A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jane austen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jane austen. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 30., szombat

Jane Austen: Emma

Gondoltam gyorsan írok egy bejegyzést, amiben közzé teszek egy újabb részletet a harmadik könyvemből (ha már múlt hétvégén végigszenvedtük a szerkesztő összes piros javításának ellenőrzését), de aztán eszembe jutott, hogy tegnap este befejeztem egy újabb Jane Austen könyvet, így inkább arról írok egy nyúlfarknyi kis véleményt.

Mindig tiltakozom a Vörös pöttyös szint, nagyon romantikus könyvek ellen, de kivételt kell tennem, ha Jane Austenről, vagy egyéb 18-19. századi angol romantikus történetről van szó. Bevallom, nem sokat olvastam még ilyet, de filmet pont eleget, talán még többet is láttam, mint kellett volna. (Csak a Jane Austen regények alapján írt filmeket ha említeném, de azon kívül még van sok másik.) Az egyetlen problémám, hogy ezeket a könyveket nem tudom angolul elolvasni. Jó, még egyszer sem próbáltam, de a 18. századi angol úri nyelv nagyon messze áll a maitól. (Nem valami nagy probléma, teljesen jó nekem magyarul is a könyv, de vannak olyan Penguin Books és egyéb brit kiadóknál klasszikus kiadások például Jane Austenből is, hogy már csak azért megvenné az ember, hogy naphosszat a borítót nézegethesse.)  Szóval nem hiszem, hogy sokat értenék a könyvekből, vagy folyamatosan szótáraznom kellene, mert a fennkölt brit úriságot biztosra veszem, hogy nem érteném.
Eddig két Jane Austen könyvet olvastam, és mindkettőről megtalálod a véleményem az alábbi linkeken:

Emma


Hát nem szép név, hogy Emma (itt rád nézek, LaMimieux ;) )? Egyike azon neveknek, melyeket használunk Magyarországon, én nem hangzik szörnyen, más nevekhez mérten, hiszen nemzetközi név. (Megjegyezném, hogy nagyon nehéz olyan nevet találni könyvírás során, ami nem hangzik szörnyen, vagyis nem magyar, de nem is visít róla, hogy angol.)
A történet nagyon röviden:
Emma Woodhouse annyira igyekszik párt találni Harriet Smith-nek, hogy közben majdnem (de csak majdnem) elmulasztja a saját esélyét a boldogságra.

Nem fogok nagy körmondatokat írni a könyvről, mert nem titkolom el, hogy szerettem, és hogy szeretem Jane Austent is. Eddig háromból három könyve megdobogtatta kis szívemet, szóval feleslegesen nem zengek dicshimnuszt róla. Már vagy egy éve el akartam olvasni ezt a könyvet, de sehol nem találtam, egy internetes könyvárusító oldalon sem volt készleten, vagy nem volt készleten és nem volt róla árinformáció. Úgyhogy nagy volt a boldogságom, mikor megtaláltam végre, és be is szereztetettem.
A könyvről
Semmi okom nem volt, hogy ne szeressem az Emmát. Persze, a társadalmi különbségek mindig érzékenyen érintettek, de el tudok nézni efelett, mert a vége a lényeg. :D Persze, vannak benne esetek, amikor egyetlen szereplő egy beszélgetés folyamán három oldalon keresztül hadovál olyan dolgokról, ami nem érdekel igazán, de elolvasom, és túlélem. Ez hozzátartozott a korabeli élethez, szóval nem lehet lerövidíteni.

Néha nehéz volt elképzelni, mi történik 428 oldalon keresztül, mivel ismertem a történetet, és tudtam, hogyan jönnek egymás után az események, és mégis, hiába volt még vissza még 20 oldal Mr. Knightley és Emma szerelmi vallomásáig, valahogy odakerültem, pedig egy oldalt sem lapoztam át. Én mondom, Jane Austen tudott valamit...

