James Dashner: Halálparancs

Pfú, nem is tudom, hol kezdjem...

Imádtam az Útvesztő-trilógiát, még annak ellenére is, hogy a második kötet rengeteg kérdést vetett fel, de ez utána orvosolva lett. És persze volt még az utolsó rész befejezésénél is pár kérdésem, amiket azért nagyjából megválaszolt James Dashner ebben a könyvben, de azért ez a kötet, nem lesz a kedvencem.

Lássuk csak...

Szóval, ez a könyv ugye Az Útvesztő előtt játszódik le. (Egyébként semmiféleképpen nem ajánlott elsőként elolvasni, mert nagy spoilereket tartalmaz a későbbiekre nézve.) És tekintve, hogy tizenhárom évvel Az Útvesztő előtt játszódik a sztori, teljesen más a szereplőgárdánk. És én úgy hiszem, hogy ez az oka annak, hogy ez a könyv nem lett annyira jó.

Az első jelenet azzal indít, hogy Teresa figyeli, ahogy Thomasba beépítik a Memóriatolvaj-kártyát, és berakják a Dobozba, ami majd felviszi az Útvesztőbe. És ez így olyan indítás, amiből azért elvárod, hogy több szerepe legyen ezeknek a szereplőknek a könyvben történő események során. De nem. Megjelenik a felirat, hogy: TIZENHÁROM ÉVVEL KORÁBBAN, és minden megváltozik.

A történetet Mark szemszögéből nézzük, aki egy éve túlélője már a halálos napkitöréseknek. Mark és néhány társa a New Yorkot elárasztó vízözönt túlélve eljutottak az Appalache-hegység egy "biztonságos" helyére, és ott tengetik mindennapjaikat.

Na most, a probléma itt kezdődik. Mark egy olyan jellegtelen karakter, hogy én ettől eldobtam az agyam. Az eredeti karaktereit a könyvnek szerettem, de ezeket az újakat kifejezetten utáltam. Mark minden egyes másodpercben elmondja nekünk, hogy Trina, akivel kiskoruk óta legjobb barátok, milyen dögös, és hogy mennyire bejön neki, és további nyálas szövegek. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a romantikát, mert imádom, de nem EBBEN a könyvben. Az ilyen könyvekben ez az, amit nem szeretek. Oké legyen ott, de ne ennyire.

Trinán kívül még ott van Alec, Lana, Varangy, Misty, és Darnell, valamint Mark néha megjelenő visszaemlékezéseiből megtudjuk, hogy volt velük még egy gyerek (de őt gyorsan ki is nyírták), akinek jelen pillanatban nem tudom felidézni a nevét. Ennyire mély nyomot hagyott bennem.

Aztán jönnek egy Bergen és mindenkit lenyilaznak a Kitöréssel megfertőzött nyilakkal, de erről majd később beszélek, mert először kifejteném a szereplőket.

Szóval, Misty, Darnell és Varangy nagyjából az első tíz fejezet során meghalnak, és addig sem töltöttek be túl sok szerepet. Leginkább csak úgy egyszer-kétszer megemlítették, hogy ja, ők jelen vannak a könyvben. És igen, nem nagyon rendített meg a haláluk. Békésen nyugtáztam magamban, hogy oké, ők meghaltak. Ja. Szívás.

Aztán nem sokkal később a megmaradt csapat megtalálja Deedee-t (Teresát, csak itt még az eredeti nevén fut), akit szintén meglőttek a vírusos nyíllal, de ő (mint azt már tudjuk) immúnis a Kitöréssel szemben.

Aztán hamarosan csak 2 szereplő útját követjük, mert Lana, Deedee és Trina elkerül a csapattól, így maradunk Aleccel és Trináért mélységesen aggódó, hősszerelmes Markkal. Ó, Istenem!

A könyv háromnegyede velük telik el, aztán megtalálják elveszett társaikat, de Lana gyorsan kiíródik a forgatókönyvből. Közben Trina agya is zokni lett a vírustól, és Mark is érzi már a benne feltörésre készülő őrületet, meg Alec is megzombul.

Aztán rájönnek, hogy hoppá, Deedee immúnis és utolsó leheletükkel és egy kis üzenettel átküldik a Falkapun Alaszkába, hogy segítsen az emberiségnek, bla...bla...bla...

Aztán Alec ráejti a Berget az épületre, és mindenki meghal. És semmilyen érzelmi hullámot nem éreztem magamban, csak nyugtáztam, hogy jó, mindenki meghalt, kivéve Teresa. Oké.

