John Green: Katherine a köbön

Tizedik Katherine csak azt akarta, hogy barátok legyenek. 

Tizennyolcadik Katherine e-mailben rúgta ki.
K-19 összetörte a szívét. 

Colin Singleton kizárólag Katherine nevű csajokra bukik. És ha sikerül összejönnie valamelyik Katherine-nel, akkor Colin előbb-utóbb lapátra kerül. Hogy egészen pontosak legyünk, eddig tizenkilenc alkalommal.

Colin, az anagrammakedvelő, elkeseredett gyermektehetség tízezer dollárral a zsebében, egy vérszomjas vaddisznóval a nyomában és az anyósülésen túlsúlyos, Judy bírónő-rajongó barátjával kalandos útra indul, de egyetlen Katherine sem bukkan fel a láthatáron. Colin elhatározza, hogy megalkotja az Alapvető Katherine előreláthatósági elméletet, amely reményei szerint bármely Kirúgott számára képes megjósolni bármely kapcsolat kimenetelét, és ezáltal talán visszaszerezheti a lányt. 

Az Alaska nyomában szerzőjének árnyalt humorú regényében szó esik még szerelemről, barátságról és egy halott osztrák-magyar trónörökösről is.

Be kell valljam, az Alaska nyomában után kevésbé voltam izgatott ezzel a könyvel kapcsolatban, mert az Alaska nyomában azért annyira nem tetszett. De ez a könyv nagyjából az első 20 oldalon belopta magamat a szívembe.

Olvastam néhány kritikát, és rengetegszer azt láttam, hogy az emberek szerették az Alaska nyomban-t, de nem tetszett nekik a Katherine a köbön. És így a könyvet elolvasva nekem ez lehetetlennek tűnik. Valószínűleg valamilyen genetikai dolog, hogy fordítva gondolkodom, a legtöbb emberhez képest, de akkor sem értem, hogy ez a könyv miért nem tetszett nekik.

Csak képzeljétek el a helyzetet: csöndesen elhelyezkedik a család a nappaliban. Apa gépezik, anya olvas/valami egyéb elfoglaltságot talál magának. Én lehuppanok a kanapéra és szó nélkül olvasok. Síri csend honol, és egyszer csak én a semmiből el kezdek röhögni. Utána megint csönd van, majd a halk kuncogás megint átcsap nevetésbe. Ez ment végig, amíg olvastam a könyvet. Nem sokszor nevettem még ennyit egy könyvön.

A két "főszereplő", Colin és Hasszán nagyon értettek ahhoz, hogy hogyan csináljanak ebből a könyvből egy humoros történetet. De igazából az összes karakter ilyen volt. Azt is olvastam, hogy valakiknek nem tetszett Colinnak a viselkedése, pedig szerintem érdekes volt. Hiszen Colin egy tehetséges gyerek, tehát a társadalmi életben elég elcseszett, de lehet azért nem találtam idegesítőnek a karaktrét, mert azért én is hasonlítok valamennyire rá (csak én nem vagyok zseni). És ott van a 19 Katherine. Ez pedig egy tök érdekes alapot szolgáltatott a könyvnek.

És a matek. Na a matek, az már vicces volt. A könyvben nagyon szép ábrák voltak. Volt benne egy szép hosszú egyenletszerűség is. A matektanáromnak biztosan tetszett volna. De az én agyam örül, ha csak a kilencedikes matekot kell tudnia, azzal is néha küszködik. Elolvastam a lábjegyzeteket, meg a magyarázatokat, de félek, sose leszek képes megérteni az összefüggéseket a grafikonokon. Elhiszem.

