Melyik jobb: a könyv vagy a film?

A világ egyik legvitatottabb kérdése. Melyik jobb: a könyv vagy a film?

Bizonyára vannak, akik azt állítják, hogy a könyv mindig jobb, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a könyvben minden sokkal részletesebben le van írva, ezáltal jobban áttekinthető, megérthető a történet. Míg egy filmben nem lehet egy 380 oldalas könyvet teljes egészében visszaadni. De ott vannak azok az emberek is, akik a filmre esküsznek, mert esetleg sokkal látványosabban és szórakoztatóbban képes elénk tárni a tartalmat. (Vagy azért a film a kedvenc, mert nem olvasnak/utálnak olvasni. Ezt azért írom ide, mert nem egy osztálytársam van, aki mindig azt mondja: Minek olvassa el a könyvet, ha van belőle film?)

Szóval, összegyűjtöttem néhány példát minden eshetőségre. Mert vannak esetek, amikor a könyv vagy a film tényleg jobb, de vannak esetek, amikor a kettő ég és föld, és mégis jó mindkettő, és vannak nagyon ritka esetek, amikor a kettő megegyezik. Úgyhogy kezdjünk is neki!

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - Mindkettő!

A Gyűrűk Ura

Első példám arra, amikor a könyv és a film is egyaránt élvezhető, mégis valamennyire eltérnek. Tisztában vagyok vele, hogy sokan egyáltalán nem szeretik Tolkien műveit, különböző okokból kifolyólag.

A könyvek nem vészesen hosszúak és gyorsan lehet velük haladni. Tolkien egy hatalmas, összetett világot hozott létre és ezt még a GYU könyvek sem adják teljes egészében vissza, mert rajtuk kívül még ott van A hobbit és a többi. És ennek a világnak a teljes megismerése szerintem számunkra nem is lehetséges, csak Tolkien látta át egészében a dolgokat.

Tudom, sokaknak a legnagyobb baja a GYU-val, hogy unalmas. Igen, tud lassú és unalmas lenni. Bár a könyvekben én ezt szerintem csak egy helyen tapasztaltam, többször nem. De nem lehet sem a könyvet, sem a filmet azért megvetni, mert helyenként unalmas. Egy egész évig vándorolnak benne! Ráadásul a múlt században íródott, amikor még nem annyi volt a követelmény, hogy akció, akció, akció, szex, akció, akció, akció...

Visszatérve a kérdésre, a könyv vagy a film a jobb-e? Én szeretem mindkettőt, sőt imádom őket! (Jó, Tolkien fan vagyok, mert lényegében a GYU filmeken nőttem fel, szóval nem vagyok teljesen beszámítható ezen a téren...) A könyvek és a filmek között természetesen vannak kisebb-nagyobb eltérések, amikre szükség volt, annak érdekében, hogy élvezetesebb legyen a film, de így is meg kellett tartani azt a néhány vontatottabb részt, amik teljessé tették a történetet. Igen, a filmet néha kicsit nehezebb érteni, ha nincs meg hozzá a háttértudás, ami a könyvekből nyerhető, de ez nem egy nagy negatívum. Peter Jackson és csapata kitett magáért a GYU filmek elkészítésénél, és ezt azért is tudom biztosra mondani, mert végignéztem a 3 órás behind-the-scenes részt, és minden titokba beavattam magam A Gyűrű Szövetsége készítésére vonatkozóan.

Szóval, a GYU könyvek teljesen jók, ezekről írtam is bejegyzéseket, amiknek nagy része a film-könyv különbségről szól, ott jobban kifejtettem a véleményemet (GYU1, GYU2, GYU3), de ezzel együtt a filmek is fantasztikusak, és az igazi élményért ajánlott a kettő együtt. Mert számomra a film teljesen jól kiegészíti a könyvet, hiszen a díszletet nagyon jól megépítették, a lehető legkevesebb CGI-val (kivéve A hobbitnál, mert ott még a ló sem igazi). Amikor olvastam a könyvet, automatikusan a filmbeli díszletet és tájakat láttam magam előtt, és sokkal könnyebb volt így magam elé képzelni.

Tehát, ha a GYU-ról van szó, a könyv és a film egyaránt ajánlott, mert nagyon jól kiegészítik egymást, maximális élményt nyújtva.

Harry Potter

Tudom, a Harry Potter tipikusan az, amit az emberek vagy szeretnek, vagy nem. És nagyon lehangoló, hogy az iskolában már nem egy ember mondta, hogy a Harry Pottert még nézni sem bírja (az olvasás nem opció, nem sokan olvasnak).

