Majdnem 9 hónapomba tellett elolvasni A Suttogót, és ez mekkora hiba volt!
A könyv iránti érzelmei folyamatosan változtak a történet folyamán. És végül rájöttem, miért lett ez a könyv az egyik legjobban eladott könyv. Hogy miért olyan fantasztikus.
Nem igazán tudom szavakba önteni a miértet, mert egyszerűen csak jó és kész! Pedig mennyire igyekeztem nem szeretni. Istenem, mennyire igyekeztem!
Az elején a balesettel indítunk, ami a könyv alapjául szolgál. Grace és a barátnője egy téli, havas reggelen kimennek lovagolni, de az egyik kaptatón megcsúsznak, vissza az útra. Egy kamion, ami éppen azon az úton haladt, nem tud időben megállni, és elsodorja a lányokat.
Na most, ez egy olyan szörnyű, és olyan részletesen leírt baleset volt, hogy nekem szinte sok volt. Ahogy az író leírta Zarándok sebeit, a baleset körülményeit és minden borzalmat, ami ott történt, attól felfordult a gyomrom. Alig bírtam olvasni és többször meg kellett állnom, hogy feldolgozzam az eseményeket.
A ló annyira súlyos sérüléseket szerez, hogy az állatorvosok az elaltatását javasolják, de Grace anyja, Annie, ezt nem engedi. A következőkben várakozással telik az idő: várják, hogy Grace magához térjen a kómából (és megtudja, hogy a fél lábát amputálni kellett, valamint, hogy a legjobb barátnője halott), és azt is várják, hogy mi lesz Zarándokkal, ugyanis a ló teljesen megőrül és kezelhetetlenné válik.
Amikor Grace magához tér, teljes mértékben visszautasítja Zarándokkal a további kapcsolatot, és maga alá kerül. Annie minden áron megpróbálja megmenteni a helyzetet, és addig keres, addig kutat, amíg nem talál egy suttogót, aki talán rendbe rakhatja a lovat.
És nagyjából itt érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, aminél kissé meglepődtem. A könyvben innentől egyre gyakrabban előkerültek az intim jelenetek, és rájöttem, hogy ez nem teljesen egy kis lovas könyv. Szóval innentől ezek a bizonyos jelenetek kissé zavartak. Mert én erre így tényleg nem számítottam, mert azt hittem, hogy itt a lovakra koncentrálunk, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy lovas-romantikus regény. És kisgyerekeknek nem ajánlanám. Főleg, mert helyenként ide kemény gyomor kell.
De én a végén minden rossztól eltekintettem.
Zarándok, Grace és Annie felkeresik a suttogót, és az anya kierőszakolja belőle, hogy segítsen. Innentől a sztori ezt követi végig, helyenként egyéb, nem annyira a lovakra koncentráló jelenetekkel megspékelve.
Mire ide értem, már nem tudom hányszor, de legalább háromszor sírtam. És utána a könyv adott még egy utolsó kegyetlen döfést. Miről is van szó?
Annie és Tom (a suttogó) rájönnek, hogy szeretik egymást (duh, ez azért nyilvánvaló szerelmi szál volt), és össze is jönnek, mert igen részletesen leírta Nicholas Evans intim együttléteik legintimebb részleteit is, ami sokkos állapothoz vezetett engem. Erre az elég nyilvánvaló kapcsolatra szépen lassan mindenki rájön. Az utolsó napjukat töltik már Anniék a ranchon, Zarándok meggyógyult, Grace már sikeresen is lovagolt rajta, amikor is a kislány rájön a turpisságra.
Másnap reggel eltűnik. Elvágtat Zarándokkal, hogy magára gyújtson egy házat. Ami azért nekem elég eszetlenségnek tűnik, de "szerencsére" nem talál el odáig, úgyhogy helyette egy barlangba keveredik valahogyan, ahol ott van egy vadlócsapat is.
Eközben Tom és a testvére, Frank megpróbálják megtalálni Grace-t. Sikerül a nyomára bukkanniuk, de ugye bent van a barlangban és ott van a ménes. És Zarándok meg a ménesvezér nem barátságos viszonyt alakítanak ki. A ménes tagjait és Zarándokot sikerül kikergetnie a barlangból, de valamilyen megmagyarázhatatlan ok folytán, amikor a ménesvezér csődör felágaskodik, nem lép el onnan Tom, és a csődör a mellső patáival fejen vágja.
A következő oldalon meg már eltelt egy év! Aztán már csak egyes szavakat sikerült rendesen felfognom az olvasottakból: temetés, új gyerek, kék a szeme, nem tudják ki az apja, Grace szüleinek kapcsolata nem éppen fényes.
És aztán jött a befejezés, aminél a könnyek nem bírták tovább, és a felszínre fakadtak:
"Frank még valamit megemlített abban a levélben, amit az előző nyáron küldött. Amikor összepakolta Tom holmiját, írta, egy borítékot talált az asztalán. Annie neve állt rajta, úgyhogy azt is mellékeli a levélhez.
Annie sokáig nézte, mielőtt felbontotta. Arra gondolt, milyen furcsa, hogy egészen mostanáig nem is látta Tom kézírását. A borítékban egy összehajtogatott fehér papírlapba csomagolva megtalálta a zsineget, amit a férfi a folyóparti házban töltött utolsó közös éjszakájukon visszavett tőle. A papírra csak annyit írt: Ha mégis elfelejtenéd."
Így nem lehet elmondani, hogy miért futottak át rajtam azok az érzelmek, amik, mert ahhoz el kell olvasni ezt a könyvet. De a végén tényleg az az egyetlen egy gondolatom volt, hogy ez a könyv jó!
"…az örökkévalóság csupán mostok végtelenül hosszú sora, és a legjobb, amit az ember tehet, hogy mindig a mostnak él."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése