Rick Riordan: Az elveszett hős (Az Olimposz hősei #1)

Három vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Előre lekötném, hogy nem vagyok hajlandó Jászonnak nevezni Jasont. Amióta elolvastam a Percy Jackson's Greek Heroes-t tudom, miért így fordították, de akkor sem. Így sem a kedvenc karakterem, szóval legalább adjunk neki egy esélyt, hogy normális neve legyen.

Isenem, egy hét! Egy egész hétbe telt elolvasni. Talán azért, mert hosszú, és ráadásként még angolul is van, ezért lassabban sikerül az agyamnak feldolgoznia az infót, vagy azért, mert Piper és Jason még mindig nem a szívem csücskei (de már kevesebb ellenszenvet érzek irántuk, ami egész jó).

Rájöttem, hogy csak azért szerettem Az elveszett hős-t, mert Rick Riordan könyv, és kapcsolódik a PJO világhoz. Jó, ez így nem teljesen igaz. Inkább úgy kéne fogalmazni, hogy azért nem tetszett annyira Az elveszett hős, mert ott van Jason és Piper. Jó, nem rühellem őket, de az első kötetben számomra kifejezetten idegesítőek. Hogy miért? Hát, legyen...

1. Jason, nem tudlak sajnálni a memóriaveszteséged miatt. Sodródj az árral, haver!
2. Piper egyszerűen az őrületbe kerget. Ez a "túl gyönyörű, ezért inkább elbújik a tömegben" dolog túl... nem is tudom milyen.
3. Jaj, ne, Pipernek van egy HATALMAS titka, és el kell árulnia a barátait, hogy megmentse az apját, és ezért mindenki utálni fogja.
4. Leo az egyetlen új karakter, akit szeretek, de az elején kicsit túl van tolva ez a "tűz ereje van, és halálosan veszélyes", meg a "megöltem az anyámat".
5. Csak nem! Piper Aphrodité lánya! Ó, ne!
6. Vajon ki lehet a főgonosz, aki világuralomra tör? Ezt tényleg olyan nehéz volt kitalálni? (Oké, amikor először olvastam én sem tudtam a kezdetektől fogva, de azért előbb rájöttem, mint ők.) Csak egy kis segítség: Óriások, óriások anyja, földanya, majdnem elpusztították az olimposziakat, óvakodj a földtől, ébredezik, történelem ismétli önmagát. Vajon ki lehet, ha nem Gaia?! 
7. Végigszenvedjük, hogy Pipernek tetszik Jason, de ugye csak a Köd miatt hitte, hogy a pasija, valójában a buszon találkoztak először, Jason meg folyamatosan mondogatja, hogy Piper milyen szép, de mi van, ha van valaki a múltjában, akire nem emlékszik, és amúgy is milyen unfair lenne Piperrel szemben, ha szédítené.

Nekem mondjuk az is még kicsit sok volt, hogy 200 oldal kellett ahhoz, hogy elinduljanak a küldetésükre. Aztán szokásos módon 350 oldalnyi kalandozás, és folyamatosan újabb elszórt információkat tudunk meg a "másik félről" (spoiler: Camp Jupiter), valamint arról, hogy ki is a titokzatos főgonosz (Duh! Gaia!), és mi is lesz a játék vége.

De ne értsen félre senki! Az elveszett hős nem egy rossz könyv. Az elveszett hős egy jó könyv. Csak kicsit gyengébb a PJO-nál, mert mégiscsak más a helyzet, és újabb hősöket kell bemutatni, mielőtt elindulhatnánk a nagy útra, a küldetés teljesítésére. És persze ott a tény, hogy Percy Jackson csak szóban említve fordul elő, ami miatt természetes, hogy gyengébb a könyv. Percy nélkül minden sokkal rosszabb.

Tehát, szintén egy jó könyv, a sorozat is teljesen rendben van, csak ha fel kéne a PJO könyveket kedvencelés szerint, nálam Az elveszett hős lenne az utolsó.

(Oké, szerettem volna egy magyar idézetet beilleszteni, de megláttam a fordítást, és maradok az angolnál. Mármint, oké, Jasonből Jászón lett, elfogadom. De azt hogy csinálták, hogy az eagle szóból, ami sast jelent, sólyom lett? Hogy lett a sasból sólyom? Azért ez egy elég nagy hiba, ha engem kérdeztek. Ráadásul túl friss még az angol szöveg, és a magyarosítás számomra most igazán borzasztó. Úgyhogy bocsi, de angolul rakok be idézetet.)

