentem-e a családomat vagy a PJ könyveket, akkor egyértelműen a könyvek mellett döntök.

Magát az olvasását nem akkor kezdtem el, amikor először megjelent magyar fordításban a könyv. A filmet láttam előbb. A második film kijövetele után kértem kölcsön egy ismerősömtől az elsőt, hogy megnézzem magamnak, mert mondta, hogy a könyvben mennyi minden máshogy történt. Úgyhogy elolvastam a könyvet, és visszafordíthatatlanul, halálosan beleszerettem a sorozatba. 2 nap kellett talán a kiolvasásához? És az akkor nálam igencsak nagynak számított. Persze azonnal megvettem a teljes sorozatot.

Rick Riordan könyvei egyszerűen fantasztikusak. Nem gondoltam volna, hogy valaha is görög mitológiáról szóló könyvet olvasok, de ahogyan a történetet megírta nem úgy érzed, mintha egy unalmas töriórán csücsülnél. Az egész könyvet végigneveted, mert a szereplők olyan szarkazmust mutatnak, ami egyszerűen zseniális. A történet izgalmas és mozgalmas. És sajnálod, amikor véget ér a könyv.

A történetet Percy meséli, és ő egy király személy. Aki őt nem bírja, az az én szememben halálra ítéltetett embernek számít. Percyt egyszerűen szeretni kell.

Minden fejezetnek külön címe van, és nagyon jól ki vannak találva azok is. A karakterek csodálatosak, a mitológia ott van mindenütt és kifejezetten utána akarsz olvasni a mítoszoknak, hogy mindenben jobban képben legyél.

Nem tudok olyan részletes elemzést írni a könyvről, mint azokról, amiket most olvastam. A PJ könyveket nem lehet csak úgy elemezni események alapján. Olvasni kell őket! Olvasni!

Egyszerűen annyira jók!

Meg az első könyvet, A Villámtolvajt, úgy két és fél éve olvashattam, szóval nem rohamoz folyamatosan a benne történtek emléke. Emlékszem, hogy mi történt, de nem tudom olyan élénken felidézni.

Mesélni sem nagyon tudok róla, meg nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem, de azért megpróbálok valamit összehozni, hogy legyen valami értelme az értékelésnek.

Szóval, a főszereplőnk ugye Percy, és ő egy hiperaktív-diszlexiás 12 éves amerikai félisten. Persze ő nem tudja, hogy ő egy félisten. Az egész félistenes dolog, és hogy ki Percy apja (Poszeidón <3), egy olyan 60-70 oldal után tudjuk csak meg. Az, hogy félisten az előbb kiderül, de hogy ki az apja, ahhoz kicsit több idő kell.

Már az elején érződik a közte és Annabeth között kibontakozó kapcsolat, és egyszerűen az ő jeleneteik a legjobbak. Főleg miután már létrejön a Percabeth, de az egy későbbi történet. A legjobbakat egymás oltásain nevettem szerintem. És a beceneveik... Hínáragyú=Percy, Észlány=Annabeth. (Pfú de fura most így az angol könyvek után magyarul a nevük...)

Ott van még Grover, Percy legjobb barátja. Egy szatír. A szatírok keresik meg a szülők által fel nem vállalt gyerekeket. (Igen, az istenek nem ma született bárányok. Lásd: Percy Jackson's Greek Gods.) Vele már a történet legelején megismerkedünk. Aztán ott van Kheirón, a kentaur, aki kiképzi a táborozókat. Mr. D (Dionüszosz), akit Zeusz helyezett a tábor élére büntetésképpen, és képtelen "megjegyezni" Percy nevét. És ott van Clarisse, aki egy Árész gyerek és Percyvel utálják egymást a kezdetektől fogva, de ahogyan az a kettő képes egymást oltani, az fenomenális. Az a jelenet, amikor Percy felrobbantja a wc-ket, mikor Clarisse bele akarja nyomni a fejét? Hát, az eszméletlen. És végül is Clarisse nem találta olyan viccesnek...

Grover, Percy és Annabeth egy idő után felkerekedik, hogy visszaszerezzék Zeusz ellopott villámát, aminek ellopásával Percy gyanúsítják. Pedig szerencsétlen azt se tudta, hogy Zeusz egyáltalán létezik, nem hogy még a villámát is ellopta.

Szóval a trió felkerekedik és kalandos utakon keresztül visszaszerzik a villámot, és happy end, és vége a könyvnek.

Ez így most elég szegényes értékelés lett, tekintve, hogy mennyire imádom ezeket a könyveket, de hogyha valaki kifejezetten egy jelenetről alkotott véleményemre kíváncsi, azt egyszerűbb elmondani, mint most megpróbálni összeszedni mindent, ami tetszett a könyvben. Ha azt próbálnám meg, és csak ennél az egy könyvnél, akkor is még órákig itt ülnék, és legalább a háromnegyed könyvet visszaidézném ide.

Egyszerűen fogalmazva: FANTASZTIKUS!

Számomra ez a világ legeslegjobb könyvsorozata. Nincs külön kedvenc könyvem a sorozatban, mert mindegyiket egyformán szeretem. Úgyhogy én csak annyit mondok, hogy olvassátok el, és ha valamiről érdekel a véleményem, akkor azt kérdezzétek meg.

Sokszor fogjátok ezt még tőlem hallani: IMÁDOM EZEKET A KÖNYVEKET!

UI.: A könyv milliárdszor jobb a filmnél, és két külön világ a kettő. Talán csak a nevek egyeznek. Úgyhogy ne a filmet nézzétek meg, hanem olvassátok el a könyvet!

"– Mind a kettő vescere bracis meis! – kiáltottam.
Hogy miért pont latinul közöltem, hogy mindkét főgóré olimposzi puszit nyomhat a fenekemre, arról fogalmam sincs."
"-Az állatok jól ellesznek? – kérdeztem Grovert. – Úgy értem, a sivatag meg minden…
-Ne aggódj – büszkélkedett. – Szatíráldást mondtam rájuk.
-Mit is jelent az pontosan?
-Azt, hogy biztonságban elérik a vadont. Találnak vizet, élelmet, árnyékot… mindent, amire szükségük lehet, míg biztonságba nem érnek valahol.
-Minket miért nem tudsz így megáldani, he? – tudakoltam.
-Mert csak állatoknál működik.
-Szóval csak Percynél lenne hatásos – nyelvelt Annabeth."

2015. december 31., csütörtök

James Dashner: Halálkúra

Sokszor esnek írók abba a hibába, hogy óriási nagy kezdéssel indítanak egy könyvet, aztán túl hosszúra nyújtják a sorozatot, és az egész szépen lassan (vagy nagyon gyorsan) ellaposodik, és élvezhetetlenné válik.

Sok helyen olvastam értékeléseket, és elég sokan azzal a véleménnyel rukkoltak elő, hogy ez a sorozat is ebbe a hibába esett. Nekem ezzel abszolút szembe kell szállnom. Ez szerintem nem igaz.

A sok negatív kritika miatt kicsit féltem belekezdeni, és lassabban is olvastam, mint a másik köteteket, de ennek nem volt semmi értelme, mert a félelmem nem igazolódott be. Még mindig az első könyv viszi a pálmát, azt a könyvet nehezen lehetett túllépni, de James Dashner hozta a szintet.

A Halálkúrában sok kérdésre - ami az előző kötetek során merült fel - kapunk választ, valamint van olyan, amire nem. Ezzel azért nincs bajom, mert azt is olvastam, hogy ezt nagyjából a 4. kötet, az első előzménytörténet orvosolja. Majd meglátjuk.

A Halálkúrában először megtudjuk, hogy Thomas már 3 hete sínylődik abban a fehér szobában. Tök egyedül van, és senkivel nem beszélt több, mint 3 hétig. Ha engem kérdeztek, ez pont elég arra, hogy totálisan megbolonduljon az ember. Ez volt a rögtönzött harmadik fázis. Mert nem volt még elég adata a VESZETT-nek.

De végre kiengedik szerencsétlent, és elviszik a barátaihoz, és közlik velük, hogy eltávolítják azt a rohadt kártyát a fejükből, hogy emlékezhessenek mindenre. Már az olvasónak bűzlik minden, nemhogy a szereplőknek. A VESZETT angyali módon visszaadja az emlékeiket, annak reményében, hogy jobb lesz a kapcsolat közöttük. És akkor közlik, hogy egyébként, nem mindenki Immúnis. Szóval van egy-két ember, aki elkapta a Kitörést a Tűzpróba alatt. Persze ez csak pár ember, de találjátok ki, hogy ki az egyik ilyen személy? Na ki? Persze, hogy az a karakter, aki a szívedhez nőtt tíz oldal után. Akit imádtál az egész könyvön keresztül, fél tucat másik karakter mellett! Persze, hogy Newt-nak kellett ennek lennie!

Newt, Minho és Thomas, Brendával az oldalukon, Memóriatolvaj-kártyával még mindig az agyukban, meglépnek, csak akció közben ugye akadnak bonyodalmak, mint például az összes többi tisztárs és B csoportbeli tag meglép és otthagyják őket. És Newt agyát elkezdi felmajszolni a Kitörés, és ad Thomasnak egy papírt, amit majd csak akkor olvashat el, amikor eljött az ideje. :'(

Aztán Denverben kiderül, hogy Gally él. Igaz tropára ment az arca, de él. És a Jobb Karral van. Aztán történik mindenféle hirtelen esemény. Hatástalanítják a memória ellopós kártyákat, de nem kérik vissza az emlékeiket, nehogy szerencsétlen olvasó túl korán válaszra leljen.

Aztán elmennek a városból és kiderül, hogy Newtot elvitték a többi Buggyant közé, és megpróbálják kivinni onnan, de visszautasítja őket, és ott kell hagyniuk.

Aztán már kevesebb, mint 100 oldal van vissza, és berakják őket egy csapat Immúnis közé, aztán végre találkoznak a Jobb Karral, akikkel végül is kidolgozzák hogyan állítsák le a VESZETT-et.

És akkor James Dashner megadja azt a kegyetlen döfést mindenkinek. Thomas megpróbálja még utoljára rábeszélni Newtot, hogy menjen vele, de végül... Végül Thomas lelövi. Na, én nem sokszor sírok könyvek miatt, de most ott voltak a könnyek szemem sarkában.

Aztán Thomas megy a VESZETT-hez, ezek meg közlik vele, hogy még egy utolsó dolog kell, hogy megalakítsák az ellenszert: Thomas agya. Szerencsére kiderült, hogy Ava Paige, aki a filmben egy kegyetlen, érzéketlen szemét, itt valóban jó, mert megmenti Thomast és ad neki egy térképet, ami elvezeti a begyűjtött Immúnisokhoz és mutat egy utat, amin elérhetnek egy helyre, ahol békében élhetnek.

És vajon hol tartja a VESZETT az Immúnisokat? Természetesen jó öreg barátunkban, az Útvesztőben. Persze miközben próbálnak menekülni, a Jobb Kar felrobbantja az egész kócerájt, de sikerül kijutniuk a helyre, ahol újrakezdhetik. Persze közben Teresa meghalt, miközben megmentette Thomast, de ez miatt nem éreztem olyan nagy szomorúságot, mert nem kötöttek mélyebb érzelmek hozzá. De azért elég nagy szívás, mert kb 5 oldal sem volt már vissza a könyvből.

Mondjuk én azért kíváncsi lennék arra, hogy hova kerültek. Vagyis a világ melyik részére? De ezt nem árulják el.

És az epilógus megint trükkös. Vajon miért robbant ki a Kitörés? Azt már korábban megtudjuk, hogy mesterséges, de nem csak úgy kiszabadult. Azt a nyomorult vírust népességcsökkentés céljából alakították ki! Hát én ezen majdnem elájultam. Létrehoztak egy vírust, amit nem tudnak fékezni, és nincs ellenszere, és terjed a levegőben? Hát melyik idióta ötlete volt ez?

Persze az is kiderül, hogy a VESZETT erre próbált végig gyógymódot keresni (mint azt már számtalanszor mondták). Az emberiség ellen elkövetett hatalmas emberi hibára. Én ezt értem, de a módszereik, amikkel egyáltalán nem sikerült végül semmilyen ellenszert kifejleszteni, így nem csak brutálisak, de haszontalanok is voltak. Az utolsó mondata a könyvnek pedig nem más, mint:

A VESZETT jó.