Ezután látjuk azt a jelenetet, amikor Thomast elviszi a VESZETT. Ez már két évvel később történik, majd Teresa és Thomas összebarátkoznak a végén, és itt fejeződik be a könyv, hogy Teresa elmeséli Thomasnak azokat az eseményeket, amik vele történtek, mielőtt ide került. És vége. Pont ott, ahol elkezdődik a sztorinak az a része, ami leginkább érdekelne. A VESZETT-nél töltött idők.

Szóval az új szereplők miatt nem igazán tudtam élvezni a könyvet. Ezért is haladtam vele ilyen lassan. De ezen kívül viszont azért volt jó is a könyv, mert végül is megtudjuk, hogyan lett olyan sz*r hely a Föld. (Már elnézést a szóhasználatért, de nézzünk szembe az igazsággal: a könyvben tényleg ilyen lett a mi kis bolygónk.)

Megtudjuk, hogy a napkitörések után egy évvel az emberiség erőforrásai igencsak megapadnak, ezért, hogy ne halljon ki az egész emberi faj, egy vírussal, mi az agyat támadja meg, és fokozatosan csökken a hatása, ahogy terjed, megfeleznék az emberek számát, akik túlélték. Csak senki nem számolt azzal, hogy a vírusunk, ahogy terjed, nem csökkenti a hatását, csak késnek a tünetek és mutálódik. És itt érünk el Az Útvesztőhöz. Itt érünk el oda, hogy nincs ellenszerünk egy halálosan pusztító-terjedő vírusra, és ezért létrejött a VESZETT, hogy találjon egy gyógymódot, hogy megmentse a menthetőt. De persze, mint azt már tudjuk, nem lesz gyógymódunk, hanem 200 immúnist egy helyre küldenek, hogy tessék éljetek boldogan, népesítsétek be újra a Földet! És ezt nem taglalom tovább, mert a Halálkúráról már írtam egy szép hosszú beszámolót.

Szóval ez a könyv számomra csalódás volt, de mindenképpen jó volt elolvasni, mert azért elég sok mindenre választ adott. A nehéz benne, hogy túllépj a jellegtelen karaktereken, és megpróbálj az eseményekre koncentrálni, ami valljuk be, hogy azért helyenként szintén elég semmilyenek voltak.

Csalódásom ellenére el szeretném olvasni a The Fever Code-ot, ami idén jelenik meg angolul, mert abban legalább azok a szereplők lesznek, akiket szerettem a trilógiából is, szóval már csak ezért is el fogom olvasni. 

Hát, igen. Ennyi lenne. Nem volt annyira rossz, de jó sem. Inkább ilyen: Eh, oké. Elolvastam.

"– Kölyök – mondta Alec –, veled ma többször kerültem sokkal intimebb viszonyba, mint amennyire egész életemben szerettem volna."

Rick Riordan: A Villámtolvaj

Mivel a mostani könyv, amit olvasok, kicsit lassan fejeződik be, így gondoltam, hogy most már ideje lenne valamit írni, de mit? Nem olvastam új könyvet. Úgyhogy a legegyértelműbb választás mellett döntöttem.

A Percy Jackson sorozat a világot jelenti nekem. Ha választanom kellene, hogy megmentem-e a családomat vagy a PJ könyveket, akkor egyértelműen a könyvek mellett döntök.

Magát az olvasását nem akkor kezdtem el, amikor először megjelent magyar fordításban a könyv. A filmet láttam előbb. A második film kijövetele után kértem kölcsön egy ismerősömtől az elsőt, hogy megnézzem magamnak, mert mondta, hogy a könyvben mennyi minden máshogy történt. Úgyhogy elolvastam a könyvet, és visszafordíthatatlanul, halálosan beleszerettem a sorozatba. 2 nap kellett talán a kiolvasásához? És az akkor nálam igencsak nagynak számított. Persze azonnal megvettem a teljes sorozatot.

Rick Riordan könyvei egyszerűen fantasztikusak. Nem gondoltam volna, hogy valaha is görög mitológiáról szóló könyvet olvasok, de ahogyan a történetet megírta nem úgy érzed, mintha egy unalmas töriórán csücsülnél. Az egész könyvet végigneveted, mert a szereplők olyan szarkazmust mutatnak, ami egyszerűen zseniális. A történet izgalmas és mozgalmas. És sajnálod, amikor véget ér a könyv.

A történetet Percy meséli, és ő egy király személy. Aki őt nem bírja, az az én szememben halálra ítéltetett embernek számít. Percyt egyszerűen szeretni kell.

Minden fejezetnek külön címe van, és nagyon jól ki vannak találva azok is. A karakterek csodálatosak, a mitológia ott van mindenütt és kifejezetten utána akarsz olvasni a mítoszoknak, hogy mindenben jobban képben legyél.

Nem tudok olyan részletes elemzést írni a könyvről, mint azokról, amiket most olvastam. A PJ könyveket nem lehet csak úgy elemezni események alapján. Olvasni kell őket! Olvasni!