“Piper gripped his hand and followed him, “If I fall, you’re catching me.” “Uh, sure.” Jason hoped he wasn’t blushing.
Leo stepped out next. “You’re catching me, too, Superman. But I ain’t holding your hand.”

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi

A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett.

Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt.

A világszerte sikeres sorozat izgalommal várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd.

"A világvége az autóm motorháztetőjén landoló pegazussal kezdődött."

Hiába tudom, hogy folytatódik a sorozat, hiába vannak meg a következő könyvek, és hiába olvastam már egyszer az összeset, még mindig depressziós leszek Az utolsó olimposzi befejezése után. Az istenek tudják miért! Úgyhogy könyörtelenül nyargaltam a könyv vége felé, aztán elfogytak az oldalak, és rá kellett jönnöm, hogy a következő rész, azaz Az elveszett hős teljességgel Percy mentes, de annál több Jason/Jászón van benne. :/ (Visszautasítom, hogy ezentúl Jasont Jászónnak írjam vagy olvassam. Jason és kész!) Reméljük, második nekifutásra rokonszenvesebb lesz a Jupiter ivadék.

A könyv rögtön azzal indít, hogy Rachel és Percy majdnem csókolóznak. Az olvasó pedig ül a könyv felett, és szuggerálja a lapokat, hogy: NEM! Meg ne merd tenni, Percy! De szerencsére, mint azt a feljebb lévő idézet is szemlélteti, Fekete Péter kegyeskedik a motorháztetőre huppanni, ezzel megakadályozva a katasztrófát. Pfú! Ez közel volt!

És rögtön a könyv elején elveszítjük Beckendorfot. Ne aggódjatok, lesz itt még több halott félvér!

Hosszas kínlódás után végre megtudjuk a tuti dolgokat.

1. Grover eltűnt.
2. A Nagy Prófécia végre elhangzik.
3. Mi is volt az előző rész végén Nico terve? Fürdés a Stüxben! Mindenki egy ilyen fürdőt szeretne venni egy forró nyári napon!

A könyv fele a Stüxben való mártózásig való eljutásról szól, aztán máris ott vagyunk Manhattanban, ahol Morpheusz elaltatta az egész várost. (Ja, időközben meglett Grover is.) Szóval a félvérek kis serege (kivéve az Árész bungaló lakói) behatol a városba, hogy elkeseredetten megmentsék az Olimposzt, mert az istenek éppen Tüphónnal hadakoznak.

Több összecsapásra is sor kerül, és sok félvér életét veszti. Jönnek a Party Pónik, a Vadászok, az Árész bungaló lakói is felbukkannak, Clarisse megöl egy drakónt, Silena meghal (megy Charlie után), Nico ráveszi Hádészt, hogy támadja meg Kronosz seregeit, Percy ráveszi az apját, hogy hagyja ott a palotáját, és segítsen legyőzni Tüphónt. A szokásos Rick bácsi által összeállított sűrű, kalandokkal teli oldalak. Hiszen mostanra tudjátok hogyan megy ez, igaz?

Természetesen Percy végül a nagy döntéssel megmenti az Olimposzt. Az istenek felajánlják neki a hallhatatlanságot hálájuk jeléül, de ő inkább arra kéri őket, hogy ismerjék el a gyermekeiket, még a kisistenek is, és legyen helyük a Félvér Táborban.

Aztán még Rachel lesz az új orákulum, így (szerencsére) nem jöhet össze Percy-vel. És elérkezik a várva várt pillanat:

"– Soha nem fogom megkönnyíteni a dolgod, Hínáragyú. Ehhez nyugodtan hozzászokhatsz.
Amikor megcsókolt, úgy éreztem, mintha az agyam fagylaltként olvadna szét koponyám tölcsérében."

Most már nyergelhetek át Az Olimposz hőseire. Még az is lehet, hogy újraolvasom a The Hidden Oracle-t... A lényeg, hogy a végén mindenféleképpen mély depresszióba fogok esni.

"Mielőtt vízbe dobtak, magasra tartottuk kezeinket.
Utoljára még rájuk vigyorogtam, aztán a tó alján légbuborékot fújtam magunk köré. A barátaink ott szobroztak a parton, és várták, hogy felbukkanjunk. De haver, ha Poszeidón fiát dobod a vízbe, nem fog egykettőre felszínre jönni.
Mindenesetre ez volt minden idők legjobb víz alatti csókja."

Rick Riordan: Csata a labirintusban

Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak. 

A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni.

Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.

Esküszöm, hogy ezek a PJO könyvek egyre rövidebbek lesznek. Amikor először olvastam őket, nagyjából két hét kellett az öt könyvhöz. És most még csak egy hét telt el, és kezdem is az utolsó kötetet. Eddig is ilyen rövidek voltak ezek a könyvek, vagy én olvasok ennyivel gyorsabban, és ennyivel többet?

A Csata a labirintusban az a könyv, ahol most éppen nem az egész világot és a Nyugati Civilizációt kell megmentenie Percy-nek, csak a Félvér Tábort. Ami a végén egészen jól sikeredik, és egész kevesen halnak csak meg. (Ez még mindig semmi Az utolsó olimposzihoz képest.)

A Daidalosz által épített labirintus a többi görög mitológiai hellyel ellentétben nem Amerikába vándorolt át, hanem az egész világ alatt elterül.

Ezzel csak az a probléma, hogy Luke így könnyedén bejut a táborba a szörnyseregével, és megtámadhatja a félvéreket. Nos, ez baj, ezért is kell küldetést indítani, hogy megszerezzék Ariadné fonalát (ugyanis azzal lehet tájékozódni a labirintusban). Így hát Annabeth, Percy, Grover és Tyson bevetik magukat az útvesztőbe.

Az egész könyvön keresztül az az embereke egyetlen épkézláb gondolata, hogy Percabeth végre létrejöjjön, de csak nem akar. Még ez után sem:

"Annabeth úgy meredt rám, hogy azt hittem a következő pillanatban bemos egyet. De ehelyett valami olyat csinált, amivel jobban meglepett, mintha orrba vágott volna. Megcsókolt.
– Vigyázz magadra, Hínáragyú! – tette vissza a sapkát a fejére, és eltűnt.
Ha a tengeri szörnyek nem zökkentenek vissza a valóságba, egész álló nap elbámultam volna a hullámzó lávatengert a nevemre sem emlékezve."

Szintén érezhető azért a Rachellel való rivalizálás. De nem, Percy és Rachel nem lehetnek más, csak barátok. Percabeth For Life.

Visszatér közénk Nico di Angelo is, akit sikerül a mi oldalunkra állítani, persze szegénykét még mindig kiközösítik, mert egy kicsit ijesztő. De azért, mert Hádész gyerek még nem kellene így bánni vele! Ő talán a második legnagyobb erővel rendelkező félisten a sorozatban Percy után. Ez a kölyök igencsak hasznos! (Ezt bizonyította is Az Olimposz hőseiben.) 

A könyvben még lesz egy új kedvenc háziállatunk: Mrs. O'Leary. A Csata a labirintusban után mindenki egy pokolkutyát szeretne házi kedvencnek. Van cukibb egy óriási pokolkutyánál?

De, sajnos hiába a küldetés, mert Daidalosz lepaktált Luke-kal, és odaadta a fonalat nekik. Ám mielőtt még eljutnánk a táborba, ellátogatunk a titánpalotába, és megnézzük mi van Kronosszal. Semmi jó a félvérekre nézve, mert Kronosz feltámadt, Luke testében. Majdnem elkapja Percy-t, de Rachel hősiességének hála, elmenekülhetnek.

"Bólintottam, és a legnagyobb tisztelettel néztem Rachelre:
 – Te hozzávágtad a műanyag fésűdet a titánok urához."

Ja, azt kihagytam, hogy Percy felrobbantott egy hegyet, és kilőtte magát Ogügia szigetére, Kalüpszóhoz? (Ez is majd visszatér a következő sorozatban. Caleo is egy csodás párosítás.) Két hétre eltűnt, és mindenki azt hitte, meghalt, de ez Percy Jackson! Elpusztíthatatlan!

"Annabeth a többiek felé fordult. Rémesen nézett ki szeme bedagadt a sírástól és alig tudott megszólalni:
– Bár sohasem vallottam be neki, ő volt a legjobb és a legbátrabb barátom. Ő volt a… – hirtelen észrevett. Paprikavörös lett. – Ő volt a világ legnagyobb csirkefogója! – mutatott rám."

Talán ez a legviccesebb rész. Mert bármennyire is jó az ötödik kötet, azért a halál mégiscsak körbelengi, meg a tény, hogy vége van a PJO-nak. (Persze csak amíg rá nem jössz, hogy folytatódik.)

Nos, még mindig teljesen odavagyok Rick Riordan Percy Jacksonos könyveiért, és nem érdekel hány ember szerint egy Harry Potter koppintás. Szerintem egyáltalán nem HP koppintás. Olvastam mindkettő sorozatot, és egyiknél sem jutott eszembe, hogy olyan, mint a másik. Meg azért a mai világban nem könnyű olyan ötlettel előállni, ami másnak nem fordult meg a fejében, nem? Aztán, J. K. Rowling sem teljesen egyedi... (Khm... A gyűrűk ura... Khm...) Úgyhogy, felesleges azért utálni a PJO, mert "nincs benne semmi egyedi". Meg kell próbálni élvezni a dolgot, és nem hasonlóságokat keresni.

Szóval, TEAM PJO!

"– Legyél kicsit optimistább! Gondolj arra, hogy holnap táborozni mész. A suli után meg randid lesz…
– Nem randi, anya! – ellenkeztem. – Jesszus, hisz csak Annabethszel találkozom!
– Eljön a táborból, hogy veled lehessen.
– Igen.
– Moziba mentek.
– És?
– Édes kettesben.
– Anya!"

Rick Riordan: A Titán átka

Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.

A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.

A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.

A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…

 Nos, végre sikerült eljutnom oda, hogy újraolvassam a kedvenc könyveimet, ha már így nagyban belevetettem magam a nyárba. Szóval a júniusom a teljes PJO lázban fog telni. Ezzel csak az a baj, hogy éppen sikerült kilábadoznom a The Hidden Oracle okozta fellángolásból, és most újra beleestem. Csak saját magamak ártok ezekkel a könyvekkel, de ilyen téren totális mazochista vagyok. Szeretem, ha könyvek miatt szenvedek... 

Most, hogy újra nekivágtam a sorozatnak, rájöttem, hogy valójában milyen régen olvastam a könyveket, és hogy mennyi részletre nem emlékszem. De A villámtólvajról és A szörnyek tengeréről már beszámoltam, igaz akkor még nem olvastam újra őket, így most igyekszem A Titán átkára koncentrálni.

Rick Riordan továbbra is hozza a formáját. Rejtélyes félvértestvéreket találnak a könyv elején, aztán természetesen megjelenik egy szörny és egyből belecsöppenünk a bajba, amin csak egy prófécia és egy küldetés segíthet. Ugyanis Annabeth-t elrabolták.

Emlékszem, ez volt az a könyv, ahol már azt mondtam, hogy: JÖJJETEK MÁR ÖSSZE! Vagyis Annabeth és Percy. Persze mind tudjuk, hogy a végkielégülést mikor adja meg Rick bácsi az olvasóknak. Nagyon soká.

Van már két félvérünk a Triászból. Thália és Percy. Zeusz lánya és Poszeidón fia. (Mert ugye van az a prófécia, miszerint a Nagy Triász egyik gyermeke, ha betölti a tizenhatodik életévét, eldönti a világ sorsát.) De persze, szeretett írónknak van még mi a tarsolyában.

Ugyanis Bianca és Nico di Angelo Hádész gyermekei. Ebben az az érdekes, hogy a Második Világháború után tett fogadalmát Hádész nem törte meg. Nagyjából hetven évre berakta a gyerekeket a Lótusz Kaszinóba, így megmaradtak fiatalnak.

Szegény kicsi Nicót egyből a könyv elején elhagyja a nővére, és beáll a Vadászok közé. Amikor elindulnak a küldetésre, megígérteti Percy-vel, hogy vigyázzon rá, de bizonyos szerencsétlen fordulatok árán, Bianca meghal. Nico pedig kiakad Percy-re. És itt most eltérek egy kicsit ettől a könyvről.