Összességében ez a könyv is nagyon tetszett. Ugyanúgy pörögtek az események, mint a többi részben, a karakterek is jók voltak.Végül is mondhatjuk azt, hogy happy end a vége. (Leszámítva, hogy Newt meghalt.)

De egyetlen egy dolog van, amit szerintem azért még bele lehetett volna írni. Mert értem, hogy kikerültek, távol a bajoktól, de hogy a fenében fognak ott élni? Csak egy plusz pár oldal kellett volna, néhány évvel, vagy hónappal később, amiben valami magyarázatot kapunk, hogyan is tengetik hátralevő unalmas kis életüket. Bár gondolom ezt az író mindenkinek a fantáziájára ráhagyja. De azért engem érdekelne, hogy James Dashner hogyan képzelte tovább az egészet...

"– Ha nem találkoznánk a túloldalon – mondta behízelgően – sose feledd, hogy szerettelek. – Rávigyorgott a szemét forgató Thomasra, aztán ő is eltűnt az ajtó mögött."
"– Ölj meg, vagy én öllek meg téged. (…)
– Newt…
– Tedd meg, mielőtt én is olyan leszek, mint ők! (…) ÖLJ MEG! (…) – Kérlek, Tommy. Kérlek.
Miközben a szíve valami feketén tátongó űrbe zuhant alá, Thomas meghúzta a ravaszt."

Az Útvesztő-trilógia összegzése

Nos, emberek, ez a sorozat megérte a rá pazarolt időmet. Most kelleni fog egy kis idő, amíg elolvasom az előzményeket és kigyógyulok a sorozat iránti mániámból. Fantasztikus volt, imádtam. Nem a legkedvencebb-kedvencem, de egyértelműen a kedvenceim közé sorolom. Istenem, de bírtam ezeket a könyveket!
A legjobb részt nekem Az Útvesztő jelentette, a második helyen a Halálkúra, a harmadikon pedig a Tűzpróba áll.

Karakterek:
  • A legjobbak: Thomas, Newt és Minho.
  • A jók: Brenda, Jorge
  • Az utáltak: Janson és jó pár VESZETT alkalmazott. Hiába nemes a cél, ha közben olyan dolgokat művelnek, ami megbocsáthatatlan.
  • A semlegesek: Teresa, Gally
  • A többi karakter nem tartozik külön besorolásba
Utálom, amikor befejeződik egy tök jó sorozat! Annyira fájdalmas. Erre jó gyógyír a kiegészítő/előzménykötet. Ez enyhítheti egyedül a fájdalmat. Igaz utána megint rossz lesz...

UI.: Ez egy fantasztikus sorozat volt... 

2015. december 28., hétfő

James Dashner: Tűzpróba


James Dashner megint kitett magáért. Remek könyv volt, ha túltesszük magunkat a kezdeti sokkon, miután befejeztük. Nekem tényleg nagyon tetszett, nem annyira, mint az első kötet, de ez is jó volt. És akkor...

Figyelem! A következőkben SPOILER-ek fordulhatnak elő. Csak saját felelősségre olvassátok el!

Miiiii vaaaaannn?!

Ez volt a reakcióm, amikor befejeztem a könyvet. Mi történt? Mi? A VESZETT jó? Rossz? Miért vitték el Thomast, zárták be egy fehér szobába, tartották majd egy hétig kómában, és mondták a barátainak, hogy megbuggyant? Hogy tudott Brenda telepatikusan kommunikálni vele? Mi van a többiekkel? Mi a jó édes istent csinál a VESZETT? Ezek után most már igazán gyorsan szeretném elkezdeni és befejezni a 3. részt, mert én már teljesen kétségbe vagyok esve!

Már kifejtettem előzőleg, hogy tetszett az első könyv. Félreértés ne essék, ez a könyv is tetszett. Csak úgy szippantott magába, de olyan szörnyű kétségek, és bizonytalanság között hagyott a végén, hogy most nem tudom, mit tegyek.

Ami egyből feltűnt az első tíz oldal után, hogy ez szinte egy teljesen különálló sztorit képez a filmmel szemben. Nem sok hasonlóságot vittek vászonra belőle. A film is sok nyitott kérdést hagyott, de a könyv? A könyv több ezer megválaszolatlan kérdéssel zárult.

