Madeleine L'Engle: Időcsavar 1-2

Miután sikeresen túléltem Az ember tragédiáját, ami kifejezetten tragikus olvasmány volt, nem érzem az agyam, és az egyetlen, amiről most írni tudok, az egy olyan könyvsorozat első két kötete, amit nem tudok hova tenni.

Madeleine L'Engle Időcsavar sorozatából megvolt itthon három rész. Mit volt mit tenni, mikor kifogytam a könyvekből, felkaptam az első részt. Na most, nem volt rossz a könyv, de a jótól is távol állt.

Madeleine L'Engle: Időcsavar (Időcsavar #1)

A legnagyobb probléma, hogy fogalmam sincs, mi történt a könyvben. Magyarul olvastam, elejétől a végéig, és először azt hittem, hogy Na, ez egész jó. De ez az érzés csupán három fejezeten keresztül tartott, mert akkor beindult a történet, akármi is legyen az. Lehet, meg kellett volna állnom három fejezetnél, és abbahagyni ott a könyvet, akkor több mindent el tudok róla mondani.

A sztori lényege, hogy Meg és Charles Wallace furcsa gyerekek (Charles a legfurcsább), és az apjuk két éve eltűnt. Érdekesnek hangzik, nem igaz? De. Felbukkan három néni, akik furcsán viselkednek, aztán hozzácsapódik a két gyerekhez egy harmadik, Calvin, és már-már azt gondolom, hogy ez jó lesz. (Oké, a Calvin-Meg szál három sor után kezdődött, ami kicsit furcsa és légből kapott volt.)

Utána kimentünk az világűrbe, és már kezdődtek a bajok. Annyi biztos, hogy a végén apukát megmentik, és mindenki boldogan fojtatja az életét, mintha mi sem történt volna.

Ami az elindulás és hazaérkezés között történt, érdekes volt, csupán annyi problémával, hogy elsietett. Mentünk egyik helyről a másikra, az írónő gyorsan felcsigázta az olvasót, és máris a következő helyen voltunk. Feltárt egy millió kaput az orrom előtt, de nem fedeztük fel a mögöttük lévő világot egyik esetben sem. És akkor azt gondolná az ember, hogy majd a következőben, de ne-em.

Értékelés: ★★★

Madeleine L'Engle: Szélvarázs (Időcsavar #2)

Azt hittem, a második résznek legalább valami köze lesz az elsőhöz, de a három főszereplőn kívül semmi nem köti össze a kettőt. Az előző könyv eseményei mintha nem is léteznének, nem is utal rá az írónő még egy mondat erejéig sem.

Két szót jegyeztem meg a történetből: mitokondrium és farandola.

Azt hiszem, a történet az volt, hogy bementek Charles Wallace mitokondriumába és rávették a farandolákat, hogy eresszenek gyökeret.

Hogyan történt? - Nem tudom. Miért történ? - Szintén nem tudom. Mi történt majdnem 300 oldalon keresztül? - Ha tudod, legyél szíves áruld el.

Értékelés: ★★★

Senki ne értsen félre, nem volt rossz egyik könyv sem ebből a kettőből, ezért is adtam rájuk 3 csillagot. A történet maga mindkét esetben érdekesen indult, és egy rakás új dolgot állít elénk, ami érdekelné az olvasót, de egyiket sem nagyon magyarázza könyv. A dolgok csak úgy történnek. És persze, nem kell feltétlenül mindent megmagyarázni egy könyvben, mert akkor elveszik a történet a sok magyarázatban, de valamit azért csak kellene, nem?

Azért fájt olvasni ezeket a könyveket, mert láttam, ott volt az orrom előtt a potenciál, és már éppen felcsigázták a kíváncsiságomat, de utána csúfosan pofára estem.

Mindegy is. Láttam, hogy sok embernek nagyon tetszettek ezek a könyvek, úgyhogy ők biztos meglátták benne, amit kellett, csak én nem vettem észre.

(Zárójeles megjegyzés: Tudom, hogy nem a borítóról ítélünk meg egy könyvet, de a magyar kiadásoké valami katasztrofális lett...)

– Hatalmas különbség van az egyenlőség és az egyformaság között!