Egyszerűen annyira jók!

Meg az első könyvet, A Villámtolvajt, úgy két és fél éve olvashattam, szóval nem rohamoz folyamatosan a benne történtek emléke. Emlékszem, hogy mi történt, de nem tudom olyan élénken felidézni.

Mesélni sem nagyon tudok róla, meg nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem, de azért megpróbálok valamit összehozni, hogy legyen valami értelme az értékelésnek.

Szóval, a főszereplőnk ugye Percy, és ő egy hiperaktív-diszlexiás 12 éves amerikai félisten. Persze ő nem tudja, hogy ő egy félisten. Az egész félistenes dolog, és hogy ki Percy apja (Poszeidón <3), egy olyan 60-70 oldal után tudjuk csak meg. Az, hogy félisten az előbb kiderül, de hogy ki az apja, ahhoz kicsit több idő kell.

Már az elején érződik a közte és Annabeth között kibontakozó kapcsolat, és egyszerűen az ő jeleneteik a legjobbak. Főleg miután már létrejön a Percabeth, de az egy későbbi történet. A legjobbakat egymás oltásain nevettem szerintem. És a beceneveik... Hínáragyú=Percy, Észlány=Annabeth. (Pfú de fura most így az angol könyvek után magyarul a nevük...)

Ott van még Grover, Percy legjobb barátja. Egy szatír. A szatírok keresik meg a szülők által fel nem vállalt gyerekeket. (Igen, az istenek nem ma született bárányok. Lásd: Percy Jackson's Greek Gods.) Vele már a történet legelején megismerkedünk. Aztán ott van Kheirón, a kentaur, aki kiképzi a táborozókat. Mr. D (Dionüszosz), akit Zeusz helyezett a tábor élére büntetésképpen, és képtelen "megjegyezni" Percy nevét. És ott van Clarisse, aki egy Árész gyerek és Percyvel utálják egymást a kezdetektől fogva, de ahogyan az a kettő képes egymást oltani, az fenomenális. Az a jelenet, amikor Percy felrobbantja a wc-ket, mikor Clarisse bele akarja nyomni a fejét? Hát, az eszméletlen. És végül is Clarisse nem találta olyan viccesnek...

Grover, Percy és Annabeth egy idő után felkerekedik, hogy visszaszerezzék Zeusz ellopott villámát, aminek ellopásával Percy gyanúsítják. Pedig szerencsétlen azt se tudta, hogy Zeusz egyáltalán létezik, nem hogy még a villámát is ellopta.

Szóval a trió felkerekedik és kalandos utakon keresztül visszaszerzik a villámot, és happy end, és vége a könyvnek.

Ez így most elég szegényes értékelés lett, tekintve, hogy mennyire imádom ezeket a könyveket, de hogyha valaki kifejezetten egy jelenetről alkotott véleményemre kíváncsi, azt egyszerűbb elmondani, mint most megpróbálni összeszedni mindent, ami tetszett a könyvben. Ha azt próbálnám meg, és csak ennél az egy könyvnél, akkor is még órákig itt ülnék, és legalább a háromnegyed könyvet visszaidézném ide.

Egyszerűen fogalmazva: FANTASZTIKUS!

Számomra ez a világ legeslegjobb könyvsorozata. Nincs külön kedvenc könyvem a sorozatban, mert mindegyiket egyformán szeretem. Úgyhogy én csak annyit mondok, hogy olvassátok el, és ha valamiről érdekel a véleményem, akkor azt kérdezzétek meg.

Sokszor fogjátok ezt még tőlem hallani: IMÁDOM EZEKET A KÖNYVEKET!

UI.: A könyv milliárdszor jobb a filmnél, és két külön világ a kettő. Talán csak a nevek egyeznek. Úgyhogy ne a filmet nézzétek meg, hanem olvassátok el a könyvet!

"– Mind a kettő vescere bracis meis! – kiáltottam.
Hogy miért pont latinul közöltem, hogy mindkét főgóré olimposzi puszit nyomhat a fenekemre, arról fogalmam sincs."

"-Az állatok jól ellesznek? – kérdeztem Grovert. – Úgy értem, a sivatag meg minden…
-Ne aggódj – büszkélkedett. – Szatíráldást mondtam rájuk.
-Mit is jelent az pontosan?
-Azt, hogy biztonságban elérik a vadont. Találnak vizet, élelmet, árnyékot… mindent, amire szükségük lehet, míg biztonságba nem érnek valahol.
-Minket miért nem tudsz így megáldani, he? – tudakoltam.
-Mert csak állatoknál működik.
-Szóval csak Percynél lenne hatásos – nyelvelt Annabeth."