Andrzej Sapkowski: Vaják sorozat (The Witcher)

Amióta elkezdtem olvasni Andrzej Sapkowski első Vaják könyvét (The Last Wish/Az utolsó kívánság), alig bírtam kivárni, hogy befejezzem. Sajnos a befejezés nem volt olyan kielégítő, mint szerettem volna.

Miután minden igyekezetem ellenére befejeztem A csikó, aki tűzben született ötödik részének írását, és a Trónok Harca elrúgta a pöttyöst (most már Jon Snow helyett Team Night King...), minden erőmmel a Vaják könyvekre koncentráltam. Nem mondom, hogy nem tetszett, vagy rossz volt az utolsó rész, mert hazudnék.  A problémám csupán annyi, hogy számomra az utolsó rész nem volt befejezve. És semmit nem utálok jobban a lezáratlan végeknél.

Vaják #1

Andrzej Sapkowski első Vaják/The Witcher (mert természetesen angolul olvastam) könyve Az utolsó kívánság, ami még nem maga a Vaják igazi története. Ez amolyan felvezetés. Nem előtörténet, vagy előzmény, hanem a későbbi események megértésére, vagy később felbukkanó karakterek előzetes ismertetésére szolgál. Ugyanúgy lényeges szerepe van a történet szempontjából, mert vannak bizonyos dolgok, amik a hat rövid történetből nyernek értelmet. Bár szerintem volt olyan, aminek semmi dolga nem volt a későbbiekben, de ez lényegtelen. A könyv maga jó volt. Igazából Trónok Harca és Gyűrűk Ura féle volt, de minden középkorra hajazó fantasy ilyen. A Trónok Harca véresebb szerintem a Vajáktól, és durvább, a Gyűrűk Ura meg épp ellenkezőleg, sokkal enyhébb.

Használd ki az alkalmat, és fürödj meg magad is. A szag alapján nem csak a lovad fajtáját és korát, de még a színét is meg tudom állapítani.

Vaják #2

Követve Geralt of Rivia (visszautasítom a "Ríviai Geralt" megnevezést), jön a második Vaják könyv, ami még mindig rövid(ebb) történeteket tartalmaz, és még nem érkezünk el a fő szálához a kalandnak. A végzet kardja/The Sword of Destiny már bemutat nekünk egy újabb létfontosságú karaktert, nevezetesen Cirit (Cirilla (Fiona Elen Riannon)). Szóval megvan Geralt, Yennefer, Dandelion (alias Kökörcsin) és Ciri.

– Hagyd csak – mondta a bárd, és még hozzátette velősen: – Soha sem lesz második lehetőség, hogy jó első benyomást tégy.

Vaják #3

Végül elérjük azt a könyvet, ahol megkezdődik az igazi történet. Miután az előző rész végén Ciri és Geralt egymásra talált, együtt elmennek Kaer Morhenbe, ahol aztán megismerhetjük a többi vajákot, és Triss Merigold is előkerül. Később a könyv folyamán, Ciri Yenneferrel tanul varázsolni, és Geralttal különválnak. Kezd kialakulni a történet, és felbukkan a misztikus Elder Blood, valamint Cirinek furcsa látomásai vannak.

– Sokat veszítek a vonzerőmből, ha közelebbről is megismernek.

Vaják #4

A megvetés ideje/The Time of Contempt kezd felpörögni. A varázslók két félre szakadnak, vannak akik Nilfgaardot, és vannak, akik az északi királyokat támogatják, ennek következtében egy banketten összeesküvést szerveznek. A teljes kavarodás következtében Geraltot helybenhagyja Vilgefortz, és a vajákot Brokilonba teleportálja Triss, hogy ott meggyógyítsák. Cirit így a védelmezője képtelen megvédeni, de a lány sikeresen átjut a Tower of Gulls-ban lévő portálon, megmenekülve Vilgefortz-tól. A könyv végén Dandelion elmegy megkeresni a vajákot, és együtt útnak indulnak, megkeresni az eltűnt Cirit, aki azzal, hogy belépett egy hibás portálba, nem tudhatta, hova került, és lényegében mindenki őt keresi, csak senki nem találja. Végül csatlakozik a "Rats" nevű bandához, Falka néven.

– Igazad van, ezek mesék. De tudod, mikor szűnnek meg a mesék mesék lenni? Abban a pillanatban, amint valaki hinni kezd bennük.

Vaják #5-6

A Tűzkeresztség/Baptism of Fire során összeverődik a Ciri-megmentő/felkutató csapat. Geralt, Milva, Dandelion, Regis és Cahir. Együtt próbálnak az eltűnt lány nyomára bukkanni, aki idő közben egészen jól érzi magát a "Rats" nevű bandában. A következő kötetben (Fecske-torony/The Tower of Swallows) még mindig kutatják a lányt, de eközben Cirilla elmeséli egy remetének a történetét, hogyan kellett menekülőre fognia, és hogyan ölte meg Bonhart a barátait. A végén pedig a toronyhoz menekül, ahol a vérében rejlő mágia segítségével képes átlépni más helyekre és más időkbe, más világokba. Aztán jött az utolsó kötet.

Ezek meggyilkoltak! – ordította a költő, halott létére egész hangosan.

Vaják #7

A The Lady of The Lake a sorozat legutolsó és legvastagabb kötete. Az elején Ciri találkozik Galahaddel, akinek végül is elmeséli a teljes történetet, de ami a könyvben van, az az, hogy mi történt azután, hogy bement a toronyba. Elmeséli, mit akartak tőle a tündék (gyereket), hogyan szökött meg tőlük (keresztül minden időn és helyen), hogy végül eljusson Vilgerfortz erődjébe, ahol Yennefert fogva tartják. Mindeközben látjuk, hogy mit csinált Geralt és a felmentősereg, és hogyan jutottak el végül ők is az erődbe, hogy megmentsék a lányt és a mágusnőt.

A Gyűrűk Urán nőttem fel, és azért ott szíven ütött Boromir halála, de köszönet Tolkiennek, amiért csak egyet ölt meg a kilencből. Andrzej Sapkowski ezzel szemben a csapatból csak Geraltot hagyta életben (meg Dandeliont, aki nem tartott velük az erődbe), és ez nem esett jól. Nagyon nem esett jól. De legalább Yennefer, Ciri és Geralt újra együtt voltak, ami valamennyi engeszteléssel szolgált.

Ami enyhén arra késztetett, hogy eldobjam a könyvet, az az a pillanat volt, mikor kiderült, hogy Ciri apja, Duny, akit mindenki halottnak hitt, mint kiderült Emhyr var Emreis, Nilfgaard császára, aki (csak nem?), szintén Ciri (a saját lánya) gyerekét szeretné. Mármint azt szeretné, hogy a lányának tőle legyen gyereke, aki majd megmenti a világot. Szerencsére ezt az ötletet elvetette, és végül a hamis Cirit vette el.

Ami engem leginkább érdekelne, az a történet vége. Ciri megjósolta Geralt halálát, és végül is, a vaják meghalt. De legjobb értelmezésem szerint, valami varázslatot használt Ciri az unikornis segítségével, tehát felélesztette, nem? Aztán őt és Yennefert berakta egy csónakba, és hárman eltűntek a ködben. Aztán Yennefer és Geralt felébredtek valahol, nem tudják hol, és ennyi. Ciri és Galahad ellovagolnak a naplementébe és könyv lezárva. Én pedig csak ültem és pislogtam, hogy most mi van? Miiiii vaaaaan? Ez a könyv vége? Ez nem lehet? Mi lett velük? Magyarázatot követelek!

Értékelés

A könyv E/3-ben van írva, és folyamtosan váltjuk, hogy éppen kinek a szemszögéből nézzük a történetet, valamint az időben is ugrálunk. Ez néha zavart okozott számomra, de a történet ugyanúgy élvezhető és fantasztikus volt.

Rájöttem, hogy a műfaj, ami nekem kell az a fantasy. A Gyűrűk Ura, a Trónok harca (bár a könyvvel még nem haladok) és a Dragon Age: Inquisiton, amit a nővérem nemrég fejezett be, biztosított arról, hogy tényleg ezt a műfajt szeretem. De a GYU-t olvastam már, a Trónok harca folyamatban van, a Dragon Age-ből pedig nincs könyv (sajnos :( ), tehát ideje volt rávetnem magam a Vajákra (amit mellesleg úgy találtam meg könyvként, hogy láttam a játékot, és az tetszett meg). Aztán megtudtam, hogy eredetileg könyv volt, és azzal a lendülettel mentem Bookdepository-ra megrendelni.

Bárki, aki szereti a fantasy-t, bátran veselkedjen neki a Vaják könyveknek, mert ígérem, tetszeni fog. Mindegyik könyvet egyenlően imádtam (kivéve az utolsót, mert arra kicsit mérges vagyok).

A The Witcher, mint videojáték létezik, de nem vagyok valami nagy gamer, viszont az a hír járja, hogy a The Witcher egy Netflix Original Series lesz, amit nagy izgalommal várok, és remélem hamarosan bekövetkezik, mert nagyon szeretném képernyőn látni a Vaják történetét.

Értékelés (teljes sorozat és egyenként minden könyv): ★★★★★

“We won’t manage to do much more than we’re capable of,’ he said more quietly and more warmly. ‘But we shall all do our best to make sure it won’t be much less.”

Dan Brown: Robert Langdon könyvek

Úgy másfél hónappal ezelőtt elolvastam három Robert Langdon könyvet Dan Browntól, és terveztem, hogy írok róluk még akkor, de elmaradt. Szóval ezt az elmaradást terveztem behozni ma.