Jó, az kicsit ijesztő volt, hogy Mr. Knightley és Emma között 16 év van, valamint saját bevallása szerint Mr. Knightley azóta szereti Emmát, hogy betöltötte a 13-mat, de kit érdekel?

Miért is imádtam a történetet?
Szerintem úgy egy évvel ezelőtt szerethettem bele az Emma történetébe. Az egész úgy volt, hogy a nővéremmel szükségünk volt egy kis 18. századi angol romantikus filmnézésre, és már végignéztük a Büszkeség és balítéletből a sorozatot. Aztán megtaláltuk az Emmából készült négy részes (egy rész egy óra) sorozatot, arra gondoltunk, hogy miért is ne? (Jaj, az a négy gyönyörűséges rész!) A lényeg, hogy eddig ez a kedvenc Jane Austen regényem/sorozatom, és ez igaz szerelem, emberek! (És a szereposztás... Tökéletes!)

Ha valaki ezek után még nem sejtené, hány csillagot kapott tőlem ez a könyv, annak elárulom:
Értékelés: ★★★★★
Plusz felkerült a kedvenc könyveim közé, és ennek örömére nem egy, hanem két idézetet szúrok a bejegyzés végére. :D
Mr. Knightley nem is remélhetett hajlandóbb szívet, mint amilyen Emma keblében dobogott, s amely készségesebben fogadta volna el az övét.
Ha kevésbé szeretném, talán többet tudnék beszélni róla.
 