De akkor kezdem az elején...

Én már ott teljesen elvesztem, amikor először a halott emberek lógtak a plafonról, meg a Buggyantak nyúlkáltak be az ablakon, aztán mindez hirtelen eltűnik, meg Teresa is felszívódik, meg a kapcsolat is megszűnik Thomas és a csaj között. Aztán ott volt az a fura, láthatatlan fal, meg az Falajtó, vagy minek nevezték.

Utána egészen tudtam követni mi történik, egészen addig, amíg Thomast vállon nem lőtték. Mondjuk már annál a táblánál, hogy neki kell lennie a vezérnek, kezdtem kétségbeesni, meg ott voltak azok az álombeli visszaemlékezések is... Ahh... Minden annyira kétségbeejtően zavaros.

És akkor ott van az, hogy a B csoport levadássza őket, meg Teresa és Aris ott megjátsszák magukat, és tényleg ott voltam, hogy a földhöz vágom ezt a rohadt könyvet, annyira felidegesített és kétségbe ejtett. De valahogy kitartottam. Valahogy sikerült.

Én nem tudom, hogy ezek a szerencsétlenek hogy bírták ki, hogy végigcsinálják a két könyvet! Én már rég elvágtam volna a torkom, vagy leugrottam volna egy szikláról. Én ezt olvasni alig bírtam. (Nem azért, mert rossz volt, hanem mert az idegeim pattanásig feszültek.) Milyen lett volna ott lenni, és átélni mindezt a kétségbeesést és borzalmat?!

És a vége... Aztán jött a vége! Az ember azt hinné, hogy legalább 400 oldal után megtud valamit. Világossá válik minden, de nem! Nem, nem és nem! James Dashner megtagadja tőlünk a tudás jogát és röhög a markában, miközben mi kétségbeesetten kutatunk a válaszok után a könyveiben. Ravasz egy ember!

De komolyan a vége...?! MI TÖRTÉNT ITT?

Végigvágnak azon a hülye sivatagon, megszenvednek, a világ elképzelhető összes kínját átélik, és még akkor is kicsesznek velük, mert nem lehet arra a Bergre olyan könnyen felszállni, nem! Annak az utolsó pillanatban fel kell szállni, hogy akrobatikus mutatványokkal lehessen csak feljutni rá! Na most mondjátok nekem azt, hogy a VESZETT jó? Mindenféle embereket gyilkolásznak kényükre-kedvükre és még ők a jók?! Én nem tudom mi lesz ebből a végén, de ez igencsak idegesítő.

Ez az, ami nem volt benne a könyvben...
És ott vannak a hajón, azt mondják nekik, hogy: Nyugi, mindennek vége! Minden szivárványokkal és unikornisokkal lesz tele ezután. Nyugodtan aludjatok egyet, ne aggódjatok.

Erre valamiért Brenda képes telepatikusan beszélni Thomashoz, és ráadásul azt mondja neki, hogy igencsak meg fogja szívni! MI EZ?! Olyan ingerült hullám csapott végig rajtam olvasás közben! Esküszöm a Trónok Harca kegyesebb ennél.

És erre Thomas felébred egy fehér szobában, amiben megint ott van az asztal körül az a láthatatlan fal. Aztán chattelnek egyet fejben Teresával, és kiderül, hogy a VESZETT azt mondta nekik, hogy Thomas megbuggyant, és már egy hét eltelt a kis sivatagos harcuk óta. WHAAAT?! És Teresa benyögi a végén, hogy a VESZETT jó. Hagyjátok már abba könyörgöm ennek a hajtogatását, és mutassatok fel valamit, amiben tényleg megnyilvánul, hogy a VESZETT jó, vagy rossz, könyörgöm!

És az epilógusok mindig megteszik a legkeményebb döfést. A végső kétségbeejtést és az utolsó kérdések feltételét. Memóriatolvaj-kártya? Immunitás? Gyógyír? Én... Én már nem tudok mit reagálni. Hagyom, hogy a teljes tanácstalanság és kétségbeesés kiüljön az arcomra. Hagyom, hogy sodródjak az árral... Rögtön belekezdek a 3. kötetbe, remélve, hogy megvilágosodok. Kérlek, mondjátok, hogy megvilágosodok a végén!