A Harry Potterrel megint csak úgy vagyok, ahogy a GYU-val. És igen, előbb láttam a filmet, mint hogy olvastam volna a könyvet, de nem tehetek róla!  Még a születés közelében sem voltam, mikor A bölcsek köve megjelent könyvben, és még egy éves sem voltam, mikor az első film megjelent. Szóval ige, a filmeket előbb láttam, és bevallom, amíg nem olvastam a könyveket, voltak elég nagy, érthetetlen lyukak. Voltak dolgok, amiket egészen addig nem értettem meg, hogy elolvastam volna a könyveket.

És persze, a kettő nem egyforma, de ugyanazt tudom csak elmondani, mint feljebb: a kettő együtt tökéletes, kiegészítik egymást. Mert lehet száztornyú a Roxfort, de aki látta a filmet, annak egyből az ottani kastély ugrik be, ami valljuk be, tökéletes Roxfort. (Jó, HP fan is vagyok, szóval itt sem tudok sok rosszat elmondani...)

Így neveld a sárkányodat

Ez a könyvsorozat, amiről írtam különálló, majd végül egy nagy, összefoglaló bejegyzést (itt elolvashatod), tíz éveseknek íródott, Cressida Cowell által. A HTTYD már külön kategória a könyv-film egyformán jó részen belül, mert ez az az eset, mikor a könyv és a film ég és föld, mégis mindkettő szerethető.

Senki ne hagyja magát becsapni. Mindenki kedvence, Fogatlan az Éjfúria, nem létezik a könyvekben, és ez sok embernek tragédia lehet. Igen, a könyv teljesen más, és néha komolyan el kell gondolkodnom azon, vajon hogyan lett a film, mert szinte SEMMI hasonlóság nincs benne a könyvvel, csak pár karakternév. Tehát, ha valaki el akarnák olvasni a könyveket, ne lepődjön meg, és nem dühöngjön, mert nincs benne kedvenc, macskaszerű Fogatlana. Én úgy álltam neki a könyvnek, hogy tudtam, semmi hasonlóság nincs a filmben, és tudtam, hogy tíz éveseknek íródott, amit én rég átléptem, és mégis tetszett.

A filmet természetesen mindenki imádja, és aki nézi, az a sorozatot is. Ezzel én sem vagyok kivétel. De a könyvekért is megveszek! A HTTYD könyvsorozatnak olyan mély üzenete van, és a vége annyira elszomorított, hogy az utolsó kötetet végigbőgtem. Érzékeny lélek vagyok, és ezért ez nem olyan nagy szám, de ami ezekben a könyvekben le van írva, az komolyan megizzasztja az embert, ha egy kicsit gondolkodik rajta. És én komolyan hittem benne, hogy a sárkányok és emberek élhetnek a végén együtt, békében. De ebből a szempontból a film sokkal kegyesebb.

Szóval ne ítéljétek el a könyveket, mert tényleg nagyon jók, és természetesen a filmek is. Két külön világ a kettő, két teljesen különböző történetszállal, de hogy mindkettő egyformán jó, azt garantálom.

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - A kettő szinte teljesen egyforma.

Csillagainkban a hiba

John Green ezen könyvét rendesen eltalálták a filmkészítők, mert a film után olvastam a könyvet, és konkrétan végig ugyanaz volt a könyv, mint a film. Vagy mondjam inkább úgy, hogy a film hűen követte a könyv eseményeit? Az egyetlen változtatás az esetleg annyi volt, hogy néhány eseményt felcsréltek, de még a szöveg is pontosan ugyanaz volt. Nem volt nagyon semmi a könyvben, ami ne lett volna benne a filmben. A könyv talán kicsit részletesebb volt, de ennyi.

Mielőtt megismertelek

Igen, ezt is végigbőgtem, meg az előző könyvet is. Ettől eltekintve, Jojo Moyes könyvét nagyon jól adaptálták. Szinte ugyanaz. Kicsit több eltérés található a filmnél, mint a Csillagainkban a hibában, de ettől még nem sok olyan jelenet volt, amire azt mondtam volna, hogy ez hol volt a könyvben? (Mert végre előbb olvastam a könyvet, mint hogy kijött volna a film. :D ).

A Mielőtt megismertelek egy igen szívszaggató történet, egyetlen problémám volt csak vele nekem, meg a nővéremnek (LaMimieux), de az nem ide tartozik. Szóval, ha olvastad a könyvet, bátran nézd meg a filmet, mert nem sok változtatást csináltak, de azért van benne pár, de ha a filmet láttad előbb, olvasd el nyugodtan a könyvet, nem nem sok újjal találkozol majd.

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - Könyv.

