Gondoltam gyorsan írok egy bejegyzést, amiben közzé teszek egy újabb részletet a harmadik könyvemből (ha már múlt hétvégén végigszenvedtük a szerkesztő összes piros javításának ellenőrzését), de aztán eszembe jutott, hogy tegnap este befejeztem egy újabb Jane Austen könyvet, így inkább arról írok egy nyúlfarknyi kis véleményt.
Mindig tiltakozom a Vörös pöttyös szint, nagyon romantikus könyvek ellen, de kivételt kell tennem, ha Jane Austenről, vagy egyéb 18-19. századi angol romantikus történetről van szó. Bevallom, nem sokat olvastam még ilyet, de filmet pont eleget, talán még többet is láttam, mint kellett volna. (Csak a Jane Austen regények alapján írt filmeket ha említeném, de azon kívül még van sok másik.) Az egyetlen problémám, hogy ezeket a könyveket nem tudom angolul elolvasni. Jó, még egyszer sem próbáltam, de a 18. századi angol úri nyelv nagyon messze áll a maitól. (Nem valami nagy probléma, teljesen jó nekem magyarul is a könyv, de vannak olyan Penguin Books és egyéb brit kiadóknál klasszikus kiadások például Jane Austenből is, hogy már csak azért megvenné az ember, hogy naphosszat a borítót nézegethesse.) Szóval nem hiszem, hogy sokat értenék a könyvekből, vagy folyamatosan szótáraznom kellene, mert a fennkölt brit úriságot biztosra veszem, hogy nem érteném.
Eddig két Jane Austen könyvet olvastam, és mindkettőről megtalálod a véleményem az alábbi linkeken:
Emma
Hát nem szép név, hogy Emma (itt rád nézek, LaMimieux ;) )? Egyike azon neveknek, melyeket használunk Magyarországon, én nem hangzik szörnyen, más nevekhez mérten, hiszen nemzetközi név. (Megjegyezném, hogy nagyon nehéz olyan nevet találni könyvírás során, ami nem hangzik szörnyen, vagyis nem magyar, de nem is visít róla, hogy angol.)
A történet nagyon röviden:
Emma Woodhouse annyira igyekszik párt találni Harriet Smith-nek, hogy közben majdnem (de csak majdnem) elmulasztja a saját esélyét a boldogságra.
Nem fogok nagy körmondatokat írni a könyvről, mert nem titkolom el, hogy szerettem, és hogy szeretem Jane Austent is. Eddig háromból három könyve megdobogtatta kis szívemet, szóval feleslegesen nem zengek dicshimnuszt róla. Már vagy egy éve el akartam olvasni ezt a könyvet, de sehol nem találtam, egy internetes könyvárusító oldalon sem volt készleten, vagy nem volt készleten és nem volt róla árinformáció. Úgyhogy nagy volt a boldogságom, mikor megtaláltam végre, és be is szereztetettem.
A könyvről
Semmi okom nem volt, hogy ne szeressem az Emmát. Persze, a társadalmi különbségek mindig érzékenyen érintettek, de el tudok nézni efelett, mert a vége a lényeg. :D Persze, vannak benne esetek, amikor egyetlen szereplő egy beszélgetés folyamán három oldalon keresztül hadovál olyan dolgokról, ami nem érdekel igazán, de elolvasom, és túlélem. Ez hozzátartozott a korabeli élethez, szóval nem lehet lerövidíteni.
Néha nehéz volt elképzelni, mi történik 428 oldalon keresztül, mivel ismertem a történetet, és tudtam, hogyan jönnek egymás után az események, és mégis, hiába volt még vissza még 20 oldal Mr. Knightley és Emma szerelmi vallomásáig, valahogy odakerültem, pedig egy oldalt sem lapoztam át. Én mondom, Jane Austen tudott valamit...
Jó, az kicsit ijesztő volt, hogy Mr. Knightley és Emma között 16 év van, valamint saját bevallása szerint Mr. Knightley azóta szereti Emmát, hogy betöltötte a 13-mat, de kit érdekel?
Miért is imádtam a történetet?
Szerintem úgy egy évvel ezelőtt szerethettem bele az Emma történetébe. Az egész úgy volt, hogy a nővéremmel szükségünk volt egy kis 18. századi angol romantikus filmnézésre, és már végignéztük a Büszkeség és balítéletből a sorozatot. Aztán megtaláltuk az Emmából készült négy részes (egy rész egy óra) sorozatot, arra gondoltunk, hogy miért is ne? (Jaj, az a négy gyönyörűséges rész!) A lényeg, hogy eddig ez a kedvenc Jane Austen regényem/sorozatom, és ez igaz szerelem, emberek! (És a szereposztás... Tökéletes!)
Ha valaki ezek után még nem sejtené, hány csillagot kapott tőlem ez a könyv, annak elárulom:
Értékelés: ★★★★★
Plusz felkerült a kedvenc könyveim közé, és ennek örömére nem egy, hanem két idézetet szúrok a bejegyzés végére. :D
Mr. Knightley nem is remélhetett hajlandóbb szívet, mint amilyen Emma keblében dobogott, s amely készségesebben fogadta volna el az övét.
Ha kevésbé szeretném, talán többet tudnék beszélni róla.
