2017. augusztus 10., csütörtök

Dan Brown: Robert Langdon könyvek

Úgy másfél hónappal ezelőtt elolvastam három Robert Langdon könyvet Dan Browntól, és terveztem, hogy írok róluk még akkor, de elmaradt. Szóval ezt az elmaradást terveztem behozni ma.

Dan Brown: A ​Da Vinci-kód (Robert Langdon #2)

Én is okos vagyok, mert természetesen nem az első könyvvel kezdtem, hanem a Da Vinci-kóddal, de ez igazából lényegtelen ezeknél a könyveknél, mert úgy ahogy különállóak. És miért is ne kezdenék ezzel a könyvvel, ha a film maga olyan volt, amit ha százszor nem láttam még, akkor egyszer sem. A Da Vinci-kódot mindig is szerettem, és miután megint újranéztem, elhatároztam, hogy ideje elolvasni. A könyv jó is volt, nem sok eltéréssel a filmtől. Aztán úgy gondoltam, ha már elolvastam egyet, elolvasok még egyet. Itt kezdődtek a problémák.
Értékelés: ★★★★★

Dan Brown: Angyalok ​és démonok (Robert Langdon #1)

Az Angyalok és démonok filmből összesen egy jelenetre emlékeztem, mert egyszer láttam, nagyjából akkor, mikor kijött. És nem csodálom, hogy nem volt maradandó az élmény, mert miután elolvastam a könyvet, újranéztük a filmet, és valami borzadály volt.

A könyvet olvasni kicsit szenvedés volt, mert naaaagyon hosszú volt, és semmi bajom a hosszú könyvekkel, de ez híján volt izgalomnak. Mármint voltak benne izgi részek, de sokszor csak jött a sok-sok háttérinfo az illuminátusokról, meg mindenről, és már nagyon nehéznek éreztem olyankor a szemhéjaim.

Állítólag két-három Dan Brown könyv után már simán ki lehet találni a következő könyv sztoriját, három sor után. Azért én nem találtam ki a történetet ennyiből, de tény, hogy rengeteg dolog volt ebben, ami megvolt az előzőben. Majd a végén összefoglalom.
Értékelés: ★★★

Dan Brown: Inferno (Robert Langdon #4)

A harmadik könyvre rá se néztem, már ezt is inkább azért akartam elolvasni, mert a film viszonylag jó volt. Bár elég lehangoló, hogy csak a Da Vinci-kódot csinálták meg rendesen, a következő kettőt meg elég hézagosan. Az jó film volt, a másik kettő meg elég felejtős.

Ezzel a könyvvel talán kicsivel gyorsabban haladtam, de lehet csak azért, mert bennem volt már az érzés, hogy "jussunk a végére és utána végeztem Dan Brownnal is és Robert Langdonnal is". Ha sorrendbe kellene állítanom, a Da Vinci-kód volt a legjobb, az Inferno messze mögötte, az Angyalok és démonok pedig valahol utánuk kullog.

Az Inferno jobb volt az Angyalok és démonoknál, de komolyan unalmas volt mind a kettő. Elsőre még izgalmas volt a sok szimbólum és jelentésük, de másodikra és harmadikra már csak a szememet forgattam a háromoldalas magyarázatokra.

Lehet szünetet kellett volna tartanom közöttük...
Értékelés: ★★★

Összesítés

Avagy mi minden egyezik a könyvekben.
  1. Először is szeretném megkérdezni, hogy miért pont Robert Langon a világ egyetlen szimbólumkutatója, akit fel lehet kérni a munkára? Persze ez egy könyv, meg minden, de akkor is. Nem létezik másik szimbólumkutató? Sehol?
  2. Hogyan lehetséges, hogy amerre ez az ember megy, ott mindig összeakad egy fiatal nővel, aki szép, okos és együtt karöltve oldják meg a rejtélyeket, hogy aztán vonzalmat érezzenek a másik iránt és nagyon szerelmesek legyenek? Ott van az Angyalok és démonokban Vittoria, akit ha az emlékezetem nem csal emleget még a Da Vinci-kód elején, hogy utána egyből jöjjön Sophie, aztán az Infernóban összejön Siennával.
  3. Jó, persze, a könyvek alapja eleve az, hogy valami balhé van, amiknek a megoldását a szimbólumok megfejtésével kaphatnak meg, és ezt természetesen csak Robert Langdon képes megoldani, de háromszor egymás után ez a téma már iiiiigen unalmas. Valakit megölnek, találnak valami szimbólumot, hívják Langdont, ő megfejti, összejön egy nővel és aztán mindenki boldog, és Robert Langdon visszamegy a Harvardra.
  4. Oké, ott vannak a csavarok, amikből néhányat csak azért láttam előre, mert láttam a filmeket, de azért sejthető még azokról a csavarokról is, hogy mikor következnek be, és mikor kiderül, nincs meg az a "azt a rohadt" pillanat. Csak egy vállrántás.
  5. És mindig, mindig az lesz az ún. "gonosz", akiről senki nem gondolná, segítőkész, és minden erejével azon van, hogy Robert Langdonnak és az aktuális társának segítsen. Vagy éppen az a társ a rossz fiú, vagy mondhatni rossz nő.
Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban,
 Hol penge és kehely őrzi a kapukat.
 Nagymesterek műve méltó nyughelyet ad,
 Örökre megpihent a csillagok alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése