Rick Riordan: Neptunus fia (Az Olimposz hősei #2)

Percy Jackson mellé új hősök társulnak, és a nagy prófécia mind a hét hőse felbukkan…

Percy teljesen össze van zavarodva.

Hosszú álmából felébredve a nevén kívül nem emlékszik semmire. Nagy nehezen mégis sikerül eljutnia egy ismeretlen félvértáborba. A múltjából csak egyetlen arcot tud előbányászni: Annabethét.

Hazelnek halottnak kéne lennie. Az első életét alaposan elrontotta. és a világ veszélybe került egykori ballépése miatt. Most nem kíván mást, mint hogy messzire vágtathasson a gondok elől az álmában látott csődörön.

Frank egy rakás szerencsétlenség. Nagyanyja szerint hősök leszármazottja, de ő ebből semmit sem érez. Ormótlan medvének érzi magát, különösen legkedvesebb barátja, Hazel közelében, akiben teljes mértékig megbízik. Olyannyira, hogy legféltettebb titkát is rábízza.

Mindhármuknak köze van a titokzatos Hetedik Próféciához.

A lélegzetelállítóan izgalmas történet a „másik” tábortól egészen az istenek háta mögötti földig, Alaszkáig ível. Útközben új félistenekkel ismerkedhetünk meg, félelmetes szörnyek, különös lények bukkannak fel és segítik, vagy éppenséggel veszélyeztetik a legújabb küldetés kimenetelét.

Előre lekötném, hogy a Prophecy of Seven nem azt jelenti, hogy Hetedik Prófécia. Inkább a Hétről Szóló Prófécia, vagy A Hét Próféciája. Na, mindegy. Nem érdemes belebonyolódni a fordításba. Akkor, a magyarosítást tegyük is félre.

Nem tudom, miért csak picivel több, mint 3 nap kellett ahhoz, hogy kiolvassam a Neptunus fia-t. Lehet, mert 50 oldallal rövidebb. Lehet, a tény, hogy Percy főszerepben folyamatosan ott van. De az is lehet, hogy érdekesebb volt  történet. Sokkal érdekesebb.

Meglett Percy, és szegénnyel ugyanaz a helyzet, mint Jasonnel volt, kivéve, hogy ő emlékszik egy arcra, és a hozzá kapcsolódó névre: Annabeth. Tessék! Nincs közvetlenül ott Annabeth, és Rick bácsi mégis képes odaadni a Percabeth pillanatokat.

Megismerkedünk Hazel Levesque-val és Frank Zhang-el. Igen, őket bírom. De persze kellett valaki, akit nem bírok se én, se senki más, ez pedig nem műs, mint a kis rohadék Octavianus. Persze, hogy mennyire is rohadék, az majd később derül ki.

Szóval, Percy, Hazel és Frank küldetésre indulnak, hogy kiszabadítsák a Halált aka Thanatoszt, hogy a szörnyek végre meghaljanak, és szerencsétlen félvéreknek legyen végre valami kis esélyük a harcban. Így elvándorlunk Alaskába.

Fő események a könyv alatt:

1.  Percy megérkezik Camp Jupiterbe, keresztülviszi Junot/Hérát a Kis Tiberen, és elveszti Achilleusz jelét
2. Az ötödik cohors megnyeri a War Games-t (fogalmam sincs, hogyan fordították át a magyarban, így maradok az angolnál)
3. Franknek Mars az apja, és küldetést kapnak
4. Irány Alaska!
5. Portland és Ízisz istennő organikus boltja
6. Phineas és a fhárpiák, Percy nem hal meg, Ella megmenekül
7. Látogatás az Amazononokhoz
8. Arionon Kanadába, és Frank még mindig nem érti a családi ajándékot
9. Na, végre! Alaska!
10. Egy óriás mínusz, és Percy Nnem fulladt meg
11. Percy mindenre emlékszik
12. Még egy óriás mínusz
13. Jön az Argo II

 Ja, meg Percy praetorrá emelik, és megkapja a tetkóját, ami egy fájó pont nekem. Nem tusom miért, de a rómaiak nem a kedvenceim. A görögöket mindig jobban szerettem, töri órákon is. (The Blood of Olympus SPOILER: Bár talán csak az zavar, ahogy Percy és Annabeth határoznak az ötödik könyv végén... De az nagyon...)