Szóval, imádom az egész sorozatot, és természetesen Percy nagy favoritom, de mégis a kedvenc karakterem ez a szerencsétlen di Angelo fiú. Én teljesen beleestem a gyerekbe. Nagyon szépen megterveztem Nicóval a közös jövőmet, erre Rick Riordan egy gonosz húzással még szerencsétlenebbé teszi szegényke életét a The House of Hades-ban. Ha még nem olvastátok ezt a könyvet, akkor ezt a részt tényleg ne olvassátok tovább, mert SPOILER veszély. Nagyon nagy spoiler veszély. Szóval, ugye kiderül, hogy Nico nem is igazán utálta Percy-t, és nem az az igazi oka, hogy távol maradt a félvér tábortól, hogy utálja Percy-t és Annabeth tetszik neki (honnan jött ez az ötlet, most komolyan, Jason?), hanem az, hogy szegény kicsi, elnoymott Nico szerelmes Percy-be. Hát, igen egy világ omlott össze bennem. De végül már úgy voltam vele, hogy szegény gyerek már megjárta a poklot (szó szerint), úgyhogy ajánlom Rick bácsinak, hogy megadja a köjöknek a happy endet, ha már a közös jövőmet vele elvette. És Rick Riordan meg is tette (lásd: The Blood of Olympus vége.) Aztán a hónapokig folyó Solangelo ábrándozásoknak igazolására kijött a The Hidden Oracle, és én visítottam az összes Solangelo pillanatnál, de szerintem ezt már a The Hidden Oracle "kritikámban" már kifejtettem... Na igen. Úgyhogy kénytelen voltam más sorsot kitalálni magamnak a PJO világban.

Ami még feltűnt, az a fordítóváltás volt. Az első könyvet más fordította, mint a többit, így a "zászlózsákmányolásból" "kapd el a zászlót lett", vagy a Félvér Táborból, Félvértábor.

Ami még meglepett olvasás közben, az a könyv végén kicsorduló könnyek voltak. Igen, megsirattam szegény Zoét. Bírtam a csajt. Soha nem sírtam még a PJO könyveken, de most igen. Előre félek a következő kötetektől, mert 4. és 5. kötetben Rick Riordan bedurvul karaktergyilkosságok terén.

De szegény Nicó!!! Olyan elesett szegénykém. És... most tudatosult bennm, hogy mennyire fiatal is. Mert ebben a könyvben 10 éves. Utánaszámoltam. Én abban a hitben voltam, hogy ő Az Oliposz hőseiben 15 éves. És most, hogy jobban belegondoltam, rájöttem, hogy 13-14 éves még csak a The Hidden Oracle-ben. Totálisan abban a hitben éltem, hogy A Titán átka kötetben ő 12 éves. De tévedtem. Bianca volt 12 éves. Na, mindegy. Ez most tényleg meglepett. Tényleg azt hittem, hogy a legutolsó Rick Riordan könyvben már 16 éves. Nos... nem éppen.

Nos, úgy érzem, könyv kiértékelve. A legfontosabb szempontokból. Ha olvastátok a korábbi PJO véleményeimet, akkor tudjátok, hogy teljes fangirl vagyok a sorozat iránt, így rosszat nem tudok róla mondani. (Kivéve Az Olimposz hőseiről, de remélem másodszori olvasásra nem lesz Piper és Jason annyira ellenszenves számomra.)

Még érdekes volt a könyvek eddigi újraolvasása abból a szempontból, hogy egy csomó olyan dolognak az alapját láttam most felelevenülni, ami Az Olimposz hőseiben van. Ezek azok a könyvek, amikben minden egyes szó fontos, mert visszatér a jövőben. Úgyhogy figyelmesen kell olvasni!

"Ha anyám még egyszer elregéli, milyen aranyos voltam meztelenül a fürdőkádban háromévesen, hát én biztosan beletemetkezem a hóba, és halálra fagyasztom magam."

Rick Riordan: The Hidden Oracle (The Trials of Apollo #1)

How do you punish an immortal?

By making him human.

After angering his father Zeus, the god Apollo is cast down from Olympus. Weak and disorientated, he lands in New York City as a regular teenage boy. Now, without his godly powers, the four-thousand-year-old deity must learn to survive in the modern world until he can somehow find a way to regain Zeus's favour.

But Apollo has many enemies - gods, monsters and mortals who would love to see the former Olympian permanently destroyed. Apollo needs help, and he can think of only one place to go . . . an enclave of modern demigods known as Camp Half-Blood.

Tudom, hogy régen írtam már könyvekről, pedig kiolvastam a Narniákat, de úgy gondoltam, azokról már elég jól kiadtam a véleményemet, aztán megjött végre az új Rick Riordan könyvem, úgyhogy muszáj volt elolvasni.

Amikor megláttam, hogy új könyv jön ki, amely szorosan kapcsolódik a Percy Jackson könyvekhez, körbeugráltam a házat (aztán akkor is, amikor megérkezett), de még mindig várnom kellett fél évet, mire megjelent. Hogy bírtam ki? És hogyan fogom kibírni a következő évet, amíg kijön a következő része?

Nos, a könyvről azonban el kell mondani, hogy Rick Riordan megint megcsinálta. Megint megcsinálta, hogy sírni és örömömben ugrálni akartam, amikor befejeztem a könyvet. Sírni akartam, mert a sok nosztalgia, és a könyv befejeződése túl sok volt. Örömömben ugrálni akartam, mert ez már a tizenegyedik görög istenes könyv, és még mindig a Világ legjobbja. Love ya, Rick!

Matilda érzelmei a könyv alatt:

1.  Első oldalak: Úristenúristenúristen! (Csak szimpla izgatottság, mert új Riordan könyv. Menthetetlen vagyok...)
2.  Apolló egy rohadt jó isten. A kommentjein sírva tudtam röhögni. A szüleim néha furcsa képpel néztek be szobámba, ilyen "Mi a baja ennek a gyereknek?" fejjel.
3. *fültől-fülig tartó mosoly és kuncogás* PERCY MEGJELENT!
4. *sírva nevetés*
5. *nagyon közel a síráshoz* Percy csak mellékkarakter... Szomorú... Egyetemre akar menni és tanul... Szomorú...
6. Percy Jackson akcióban! EZ AZ!
7. *sírás közelében* Percy elment...
8. Ezután jött a kínos érzés: Apolló 16 évesen találkozik a Félvér táborban a tőle idősebb gyerekeivel... *sírva röhögés*
   
   
9. OMG Solangelo ténylegesen létezik! OMFG! (Na, ez olyan volt, mint derült égből villámcsapás... Lehet, hogy az idézetet lejjebb megtaláljátok.)
10. Solangelo a legcukibb dolog, amint valaha láttam *valami a sikolyok és a vinnyogás között* (...elég kínosan tudok könyvet olvasni...)
    
11. *sírva nevetések sorozata*
12. *pattanásig feszült idegek*
13. Ó, Meg, nem! Nem tetted ezt!
14. Ó, de! Ezt nem hiszem el!
15. Most meg hova mész?
16. *jóslat*
17. Csata a Labirintusban Félvér táborban
18. Percy visszatért!
19. Győztünk!
20. Leo végre visszatalál a táborba!
21. *szomorkodás, mert Percy elment*
22. VÉGE
23. Súlyos depresszió, mert befejeződött a könyv... (Pár hét és elmúlik... Remélhetőleg...)

Úgyhogy befejeztem. Megsimogattam és megpuszilgattam a könyvet, aztán felraktam a polcra, és most szomorúan nézem. Nem baj! Októberben egy kis Magnus majd enyhíti a fájdalmam.

Az érzelmeim túlságosan is összemixelődtek. Majd kipróbálom, hogy az egész sorozat újraolvasása mit tesz szerencsétlen kis lelkemmel.

Amúgy, még a könyvről annyit, hogy ha imádtad a PJO-t és a HoO-t, akkor a ToA pont annyira lesz fantasztikus, mint a többi. Igaz, nincs benne Percabeth *szomorú fej*, meg a prófécia hét kiválasztottjából csak kettő jelenik meg a könyvbe, ami szintén szomorú, de nem lehet, hogy a következő négy könyvben semmi ilyen nem lesz, szóval még reménykedem. Humoros és kalandos, váratlan csavarokkal. Vérbeli Rick Riordan könyv.

Most pedig megyek sírni, és megnézni az összes PJO fanartot Tumblr-ön.

"Will put his hand on Nico's shoulder. 'Nico, we need to have another talk about your people skills.'
'Hey, I'm just stating the obvious. If this is Apollo, and he dies, we're all in trouble.'
Will turned to me. 'I apologize for my boyfriend.'
Nico rolled his eyes. 'Could you not―'
'Would you prefer special guy?' Will asked. 'Or significant other?'
'Significant annoyance, in your case,' Nico grumbled."