Szóval, ha John Green-t akarsz olvasni, akkor szerintem érdemes ezzel a könyvvel kezdeni, mert

1. nem nyomod rá a könyvre a nyálas bélyeget (Csillagainkban a hiba (habár az sem volt nyálas, de értitek mire gondolok))
2. nem fogod azt gondolni, hogy nem annyira izgalmasak a könyvei (Alaska nyomában. Annyira nem nyűgözött le. Tetszett, de ez ezerszer jobb volt.)
3. ha jobban belegondolok, ez az a könyv, aminek a vége tényleg igazi happy enddel, és boldog szerelemmel zárul (nem halt meg senki, és ténylegesen összejöttek, és együtt is maradtak (a könyv végéig.))

A tanácsom: ne az Alaska nyomában-nal kezdj. Szerintem az nem tesz elég jó első benyomást ahhoz, hogy beleszeress John Green írásaiba.

Összegezve, ez egy szuper könyv volt. Vicces volt, megvolt a romantika, a happy end. Minden, ami kellett. Olvassátok el!

"De a könyvek mindig ott vannak. A könyvek tulajdonképpen Kirúgottak: tedd le őket, és örökké várnak rád; figyelj rájuk, és ők viszontszeretnek."

John Green: Alaska nyomában

Első pia. Első balhé. Első csaj. Utolsó szavak.

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.

Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.

Nos, rájöttem, hogy egyszerűbb a könyv lényegét a fülszöveggel összefoglalni. Először is megjegyezném: a fülszöveg már alapból egy elég kiszámítható végződést tartalmaz. Elolvasod, és egyből nyugtázódik benned. Tudod, hogy mi fog itt történni. Meg a könyvborítón lévő kaszán figura is elég árulkodó, ha valaki engem kérdez.

John Green-től eddig két könyvet olvastam a Csillagainkban a hibá-t és a Papírvárosok-at. Most pedig elolvastam az Alaska nyomában-t. És íme a véleményem:

A könyv tragikus pontját szerintem már a kezdeti pillanatoktól fogva érzékelhetjük. Ott van Alaska, akin nem lehet kiigazodni. Erős hangulatingadozásai vannak, és valóban önpusztító. És, aki olvasta  könyvet, tudja, hogy mihez vezet ez. Aki pedig nem olvasta, az sejti.

John Green írói stílusát, szövegkezelését szeretem. Mivel hétköznapi témájúak a könyvei, tehát ebben a században játszódik, ezért olyan a nyelvszerkezete is a regényeinek. És nem utolsó sorban, ezek ugye romantikus regények, amitől emberek azt hajlamosak egyből szemet forgatni, de őszintén, még a Csillagainkban a hiba sem volt az az őrülten romantikus könyv. Persze, sírtam rajta, de nem ázott el a könyv a rácsöpögő nyáltól.

Szóval, igen. Ott van Miles, aki szerencsétlenül beleesett az önpusztító Alaskába, és az új iskola, és barátok miatt felfordul az élete.

A könyv maga különösebb érzelmeket nem váltott ki belőlem. Élvezni élveztem, meg ott volt a rejtély, hogy miért történt az Alaskával, ami. Irtózatos tempóban haladtam az oldalakon, mert folyamatosan ott volt a fejezetek, illetve napok visszaszámlálása, és tudni akartad, hogy mi lesz. Aztán pedig tudni akartad, hogy miért lett az, ami történt. Azután John Green, önmagához híven, valami frappáns/elmés befejezéssel zár, ezért, amikor becsukod a könyvet, még ott ülsz egy pillanatig, és elgondolkozol.

Szóval, tetszett a könyv. Nem lett kedvenc, de egy jó kis, élvezhető olvasmánynak bizonyult. Ha szeretitek John Green-t, mert olvastatok már tőle, akkor szerintem ezt is nyugodtan elolvashatjátok. Nem leszel érzelmileg annyira lesújtva, mint a Csillagainkban a hibá-ban, és nem leszel annyira idegese, hogy felkutasd a rejtélyt, mint a Papírvárosok-ban, de attól szerintem még tetszeni fog.

"Thomas Edison utolsó szavai: „Olyan gyönyörű odaát” Azt nem tudom, hol lehet, de hiszem, hogy ott van valahol, és remélem, hogy gyönyörű."