A Neptunus fia egy igazi PJO könyv, Percy-poénokkal, és am,úgy is sok-sok Percyvel, és mindennel, ami egy jó Rick Riordan könyvhöz kell. (Kivéve talán Annabeth és a Percabeth jelenetek hiányoznak.)

“They all ordered massive plates of eggs, pancakes, and reindeer sausage, though Frank looked a little worried about the reindeer. "You think it's okay that we're eating Rudolph?"
"Dude," Percy said, "I could eat Prancer and Blitzen, too. I'm hungry.”

John Green: Alaska nyomában

Első pia. Első balhé. Első csaj. Utolsó szavak.

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.

Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.

Nos, rájöttem, hogy egyszerűbb a könyv lényegét a fülszöveggel összefoglalni. Először is megjegyezném: a fülszöveg már alapból egy elég kiszámítható végződést tartalmaz. Elolvasod, és egyből nyugtázódik benned. Tudod, hogy mi fog itt történni. Meg a könyvborítón lévő kaszán figura is elég árulkodó, ha valaki engem kérdez.

John Green-től eddig két könyvet olvastam a Csillagainkban a hibá-t és a Papírvárosok-at. Most pedig elolvastam az Alaska nyomában-t. És íme a véleményem:

A könyv tragikus pontját szerintem már a kezdeti pillanatoktól fogva érzékelhetjük. Ott van Alaska, akin nem lehet kiigazodni. Erős hangulatingadozásai vannak, és valóban önpusztító. És, aki olvasta  könyvet, tudja, hogy mihez vezet ez. Aki pedig nem olvasta, az sejti.

John Green írói stílusát, szövegkezelését szeretem. Mivel hétköznapi témájúak a könyvei, tehát ebben a században játszódik, ezért olyan a nyelvszerkezete is a regényeinek. És nem utolsó sorban, ezek ugye romantikus regények, amitől emberek azt hajlamosak egyből szemet forgatni, de őszintén, még a Csillagainkban a hiba sem volt az az őrülten romantikus könyv. Persze, sírtam rajta, de nem ázott el a könyv a rácsöpögő nyáltól.

Szóval, igen. Ott van Miles, aki szerencsétlenül beleesett az önpusztító Alaskába, és az új iskola, és barátok miatt felfordul az élete.

A könyv maga különösebb érzelmeket nem váltott ki belőlem. Élvezni élveztem, meg ott volt a rejtély, hogy miért történt az Alaskával, ami. Irtózatos tempóban haladtam az oldalakon, mert folyamatosan ott volt a fejezetek, illetve napok visszaszámlálása, és tudni akartad, hogy mi lesz. Aztán pedig tudni akartad, hogy miért lett az, ami történt. Azután John Green, önmagához híven, valami frappáns/elmés befejezéssel zár, ezért, amikor becsukod a könyvet, még ott ülsz egy pillanatig, és elgondolkozol.

Szóval, tetszett a könyv. Nem lett kedvenc, de egy jó kis, élvezhető olvasmánynak bizonyult. Ha szeretitek John Green-t, mert olvastatok már tőle, akkor szerintem ezt is nyugodtan elolvashatjátok. Nem leszel érzelmileg annyira lesújtva, mint a Csillagainkban a hibá-ban, és nem leszel annyira idegese, hogy felkutasd a rejtélyt, mint a Papírvárosok-ban, de attól szerintem még tetszeni fog.

"Thomas Edison utolsó szavai: „Olyan gyönyörű odaát” Azt nem tudom, hol lehet, de hiszem, hogy ott van valahol, és remélem, hogy gyönyörű."