Percy Jackson és az olimposziak: A villámtolvaj és a Szörnyek tengere

Ha valaki olvasta volna a PJO könyvekről írt elemzéseimet, akkor az tisztában van vele, hogy ha valaminek, hát a Percy Jacksonnak hatalmas fanja vagyok. Betegesen...

Igen, előbb volt a film, mint a könyv,, és tetszett mindkettő film. Csak utána elolvastam a könyveket. És akkor jött a baj. A könyv önmagában teljesen jó, helyenként érthetetlen, de élvezhető. Csak ne olvasd el mellé a könyveket, mert akkor tragédia történik. A PJO filmek nem olyanok, mint a HTTYD filmek, mert a PJO filmeknél próbáltak könyv hűek lenni, de adtak mellé változtatásokat, amiktől nagyobb célközönségnek mutathatták be. A HTTYD csak egy kis alapot kért a könyvektől, és onnan a saját lábán ment tovább. A PJO filmek itt  szúrták el.

Miután elolvastad a könyvet, egyszerűen nem tudod szeretni a filmet. Képtelenné válsz a szeretetre, látva, mit tettek. A legtöbb változtatás értelmetlen, és a könyv sztorijára nézve végzetes, mert nem tudod, hova viszik ezt tovább. Mármint, a második filmben gyorsan le is győzik Kronoszt? Mi...?! Úgyhogy nem. Egyszerűen csak nem.

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - Film.

A DUFF - A pótkerék

Ha olvastátok már a könyvelemzéseimet, tudjátok, hogy megvetem a Vörös Pöttyös könyveket. De erre soká tartott, míg rájöttem, és reménykedtem, hogy nem minden Vörös Pöttyös könyv rossz, csak én találom meg azokat, amiket nem szeretek. De a DUFF kiütötte a biztosítékot. Édes Istenem, hogy ez a könyv mennyire...

A filmet láttam először, és imádtam, Teljesen jó volt a film, és a családban megvettük a könyvet, mert gondoltuk, ha ilyen jó a film, a könyv csak jobb lehet, még ha Vörös Pöttyös is. Na, igen. A filmkészítők ügyesek voltak, hogy csak az alapkonfliktust vették át, és minden mást kifacsartak, mert a DUFF könyvben valami kínszenvedés és borzalom volt.

A DUFF volt az a könyv, amit SOHA többé nem vagyok hajlandó elolvasni. Csak a filmet nézem meg újra, de azt legalább örömmel, mert az jó.

Jojo Moyes: Me Before You

Mielőtt elkezdenénk, fegyelmeztetnék mindenkit, hogy ha még nem olvasta a könyvet, és tervezi, akkor ezt a bejegyzést ne olvassa el, mert olyan spoileres lesz, hogy csak na. Én szóltam.

Pfú, ez kegyetlen egy könyv volt. Azt a... Inkább nem írom le.

Azért olvastam el a könyvet, mert a nővérem azt mondta, hogy rohadék egy dolog. És én miért olvastam el? Megspóroltam volna egy liter könnyet. Tanulnom kellene ebből. Ha valaki azt mondja, hogy egy könyv rohadék, akkor nem kellene elolvasnom. De megtettem...

Az első háromszázhetven oldalig még nem is volt bajom. Lou Clark, a főszereplőnk élete felfordul, mert kirúgték a munkájából, és nagy nehezen sikerül csak rátalálnia arra a lehetőségre, hogy egy nyaktól lefelé béna embernek segít átvészelni a napokat. Hat hónap csupán, és elég jól fizet. Miért ne?

Szóval Lou és Will összeismerkednek, és nagy nehezen összebarátkoznak. Persze az olvasó azt hinné, hogy itt ez a szép pár, Lou szakít a popsibuksi pasijával, és ő és Will egy boldogan éltek míg meg nem haltaknak lesz a része.

Haha! Nem! A Patrick-kel való szakítás nagyjából a 400. oldalon következik be, és még mindig nem jönnek össze Willel. Én meg már remegő kézzel fogom a könyvet, hogy történjen már meg. De nem, ez a könyv egy olyan kínzó procedúrán megy végig, amit nem is tudom, hogy voltam képes végigolvasni.

Amint Lou számára kiderül az, hogy a hat hónap, azért hat hónap, mert Will ennyi időt még adott a szüleinek, és utána Svájcban megöletteti magát (a Dignitas alapítvánnyal). Főszereplőnk és narrátorunk elhatározza, hogy megpróbálja teljes erővel belevetni magát Will életébe, és megmutatni neki, hogy igen, minden nap fájdalmas, és tehetetlenségben kell élnie, de akkor is van értelme élni. Úgyhogy vesz egy külön kis naptárat ehhez, és megpróbál annyi mókát összehozni neki, amennyit csak lehet.