2017. szeptember 9., szombat

A-Z könyves tag

Az iskolaszezon ismételt indulásával sajnos vissza kellett vennem a lendületemből, minden téren. Ezért egyrészt nem szerdánként fogok új bejegyzéseket posztolni, hanem hétvégén, mert suliidőben örülni fogok, ha levegőhöz jutok. Másrészt a könyvjavítási, illetve illusztrálási folyamatom is akadozva halad, de szépen, (nagyon) lassan haladok mindennel. Az őrzők tüzét elméletileg most már kezdjük kiadható formába gyúrni, és igyekszünk novemberre kiadni (az általunk betervezett megjelenés ideje november 15.). Szóval, ma egy újabb könyves tag-gel érkeztem, aminek neve A-Z könyves tag.
Author you’ve read the most books from (Író, akitől a legtöbbet olvastad)
Hát, ha valaki olvasta pár tavaly nyári bejegyzésemet, akkor tisztában van vele, hogy körbeugrálom a házat minden egyes új Rick Riordan könyv megjelenésekor, legyen az új regény, vagy kiegészítő kötet. Jelenleg 25 Riordan könyvem van, plusz a Szörnyek Tengere képregény változata, és mindegyiket olvastam. De pont ma készülök előrendelni a következő Magnus Chase and the Gods of Asgard könyvet. :D
Best Sequel Ever (Legjobb folytatás valaha)
Húha... Általában úgy vagyok a könyvsorozatokkal, hogy egyben együtt a legjobb, de ha tényleg választanom kellene egy folytatást, akkor... The Hammer of Thor lesz a mostani választásom, mint egy sorozat második kötete. Rick Riordan ezen könyve nagyon tetszett, és az előző részhez képest sokkal jobban is tetszett, de lehet, csak Alex miatt. Mindenesetre imádtam, és alig várom az októbert, és a harmadik, egyben utolsó részt.
Currently Reading (Mit olvasol jelenleg?)
Jelenleg George R. R. Martintól olvasom a Királyok Csatáját. Igazából a Trónok harca könyvekkel úgy vagyok, hogy nagyon hosszúak, és összetettek, ezért akkor szerettem volna elolvasni mindet egyben, mikor megjelent már mindegyik része, de erre még várhatunk bőven. Mr. Martin minden évben ígéri a hatodik könyv megjelenését, de sosem teljesül be a dolog, és most már a sorozat is lehagyta. Őszintén, olyan hosszúra nyúlt számomra a cselekmény, hogy most már tényleg csak az érdekel, mi a vége. 2011-ben indult a sorozat, és azóta nézem. Most már csak egy lezárást akarok. Majd egyszer talán végigolvasom a könyveket, de most azért láttam neki a Királyok Csatájának, mert egyszer elkezdtem úgy 2014 körül, aztán egy évig nem olvastam, mert másik könyvbe kezdtem el, utána megint olvastam egy kicsit, de akkor megint egy új könyvet kezdtem el, és olyan 300 oldal körül abbahagytam. Ezért döntöttem most úgy, hogy megint nekiugrok, és folytattam onnan, ahol emlékezetem szerint abbahagytam. Aztán majd meglátom, nekilátok-e a Kardok viharának.
Drink of Choice While Reading (Milyen italt választasz olvasáshoz?)
Van egy nagyon menő palackom, amit még egyszer karácsonyra kaptam Lamimieux-tól. Azt hiszem 0,6 l víz fér bele, és a legjobb barátom olvasás közben, már ha nem merülök bele annyira a könyvbe, hogy elfelejtek inni is. (Előfordul, hogy kiszáradt torokkal olvasok, és nem értem, miért kapar a nyelőcsövem... :D ) Bár alkalomadtán szeretek egy bögre kávéval, vagy télen egy forró teával együtt az olvasmányom fölé kuporodni.
E-reader or Physical Book? (E-könyv vagy papír alapú könyv?)
Kényszeres könyvhalmozó vagyok, ez az én problémám. Bár nem vagyok olyan régóta benne a könyvmoly életben, de azért a fizikai könyvnek megvan az a feelingje, ráadásul nagyon jól mutat a polcomon is. ;) Tisztában vagyok azzal, hogy az E-könyv olcsóbb és környezetbarátabb, ráadásul lényegesen kevesebb helyet foglal, de hiányzik belőle a nyomtatott papír jellegzetes illata, és nem ugyanolyan egy E-könyv olvasót fogni, mint egy igazi könyvet. Szóval Team Papír Alapú Könyv!
Fictional Character You Probably Would Have Actually Dated In High School (Egy karakter, akivel randiztál volna a középiskolában)
Hehe... Az egyetlen ilyen könyves karakter Nico di Angelo lett volna, de hát mit lehet tenni, ha egyszer ott van a Solangelo, ami értelmet ad az életemnek? Bár bevallom, Mr. Darcy-t vagy Mr. Tilney-t nem utasítanám vissza... ;)
Glad You Gave This Book A Chance (Könyv, aminek örülsz, hogy adtál egy esélyt)
Annyira sok könyvet még nem olvastam, hogy nagyon legyen miből válogatnom, bár a Luxen sorozaton nagyon gondolkoztam. Az Obszidiánt hosszas gondolkodás után vettem meg, és nem bántam meg, élveztem a sorozat további köteteit is. Az egyetlen bajom az volt vele, hogy Vörös Pöttyös, és ennek megfelelően túlfűtött romantikával volt megtöltve, szinte elhanyagolva a lényeges történetet. De azért szerettem ezeket a könyveket, bár mérsékelten.
Hidden Gem Book (Rejtett gyöngyszem)