Válaszok után kutatva...
Összességében a történet nagyon ott volt, vonzotta magával az olvasót, hívogatta, hogy "gyere, itt egy válasz", aztán jól hoppon hagyta. De újra felhívta magára a figyelmet, és csak úgy pörögtek a lapok, mígnem vége lett, és mindenki kétségbeesetten a folytatásért kiált.

Az új szereplők is jók voltak, de a végére már nem tudom, hogy kiben lehet bízni és kiben nem. Ki a jó, ki a rossz. Kinek mik a tulajdonságai? Felejtsük el.

Thomast még mindig jó főszereplőnek találom, de a legjobb karakterek akkor is Minho és Newt. Kicsit sajnáltam, mert nekem túl keveset szerepeltek ebben a könyvben. Arist először bírtam, aztán megcsinálta azt a rohadék húzást és mindent elrontott. Jorge és Brenda szuper karakterek, bírtam őket. Habár Brendával a végén egy kicsit összezavarodtam, annál a telepatikus beszélgetésnél Thomasszal. És végól ott van Teresa... A filmbeli csaj nem volt szimpatikus. Az Útvesztőben különösebb érzelmeket nem fűztem, hozzá, semleges lett számomra. De ebben a könyvben... Elrúgta a pöttyöst. Nagyon-nagyon bele szerettem volna mászni a szövegbe és lekeverni neki egy pár pofont. Pfú, de felidegesített...

Ha szeretted Az Útvesztőt, akkor szerintem ez is tetszeni fog. A srácok (Minho, Newt) hozzák még mindig a humorukat, nagyon jó hangulatot teremtenek, amikor megjelennek. Dashner is hozza a misztikus formáját, de a válaszadásra senki ne számítson. Mondjuk szerintem sokaknak, egy kicsit nekem is, rosszabb élményt fog nyújtani ez a kötet, az előzőhöz képest. Jónak jó volt, szerintem megéri elolvasni, de úgy érzem, hogy a trilógiából az első kötet lesz a kedvencem, főleg mert tudok pár dologról, ami a harmadik részben fog történni, de ez egy másik sztori...

Ez a könyv, ez egy kis szemét, de megéri. Biztos vagyok benne, hogy a végén megéri.

"– Na jó. Ha valami zombi rácuppanna a lábamra, ments meg, lécci."

"– Mi volt az a bökött dolog? – mormolta Minho. Thomas még nem bírt beszélni, csak kimerülten megrázta a fejét. Newt válaszolt neki. – Varázstakony, ami megeszi az emberek fejét, rohadtul az volt."

"– Egészen biztos vagyok benne, hogy a pokolba kerültünk. Azt mindig is tudtam, hogy te, Minho ott fogod végezni, de rólam nem volt szó."

2015. december 27., vasárnap

James Dashner: Az Útvesztő

Ez a könyv remek volt!

Először csak a filmet láttam, még anno, amikor kijött. Aztán megjelent a második film. Akkor sem voltam még annál a pontnál, hogy elolvasom. De hosszas rágódás után beadtam a derekamat, és Karácsony előtt elmentem, megvettem, beraktam a fa alá, és Karácsony másnapján belevetettem magamat.

Szerettem a filmet. Jó volt. Arra számítottam, hogy a könyv meg a film teljesen más lesz, mint Percy Jacksonnál, de kellemesen csalódtam. A film egészen hasonlít a könyvre. Igaz sok helyen teljesen más a kettő, de mégsem az volt, hogy olvastam a könyvet és semmi hasonlóságot nem találtam közte és a film között a szereplők neve mellett. Na, de beszéljünk a könyvről.

A Young Adult könyvektől és filmektől mindig is féltem egy kicsit. Nem tudom, talán mert nem tetszett ez az egész "a jövőben jön egy katasztrófa/nagy változás, lesz egy diktatórikus kormány, és gyerekeknek kell megváltani a világot"  dolog. Valahogy ez az elképzelés kicsit lelombozott. Az Éhezők Viadala és a Beavatott széria valahogy nem izgatott. (Lehet egyszer elolvasom, de nem most.) Viszont megláttam valamit Az Útvesztő történetében, ami megragadott. Úgyhogy kíváncsian álltam neki a könyvnek.