Minden megy a maga útján, történnek az események, melyek az olvasó kínzására vannak.

Ott van például a könyv legjobb jelenete. Esküszöm elég lett volna csak azt az egy fejezetet elolvasni, és annyiban is hagyni a dolgot. Minden jó lett volna. Az esküvői jelenet, ahol Will az exbarátnője és (volt) legjobb barátja házasodására megy, természetesen Louval. Oh, igen. Ott örömkönnyek gyűltek a szememben. De persze ez volt az a bizonyos "utolsó jó nap".

Arra számítottam, hogy innentől jön a teljes mély zuhanás, de ilyen hullámvölgyekkel jöttek az események. Lou megtervezte a tökéletes utat, hogy Will visszakapja az életkedvét, de Will tüdőgyulladást kap, így hát egy másik nyaralásra mennek el, ami azért valljuk be, hogy eléggé jóra sikerült. Már-már kezdtem azt hinni, hogy minden jóra fordul.

Gondoltam, hogy mi lesz a könyv vége. Tudtam, hogy mi fog történni. Csak reménykedtem benne, hogy rosszul hiszem.

Jól meg kell jegyezni az oldalszámot. Körül-belül a 420. oldaltól kezdve majdnem végigbőgtem a könyvet, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ez volt az a pont, ahol be kellett készíteni a zsepit. Minden teljesen szuper, csókolóznak, és nem kellett volna tovább olvasnom. Meg kellett volna állnom pont annál a szívmelengető jelenetnél, és nem hagyni, hogy elérjem a vitát. Mert Will augusztus 13. halott akar lenni. Lefoglalta magának az időpontot. Én pedig nem voltam hajlandó elhinni.

Lou teljesen kiakad Willre, de persze a könyv végére elmegy Svájcba, mert azért mégiscsak ott akar lenni, amikor megtörténik. Újabb adag bőgés, és jött az epilógus, aminek mire vége lett, már el kellett tartanom a könyvet, különben összevizeztem volna.

Aztán jött az igazi bőgés, az "ugly cry". Zokogtam. Egymás után fogtam a zsepiket. Jézusom, mekkora rohadék volt ez a könyv! Vagy tíz percig zokogtam. Az egész arcom nedves volt, a nővérem meg csak röhögött rajtam, hogy: hehe, most már te is tudod!

Értem a könyv lényegét. Értem én az egészet. Értem, hogy reális fikció, de miért? Egészen az utolsó oldalig reménykedtem egy olyan mondatban, hogy: ha, bevetted, de nem volt ott. És az egész olyan fájdalmas volt. És persze, oké, hogy nagyon rossz volt Willnek. Én ezt is értem. Tudom, hogy neki ez volt a legjobb, ha lehet ilyet mondani. Feladta a küzdelmet. Oké. De akkor is reméltem, hogy meggondolja magát, és happy end lesz a vége, és mindenki boldog. És erre ott van, vége, nincs több szó a papírra nyomtatva, én pedig csak ülök és bőgök, és azon gondolkozom, hogy miért kellett ez nekem? Miért vettem meg? Miért olvastam el? Miért ez lett a vége?

Annyira fájdalmas volt. És azért volt ennyire rossz, mert olvasás közben tudtam, hogy ez az egész akár igaz is lehetne, mert tudtam, hogy ilyen valóban létezik, és ettől még rosszabb volt a végkifejlet.

Ha még egyszer ilyen fajtájú/témájú könyvet akarok olvasni, emlékeztessen valaki, hogy ne tegyem, mert utána nagyon-nagyon rossz lesz.

Szóval, hogyha ezt a könyvet valaki olvassa, akkor a zsepi elengedhetetlen kellék mellé. Hacsak nem utálod meg annyira a könyvet, hogy a könnyeiddel olvashatatlan állapotba változtasd. Jojo Moyes tudja, hogy kell kicsalni az emberek könnyei, úgyhogy mindenki vigyázzon, aki a Me Before You-jára vetemedik.

Összességében természetesen egy igazán jó könyv volt, de természetesen, ha befejezted, akkor az egyik legutáltabb könyv lesz. Egyszerre fantasztikus és borzalmasan fájdalmas.

Uh, következőnek kell valami kevésbé szomorú könyv...

Úristen, még mindig jönnek a könnyek, ha csak a könyvre gondolok! A fenébe! Ez egy életre tartó traumát okozott. És ha már csak a filmre gondolok is, rosszul leszek. Végig fogom bőgni (mert nem tanulok az ilyen fajta hibáimból, soha).

"You only get one life. It's actually your duty to live it as fully as possible."