Mint lóbolond leányzó, nem mondok nemet a lovas könyveknek. (Olyan könyvet írok, amiben ló a főszereplő, szóval ez mindent egyértelművé tesz.) Ha valaki esetleg emlékszik rá, évekkel ezelőtt (voltam vagy 7-8 éves, de lehet kevesebb), ment a TV-ben Az ezüst való című ausztrál rajzfilmsorozat. Ez egy szintén ausztrál regény alapján készült, és meg kell mondanom, imádtam a könyvet (The Silver Brumby). Mivel lovas könyv, egyértelműen tetszett, de arra nem számítottam, hogy ennyire tetszeni fog.
Important Moment in your Reading Life (Egy fontos pillanat a könyves életedben)
Szerintem az a pillanat volt, mikor elindultam a könyvmolyág nehéz útján. Kicsinek anyukám olvasott föl PonyClub-os könyveket, és néhányan később magamtól is elolvastam, de azok sosem voltak akkora hatással rám, hogy beleszeressek az olvasásba. Könyves életem legfontosabb pillanata az volt, mikor A villámtólvajt a kezembe vette. Ez a könyv elindította a lavinát. Emiatt lettem könyvmoly. Emiatt jöttem rá, hogy írni akarok. Emiatt kezdtem el írni. Úgyhogy köszönöm szépen, Rick bácsi!
Just Finished (Most fejezted be)
A legutóbbi könyv, amit befejeztem Andrzej Sapkowski The Lady of The Lake című, a Vaják sorozat befejező kötete volt.
Kinds of Books You Won’t Read (Könyvtípusok, amiket nem fogsz olvasni)
Szerintem sokszor elmondtam már, hogy a Vörös Pöttyös könyvektől, és a hozzájuk hasonlóktól irtózom. Egyelőre még nem akarok semmilyen típusú könyvet kizárni az olvasási körömből, mert egyszer mindegyiket jó lenne kipróbálni, viszont a Vörös Pöttyöst és társait fokozott óvatossággal közelítem csak meg.
Longest Book You’ve Read (Leghosszabb könyv, amit olvastál)
Ha befejezem, akkor a Királyok csatája lesz az, de addig a Trónok harca. :D
Major book hangover because of (Legnagyobb „másnaposságot” okozó könyv)
Senki nem fog meglepődni, ha azt mondom a Percy Jackson és az Olimposziak, valamint az Olipmosz hősei, ugye? Mikor legelőször olvastam őket, teljesen rájuk voltam kattanva (és még most is).
Number of Bookcases You Own (Könyvespolcaid száma)
Néha látom Instagrammon, hogy valakiknek padlótól plafonig az összes fal mentén könyvespolcaik vannak, megpakolva könyvekkel, és olyankor ránézek az én magányosan álló, egyetlen egy darab könyvespolcomra. (Nem mintha ettől több beférne a szobámba.)
One Book You Have Read Multiple Times (Egy könyv, amit többször elolvastál)
Mivel könyvmolyúságom 2013-ban indult el, és 2015. végén ütött be igazán, nem sokszor olvastam újra könyveket. Kétszer olvastam a Percy Jackson és az Olimposziakat, az Olimposz hőseit és a Harry Pottert. Egyelőre.
Preferred Place To Read (Kedvelt hely olvasáshoz)
Általában az ágyamon, vagy a kanapén olvasok, illetve nyáron és jó időben kitelepedek az udvarra egy székre. Viszont van egy fotelünk, de azért folyamatos harc folyik.
Quote that inspires you/gives you all the feels from a book you’ve read (Idézet, ami inspirál/mindenféle érzéseket ad át neked egy könyvből, amit olvastál)
Őszintén, ha elolvasok egy könyvet, utána Goodreads-en belájkolok egy tucat idézetet a könyvből, úgyhogy nincs ilyen konkrét idézetem.
Reading Regret (Könyv, amit megbántál, hogy olvastad)
Nem mondanám, hogy megbántam, csak csalódást éreztem, mikor elolvastam. Ez egyaránt igaz a Végzet ereklyéi és az Éhezők viadala sorozatra.
Series You Started And Need To Finish (all books are out in series) (Sorozatok, amiből minden rész megjelent, elkezdted és be kell fejezned)
Ha ezt úgy két héttel ezelőtt kérdezik meg, akkor a Vaják sorozatot mondtam volna, de most nincs olyan sorozat, amivel így állnék. Mondanám a Tűz és Jég dalát, de annak koránt sem jelent meg minden része.
Three of your All-Time Favorite Books (Három legnagyobb kedvenced)
A Rick Riordan könyvek mindegyike (de ezt csak egynek számolom), Harry Potter, és A gyűrűk ura.
Unapologetic Fangirl For (Egy könyv, amiért menthetetlenül Fangirl módra rajongsz)
Mondjam, vagy mindenki kitalálta már?
Very Excited For This Release More Than All The Others (Új megjelenés, amit legjobban vársz)
Nagyon egyöntetűre sikerülnek a válaszaim. Ha új Rick Riordan könyv jön ki, arra várok mindig a legjobban. :D
Worst Bookish Habit (Legrosszabb könyves szokásod)
Szerintem az a legrosszabb, hogy ha bárki hozzáér az én saját könyveimhez, rávetem magam, és vagy ezer szabályt elmondok csak azzal kapcsolatban, hogyan tarthatja a könyvet.
X Marks The Spot Start at the top left of your shelf and pick the 27th book (X jelöli a helyet Keresd meg a polcodon a 27. könyvet bal felülről kezdve)
Your latest book purchase (Legutolsó könyvvásárlásod)
Igazából nem konkrétan én vettem, mert könyvutalvánnyal szereztük, és még csak nem is én hoztam el, de Jane Austen: Emma című könyvét szereztem legújabban.
Zzz snatcher book (last book that kept you up WAY late) (Legutóbbi könyv, amit késő estig olvastál)
Az a baj, hogy szeretek időben feküdni, szóval nem maradok fönn sokáig olvasni.