Nem volt egy Percy Jackson, de tetszett. Jó volt. Sok megválaszolatlan kérdésem van még mindig, de ezt hamarosan orvosolom a hátralévő kötetetekkel.

És akkor most kiírom a SPOILER ALERT-et, habár nem hiszem, hogy bármi olyat említenék a továbbiakban, ami spoiler lenne, de a biztonság kedvéért kiteszem...

A történet
Nem fogok szinopszist írni, mert az megtalálható a könyv hátulján is.

Tetszett a történet. Ez az egész elgondolás, hogy a napkitörések sivataggá változtatták a Földet, és a Kitörés, ami zombit csinál az emberekből. De ez ugye csak a végén derül ki. Az elején mindenki ott van a Tisztáson, ami köré az Útvesztő épült, és a fiúk kétségbeesetten keresik a kiutat. Ahányszor sikerül egy kérdésre választ kapnunk, jön kettő, vagy több újabb kérdés, amire viszont nem. Ez elég zavaró, de ugyanakkor fenntartja az olvasó érdeklődését. Csak úgy faltam az oldalakat. Tudni akartam mi fog legközelebb történni. Folyamatosan jelen volt a misztikum, ami egy pillanatra sem hagyta, hogy lankadjon az olvasó figyelme, valamint sok humor is van benne. Előfordult, hogy egyszer csak felnevettem és mindenki azt nézte, hogy mi bajom van. Élvezetes volt olvasni.

Persze semmi sem tökéletes, ahogyan ez a könyv sem. Lehet benne megkérdőjelezhető dolgokat találni, de ezek nem tudják elvenni az olvasói élményt, hacsak nem kifejezetten ezeket keressük.

A szereplők
A filmben imádtam a színészeket, akik a szereplőket játszották. És olvasás közben sem nagyon arra figyeltem, hogyan írja le őket az író, a filmbeli karaktereket képzeltem magam elé. Nem voltak olyan nagyon meglepő különbségek közöttük, úgyhogy ez működött is.

Valahol olvastam, hogy a karakterek nagyon rosszul vannak felépítve, meg úgy maga a könyv is élvezhetetlen. Én ezzel nem értek egyet. Én nem találtam rossznak a karaktereket. Teljesen rendben voltak. Mindenkinek megvolt a maga szerepe. Akit utálni kellett azt utáltam, akit szeretni, azt szerettem. Ez teljesen jól működött nekem. Persze érthető, ha egy-két helyen hiányosságot érzünk velük kapcsolatban, de ez egy több kötetes sorozat. A további jellemek még ezután lesznek ismertetve, vagy később a történtek alakítják majd őket. Nem lehet egy könyvbe egyből mindent belesuvasztani. Mi marad akkor későbbre?

Az egyetlen karakter, akivel nem tudtam mit kezdeni, az Teresa volt. Hozzá nem tudom, hogyan álljak. A filmben kifejezetten utáltam, de a könyvben nem táplálok iránta különösebb érzelmeket. Ő úgy van és kész. Majd meglátom a későbbiek folyamán mi lesz.

Első kötet alapján sosem lehet megítélni mi lesz a végére, nem igaz?

Ajánlani bárkinek tudom, aki szereti a rejtélyes könyveket, mert hogy ebben van rejtély az biztos. Ha a filmet pedig láttad, és szeretted, akkor szerintem nyugodtan elolvashatod a könyvet is, mert a kettő jól kiegészíti egymást. Az egyik vizuális képet ad, a másik pedig segít, hogy jobban megértsd a történetet.

Szóval nekem abszolút tetszett, alig várom, hogy nyissanak a boltok, és megvehessem a folytatásokat. Jöjjön a pár napig tartó non-stop olvasás! :D

"– Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? – kérdezte Minho.(…)
– Hát hajrá – vágta rá Newt.
Minho bólintott, majd a csoport felé fordult.
– Legyetek óvatosak – mondta tárgyilagosan. – Ne haljatok meg.
Thomas elnevette volna magát, de a félelem ebben megakadályozta.
– Remek. Most már mindenki fel is lelkesült – mondta Newt, majd hátramutatott az Útvesztő irányába. – Ismeritek a tervet."