Dan Brown: A ​Da Vinci-kód (Robert Langdon #2)

Én is okos vagyok, mert természetesen nem az első könyvvel kezdtem, hanem a Da Vinci-kóddal, de ez igazából lényegtelen ezeknél a könyveknél, mert úgy ahogy különállóak. És miért is ne kezdenék ezzel a könyvvel, ha a film maga olyan volt, amit ha százszor nem láttam még, akkor egyszer sem. A Da Vinci-kódot mindig is szerettem, és miután megint újranéztem, elhatároztam, hogy ideje elolvasni. A könyv jó is volt, nem sok eltéréssel a filmtől. Aztán úgy gondoltam, ha már elolvastam egyet, elolvasok még egyet. Itt kezdődtek a problémák.

Értékelés: ★★★★★

Dan Brown: Angyalok ​és démonok (Robert Langdon #1)

Az Angyalok és démonok filmből összesen egy jelenetre emlékeztem, mert egyszer láttam, nagyjából akkor, mikor kijött. És nem csodálom, hogy nem volt maradandó az élmény, mert miután elolvastam a könyvet, újranéztük a filmet, és valami borzadály volt.

A könyvet olvasni kicsit szenvedés volt, mert naaaagyon hosszú volt, és semmi bajom a hosszú könyvekkel, de ez híján volt izgalomnak. Mármint voltak benne izgi részek, de sokszor csak jött a sok-sok háttérinfo az illuminátusokról, meg mindenről, és már nagyon nehéznek éreztem olyankor a szemhéjaim.

Állítólag két-három Dan Brown könyv után már simán ki lehet találni a következő könyv sztoriját, három sor után. Azért én nem találtam ki a történetet ennyiből, de tény, hogy rengeteg dolog volt ebben, ami megvolt az előzőben. Majd a végén összefoglalom.

Értékelés: ★★★

Dan Brown: Inferno (Robert Langdon #4)

A harmadik könyvre rá se néztem, már ezt is inkább azért akartam elolvasni, mert a film viszonylag jó volt. Bár elég lehangoló, hogy csak a Da Vinci-kódot csinálták meg rendesen, a következő kettőt meg elég hézagosan. Az jó film volt, a másik kettő meg elég felejtős.

Ezzel a könyvvel talán kicsivel gyorsabban haladtam, de lehet csak azért, mert bennem volt már az érzés, hogy "jussunk a végére és utána végeztem Dan Brownnal is és Robert Langdonnal is". Ha sorrendbe kellene állítanom, a Da Vinci-kód volt a legjobb, az Inferno messze mögötte, az Angyalok és démonok pedig valahol utánuk kullog.

Az Inferno jobb volt az Angyalok és démonoknál, de komolyan unalmas volt mind a kettő. Elsőre még izgalmas volt a sok szimbólum és jelentésük, de másodikra és harmadikra már csak a szememet forgattam a háromoldalas magyarázatokra.

Lehet szünetet kellett volna tartanom közöttük...

Értékelés: ★★★

Összesítés

Avagy mi minden egyezik a könyvekben.

1. Először is szeretném megkérdezni, hogy miért pont Robert Langon a világ egyetlen szimbólumkutatója, akit fel lehet kérni a munkára? Persze ez egy könyv, meg minden, de akkor is. Nem létezik másik szimbólumkutató? Sehol?
2. Hogyan lehetséges, hogy amerre ez az ember megy, ott mindig összeakad egy fiatal nővel, aki szép, okos és együtt karöltve oldják meg a rejtélyeket, hogy aztán vonzalmat érezzenek a másik iránt és nagyon szerelmesek legyenek? Ott van az Angyalok és démonokban Vittoria, akit ha az emlékezetem nem csal emleget még a Da Vinci-kód elején, hogy utána egyből jöjjön Sophie, aztán az Infernóban összejön Siennával.
3. Jó, persze, a könyvek alapja eleve az, hogy valami balhé van, amiknek a megoldását a szimbólumok megfejtésével kaphatnak meg, és ezt természetesen csak Robert Langdon képes megoldani, de háromszor egymás után ez a téma már iiiiigen unalmas. Valakit megölnek, találnak valami szimbólumot, hívják Langdont, ő megfejti, összejön egy nővel és aztán mindenki boldog, és Robert Langdon visszamegy a Harvardra.
4. Oké, ott vannak a csavarok, amikből néhányat csak azért láttam előre, mert láttam a filmeket, de azért sejthető még azokról a csavarokról is, hogy mikor következnek be, és mikor kiderül, nincs meg az a "azt a rohadt" pillanat. Csak egy vállrántás.
5. És mindig, mindig az lesz az ún. "gonosz", akiről senki nem gondolná, segítőkész, és minden erejével azon van, hogy Robert Langdonnak és az aktuális társának segítsen. Vagy éppen az a társ a rossz fiú, vagy mondhatni rossz nő.

Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban,
 Hol penge és kehely őrzi a kapukat.
 Nagymesterek műve méltó nyughelyet ad,
 Örökre megpihent a csillagok alatt.