2016. november 30., szerda

Jane Austen: Büszkeség és balítélet


Jane Austen: Büszkeség és balítéletCsodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok – egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.

Már olyan régóta szerettem volna olvasni Jane Asuten Büszkeség és balítélet című könyvét, és végre megtettem. Eddig csak a filmeket láttam, és azért jó volt olvasni is. Jó volt olvasni, miután a nővéremmel végignéztük a legtöbb Jane Austen filmadaptációt. Az nem semmi hét volt... A család többi tagjának elege volt belőle, de mi azért kitartottunk Miss Austen mellett. :)

Remélhetőleg a történet maga a legtöbb ember számára ismerős, mert egy elég nagy klasszikusról beszélünk. Szóval a történet ecsetelésével nem hiszem, hogy sok időt kellene eltöltenem.

Bevallom a végére már néha-néha feladtam, hogy befejezem, mert lényegében tudtam mi fog történni, és szerettem volna a végére érni, de még mindig hátravolt több, mint a fele, és az agyamnak néha nehezére esett értelmezni a mondatokat. De megcsináltam. Nagyjából öt perccel ennek a bejegyzésnek a megírása előtt fejeztem be a könyvet, úgyhogy elég friss az élmény. (A könyv befejezésének nehézségét még betudom annak, hogy öt másik könyv vár türelmetlenül a polcomon, ebből három az Így neveld a sárkányodat befejező kötetei, aminek már nagy-nagyon várom a végét. Mármint, nem azt hogy vége legyen, hanem azt, hogy megtudjam, hogyan fejeződik be a történet. De erről majd legközelebb...)

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Természetesen a kedvenc karakterem Mr. Bennet. Az egész könyv legjobb szereplője. Persze, szeretem a többit is, de mégiscsak Mr. Bennetről beszélünk, és ez a pasas hatalmas az egész könyvön keresztül. Az első tíz fejezetben mindig megnevettetett. Bár azt azért megjegyezném, hogy azok a részek borzalmasak voltak, ahol Elizabeth annyira imádta Wickhamet. Csak ültem a könyv fölött, és próbáltam elmagyarázni Elizabethnek, hogy miért tilos bármilyen gyöngéd érzelmet táplálnia Mr. Wickham felé. De szerencsére észhez tért, és újra megjelent Mr. Darcy, úgyhogy onnantól kezdve minden rendeződött. :)

Lényegében, ha láttad a filmeket, vagy csak simán érdekel a történet, akkor olvasd el, de készülj fel, hogy a nyelvezete nem éppen XXI. századi. Még az újfajta fordítás is (amiben én olvastam), megerőltető tud lenni. Főleg akkor, amikor egy teljes oldal egy bekezdésből áll, az az egy bekezdés pedig mindössze egy nagyon hosszú, és összetett mondatból.

UI.: Mindenféleképpen nézzétek meg a Büszkeség és balítélet meg a zombik című filmet. Majdnem jobb, mint az eredeti. :)

Értékelés: ★★★★½

– Nem akarja tudni, ki vette ki? – kérdezte a felesége türelmetlenül.
– Nem én akarom tudni, hanem maga akarja elmondani.
Jane Austen: Büszkeség és balítélet

2016. október 12., szerda

Jane Austen: A klastrom titka

A kislánynak csúnyácska Catherine idővel virágzó szépséggé érik, s amikor szomszédjuk Bath városába utazik fürdőkúrára, meginvitálja a kisasszonyt, hogy bevezesse a társasági életbe. Catherine körül nemsokára több udvarló is felbukkan: a hóbortos John Thorpe, a lány új barátnőjének bátyja, valamint a gáláns Mr. Tilney, miközben a kalandvágyó Catherine elindul, hogy felfedje a klastrom titkát…
Amióta láttam a Büszkeség és balítéletet, természetes, hogy keresem a Mr. Darcy-mat. De amióta megismerkedtem A klastrom titka című műből készült filmmel, felhagytam Mr. Darcy keresésével, és most már Mr. Tilney után kutatok.
Nem számítottam rá, hogy egy Jane Austen könyv tetszene, mivel vagy háromszáz évvel ezelőtt íródott, és igaz, néhol nehezen értettem meg, még magyarul is, hogy mit jelentenek a mondatok, de tetszett.
Persze, hogy tetszett, hiszen ott volt Mr. Tilney! Ki nem szereti azt a könyvet, amiben ott van a mi Mr. Henry Tilney-nk. Az rossz már nem lehet, amiben ő szerepel.
Nem tudom, mit mondhatnék úgy magáról a könyvről, hiszen Jane Austenről van szó, aki nem éppen egy mai író, így a könyv stílusa egyértelműen régies, de amúgy nagyon jó képet ad a korabeli társadalmi viszonyokról.

A történet maga Catherine Morland-et követi, aki elutazik Bathba, a család barátaival, és ott megismerkedik Thorpékkal és Tilney-ékkel. Majd, azelőtt, hogy az Allenékkel Bathban töltött ideje lejárt volna, a Tilney család feje meghívja Catherine-t Northanger-be, hogy náluk lakjon. Ezt az apa egy félreértés miatt ajánlotta, mivel főszereplőnket tévesen igen vagyonosnak hitte. Amikor a tévedésre fény derül, Catherine-t hazaküldik, de természetesen a végén, ahogyan annak lennie kell, Catherine és Mr. Tilney összeházasodnak.
Catherine egy olyan lány, aki szeret olvasni, és igazából nem nagyon látta a világot, mert az addig jóformán csak a saját falujából, és könyvekből állt. Pontosan emiatt kerül "bajba" Northangerben is, ami véleményem szerint egy olyan dolog volt, amit még én is megtettem volna, vagy legalább gondoltam volna rá. Túl sokat olvasok, ez egy tény. ¯\_(ツ)_/¯
Tetszett A klastrom titka, mert a mai könyvekhez képest egy egyszerű, aranyos, és mégis merőben különböző könyv volt, ami jó érzés volt olvasni. Ez a könyv tipikusan olyan, amiről nem tudok sokat elmondani, mert nem történt benne semmi olyan, ami annyira szörnyű lett volna, hogy oldalakat tudnék írni, miért volt rossz, de olyan hűdenagyonfantasztikus dolog sem történt. Mint mondta: ez egy egyszerű kis olvasmány volt, igaz néha kétszer kellett elolvasnom egy mondatot, mert nehéz volt megérteni.
De úgy érzem, hogy nekem, mint könyvmolynak/írónak Jane Austen egy kötelező olvasmány, és nem is bánom, hogy elolvastam A klastrom titkát. Következőnek jöhet a Büszkeség és balítélet, mert azért szeretjük Mr. Darcy-t is. :D

Értékelés: ★★★★★

Akár úr, akár hölgy, aki nem leli élvezetét egy jó regényben, bizonyára elviselhetetlenül ostoba.