 Miért érzem úgy, hogy ez az a kategória lesz, amikor a film jobb, mint a könyv?

Rick Riordan: The Ship of the Dead (Magnus Chase #3)

Tudjátok, hogy imádom Rick Riordant, igaz? Ha megnézitek az "R" alatti neveket a "Matilda könyvespolca" oldalamon, látjátok, hogy 90%-ban Rick Riordan könyveket tartalmaz. A Magnus Chase and the Gods of Asgard egy újabb trilógiája volt az írónak, aminek az első részéről nem, de a másodikról írtam véleményt. És most írok a harmadikról is, mert mindig szomorú befejezni egy Rick Riordan sorozatot, és valahogyan ki kell öntenem a lelkem, anélkül, hogy órákon keresztül pörgetném a tumblr-t valamelyik témához kapcsolódó címke alatt.

Nem szeretnék túl hossza a The Ship of the Dead cselekményéről beszélni, így csak gyorsan kiélem fangirl-vágyaimat, és már végeztünk is.

Először is, Rick Riordan már az első fejezet címét Percy Jackson nevével indítja. Tökre megörülök, hogy benne van a könyvben Percy, erre két fejezet múlva már megint nincs benne. Ezt nevezem igazán kegyetlen húzásnak. (Alex Fierro shippeli Percabeth-et. ;) )

Elkövettem azt a hibát, hogy felmentem tumblr-re, mert nem érkezett meg a könyvem, és elspoilereztem minden lényeges dolgot, ezért az első oldaltól kezdve vártam, mikor történik meg FierroChase csókja. (FierroChase=szó szerint a The Ship of the Dead. :D Érted, mert Magnus és Alex is halott.) És kettő is volt, egyik jobb, mint a másik... (Ráadásul az egyiknál Alex lány volt, a másiknál fiú, úgyhogy nagy tapsot az írónak.)

A könyv a sorozat legvékonyabbja, de így is 413 oldallal büszkélkedhet. Igaz, több, mint egy hét alatt olvastam csak ki, de azért, mert napi 20-30 oldalnál többre nem futja iskola mellett. A lényeg, hogy ennek a könyvnek túl gyorsan vége lett. Azt hittem néha, hogy nem lesz minek történnie a végéig, erre egyszer csak befejeződött, és már megint ott voltam a depresszió határán. Nagyon rossz hatással van rám egy Rick Riordan sorozat befejeződése. Komolyan. Fölraktam a könyvet a polcra, leültem az ágyamra, és próbáltam rájönni, mi az élet értelme most, hogy befejeztem a könyvet. (Várom a májust, és a következő Trials of Apollo könyvet...)

Na, azt ígértem, rövid leszek, és az is lettem. Lehet kicsit sok idő telt el hétfő óta, és kiveszett belőlem a könyv hiánya, de azért elfog a szomorúság, mikor a polcra nézek. A Magnus Chase könyveket tudtommal még nem kezdték magyarra fordítani, szóval ha valakit érdekelne, annak javaslom, hogy ugorjon neki angolul (vagy az általa tanult egyéb idegen nyelven). Bár vannak benn szóviccek, amiket tényleg nem tudom, hogyan fordítanak át, de biztos megoldják.

Értékelés (vajon mi?): ★★★★★

“You’re a strange person.”

“I prefer the term fabulously weird.”

Jane Austen: Emma

Gondoltam gyorsan írok egy bejegyzést, amiben közzé teszek egy újabb részletet a harmadik könyvemből (ha már múlt hétvégén végigszenvedtük a szerkesztő összes piros javításának ellenőrzését), de aztán eszembe jutott, hogy tegnap este befejeztem egy újabb Jane Austen könyvet, így inkább arról írok egy nyúlfarknyi kis véleményt.

Mindig tiltakozom a Vörös pöttyös szint, nagyon romantikus könyvek ellen, de kivételt kell tennem, ha Jane Austenről, vagy egyéb 18-19. századi angol romantikus történetről van szó. Bevallom, nem sokat olvastam még ilyet, de filmet pont eleget, talán még többet is láttam, mint kellett volna. (Csak a Jane Austen regények alapján írt filmeket ha említeném, de azon kívül még van sok másik.) Az egyetlen problémám, hogy ezeket a könyveket nem tudom angolul elolvasni. Jó, még egyszer sem próbáltam, de a 18. századi angol úri nyelv nagyon messze áll a maitól. (Nem valami nagy probléma, teljesen jó nekem magyarul is a könyv, de vannak olyan Penguin Books és egyéb brit kiadóknál klasszikus kiadások például Jane Austenből is, hogy már csak azért megvenné az ember, hogy naphosszat a borítót nézegethesse.)  Szóval nem hiszem, hogy sokat értenék a könyvekből, vagy folyamatosan szótáraznom kellene, mert a fennkölt brit úriságot biztosra veszem, hogy nem érteném.

Eddig két Jane Austen könyvet olvastam, és mindkettőről megtalálod a véleményem az alábbi linkeken:

• A klastrom titka
• Büszkeség és balítélet

Emma

---

Hát nem szép név, hogy Emma (itt rád nézek, LaMimieux ;) )? Egyike azon neveknek, melyeket használunk Magyarországon, én nem hangzik szörnyen, más nevekhez mérten, hiszen nemzetközi név. (Megjegyezném, hogy nagyon nehéz olyan nevet találni könyvírás során, ami nem hangzik szörnyen, vagyis nem magyar, de nem is visít róla, hogy angol.)

A történet nagyon röviden:

Emma Woodhouse annyira igyekszik párt találni Harriet Smith-nek, hogy közben majdnem (de csak majdnem) elmulasztja a saját esélyét a boldogságra.

Nem fogok nagy körmondatokat írni a könyvről, mert nem titkolom el, hogy szerettem, és hogy szeretem Jane Austent is. Eddig háromból három könyve megdobogtatta kis szívemet, szóval feleslegesen nem zengek dicshimnuszt róla. Már vagy egy éve el akartam olvasni ezt a könyvet, de sehol nem találtam, egy internetes könyvárusító oldalon sem volt készleten, vagy nem volt készleten és nem volt róla árinformáció. Úgyhogy nagy volt a boldogságom, mikor megtaláltam végre, és be is szereztetettem.

A könyvről

Semmi okom nem volt, hogy ne szeressem az Emmát. Persze, a társadalmi különbségek mindig érzékenyen érintettek, de el tudok nézni efelett, mert a vége a lényeg. :D Persze, vannak benne esetek, amikor egyetlen szereplő egy beszélgetés folyamán három oldalon keresztül hadovál olyan dolgokról, ami nem érdekel igazán, de elolvasom, és túlélem. Ez hozzátartozott a korabeli élethez, szóval nem lehet lerövidíteni.

Néha nehéz volt elképzelni, mi történik 428 oldalon keresztül, mivel ismertem a történetet, és tudtam, hogyan jönnek egymás után az események, és mégis, hiába volt még vissza még 20 oldal Mr. Knightley és Emma szerelmi vallomásáig, valahogy odakerültem, pedig egy oldalt sem lapoztam át. Én mondom, Jane Austen tudott valamit...

Jó, az kicsit ijesztő volt, hogy Mr. Knightley és Emma között 16 év van, valamint saját bevallása szerint Mr. Knightley azóta szereti Emmát, hogy betöltötte a 13-mat, de kit érdekel?

Miért is imádtam a történetet?

Szerintem úgy egy évvel ezelőtt szerethettem bele az Emma történetébe. Az egész úgy volt, hogy a nővéremmel szükségünk volt egy kis 18. századi angol romantikus filmnézésre, és már végignéztük a Büszkeség és balítéletből a sorozatot. Aztán megtaláltuk az Emmából készült négy részes (egy rész egy óra) sorozatot, arra gondoltunk, hogy miért is ne? (Jaj, az a négy gyönyörűséges rész!) A lényeg, hogy eddig ez a kedvenc Jane Austen regényem/sorozatom, és ez igaz szerelem, emberek! (És a szereposztás... Tökéletes!)

Ha valaki ezek után még nem sejtené, hány csillagot kapott tőlem ez a könyv, annak elárulom:

Értékelés: ★★★★★

Plusz felkerült a kedvenc könyveim közé, és ennek örömére nem egy, hanem két idézetet szúrok a bejegyzés végére. :D

Mr. Knightley nem is remélhetett hajlandóbb szívet, mint amilyen Emma keblében dobogott, s amely készségesebben fogadta volna el az övét.

Ha kevésbé szeretném, talán többet tudnék beszélni róla.

 

A-Z könyves tag

Az iskolaszezon ismételt indulásával sajnos vissza kellett vennem a lendületemből, minden téren. Ezért egyrészt nem szerdánként fogok új bejegyzéseket posztolni, hanem hétvégén, mert suliidőben örülni fogok, ha levegőhöz jutok. Másrészt a könyvjavítási, illetve illusztrálási folyamatom is akadozva halad, de szépen, (nagyon) lassan haladok mindennel. Az őrzők tüzét elméletileg most már kezdjük kiadható formába gyúrni, és igyekszünk novemberre kiadni (az általunk betervezett megjelenés ideje november 15.). Szóval, ma egy újabb könyves tag-gel érkeztem, aminek neve A-Z könyves tag.

Author you’ve read the most books from (Író, akitől a legtöbbet olvastad)

Hát, ha valaki olvasta pár tavaly nyári bejegyzésemet, akkor tisztában van vele, hogy körbeugrálom a házat minden egyes új Rick Riordan könyv megjelenésekor, legyen az új regény, vagy kiegészítő kötet. Jelenleg 25 Riordan könyvem van, plusz a Szörnyek Tengere képregény változata, és mindegyiket olvastam. De pont ma készülök előrendelni a következő Magnus Chase and the Gods of Asgard könyvet. :D

Best Sequel Ever (Legjobb folytatás valaha)

Húha... Általában úgy vagyok a könyvsorozatokkal, hogy egyben együtt a legjobb, de ha tényleg választanom kellene egy folytatást, akkor... The Hammer of Thor lesz a mostani választásom, mint egy sorozat második kötete. Rick Riordan ezen könyve nagyon tetszett, és az előző részhez képest sokkal jobban is tetszett, de lehet, csak Alex miatt. Mindenesetre imádtam, és alig várom az októbert, és a harmadik, egyben utolsó részt.

Currently Reading (Mit olvasol jelenleg?)

Jelenleg George R. R. Martintól olvasom a Királyok Csatáját. Igazából a Trónok harca könyvekkel úgy vagyok, hogy nagyon hosszúak, és összetettek, ezért akkor szerettem volna elolvasni mindet egyben, mikor megjelent már mindegyik része, de erre még várhatunk bőven. Mr. Martin minden évben ígéri a hatodik könyv megjelenését, de sosem teljesül be a dolog, és most már a sorozat is lehagyta. Őszintén, olyan hosszúra nyúlt számomra a cselekmény, hogy most már tényleg csak az érdekel, mi a vége. 2011-ben indult a sorozat, és azóta nézem. Most már csak egy lezárást akarok. Majd egyszer talán végigolvasom a könyveket, de most azért láttam neki a Királyok Csatájának, mert egyszer elkezdtem úgy 2014 körül, aztán egy évig nem olvastam, mert másik könyvbe kezdtem el, utána megint olvastam egy kicsit, de akkor megint egy új könyvet kezdtem el, és olyan 300 oldal körül abbahagytam. Ezért döntöttem most úgy, hogy megint nekiugrok, és folytattam onnan, ahol emlékezetem szerint abbahagytam. Aztán majd meglátom, nekilátok-e a Kardok viharának.

Drink of Choice While Reading (Milyen italt választasz olvasáshoz?)

Van egy nagyon menő palackom, amit még egyszer karácsonyra kaptam Lamimieux-tól. Azt hiszem 0,6 l víz fér bele, és a legjobb barátom olvasás közben, már ha nem merülök bele annyira a könyvbe, hogy elfelejtek inni is. (Előfordul, hogy kiszáradt torokkal olvasok, és nem értem, miért kapar a nyelőcsövem... :D ) Bár alkalomadtán szeretek egy bögre kávéval, vagy télen egy forró teával együtt az olvasmányom fölé kuporodni.

E-reader or Physical Book? (E-könyv vagy papír alapú könyv?)

Kényszeres könyvhalmozó vagyok, ez az én problémám. Bár nem vagyok olyan régóta benne a könyvmoly életben, de azért a fizikai könyvnek megvan az a feelingje, ráadásul nagyon jól mutat a polcomon is. ;) Tisztában vagyok azzal, hogy az E-könyv olcsóbb és környezetbarátabb, ráadásul lényegesen kevesebb helyet foglal, de hiányzik belőle a nyomtatott papír jellegzetes illata, és nem ugyanolyan egy E-könyv olvasót fogni, mint egy igazi könyvet. Szóval Team Papír Alapú Könyv!

Fictional Character You Probably Would Have Actually Dated In High School (Egy karakter, akivel randiztál volna a középiskolában)

Hehe... Az egyetlen ilyen könyves karakter Nico di Angelo lett volna, de hát mit lehet tenni, ha egyszer ott van a Solangelo, ami értelmet ad az életemnek? Bár bevallom, Mr. Darcy-t vagy Mr. Tilney-t nem utasítanám vissza... ;)

Glad You Gave This Book A Chance (Könyv, aminek örülsz, hogy adtál egy esélyt)

Annyira sok könyvet még nem olvastam, hogy nagyon legyen miből válogatnom, bár a Luxen sorozaton nagyon gondolkoztam. Az Obszidiánt hosszas gondolkodás után vettem meg, és nem bántam meg, élveztem a sorozat további köteteit is. Az egyetlen bajom az volt vele, hogy Vörös Pöttyös, és ennek megfelelően túlfűtött romantikával volt megtöltve, szinte elhanyagolva a lényeges történetet. De azért szerettem ezeket a könyveket, bár mérsékelten.

Hidden Gem Book (Rejtett gyöngyszem)

Mint lóbolond leányzó, nem mondok nemet a lovas könyveknek. (Olyan könyvet írok, amiben ló a főszereplő, szóval ez mindent egyértelművé tesz.) Ha valaki esetleg emlékszik rá, évekkel ezelőtt (voltam vagy 7-8 éves, de lehet kevesebb), ment a TV-ben Az ezüst való című ausztrál rajzfilmsorozat. Ez egy szintén ausztrál regény alapján készült, és meg kell mondanom, imádtam a könyvet (The Silver Brumby). Mivel lovas könyv, egyértelműen tetszett, de arra nem számítottam, hogy ennyire tetszeni fog.

Important Moment in your Reading Life (Egy fontos pillanat a könyves életedben)

Szerintem az a pillanat volt, mikor elindultam a könyvmolyág nehéz útján. Kicsinek anyukám olvasott föl PonyClub-os könyveket, és néhányan később magamtól is elolvastam, de azok sosem voltak akkora hatással rám, hogy beleszeressek az olvasásba. Könyves életem legfontosabb pillanata az volt, mikor A villámtólvajt a kezembe vette. Ez a könyv elindította a lavinát. Emiatt lettem könyvmoly. Emiatt jöttem rá, hogy írni akarok. Emiatt kezdtem el írni. Úgyhogy köszönöm szépen, Rick bácsi!

Just Finished (Most fejezted be)

A legutóbbi könyv, amit befejeztem Andrzej Sapkowski The Lady of The Lake című, a Vaják sorozat befejező kötete volt.

Kinds of Books You Won’t Read (Könyvtípusok, amiket nem fogsz olvasni)

Szerintem sokszor elmondtam már, hogy a Vörös Pöttyös könyvektől, és a hozzájuk hasonlóktól irtózom. Egyelőre még nem akarok semmilyen típusú könyvet kizárni az olvasási körömből, mert egyszer mindegyiket jó lenne kipróbálni, viszont a Vörös Pöttyöst és társait fokozott óvatossággal közelítem csak meg.

Longest Book You’ve Read (Leghosszabb könyv, amit olvastál)

Ha befejezem, akkor a Királyok csatája lesz az, de addig a Trónok harca. :D

Major book hangover because of (Legnagyobb „másnaposságot” okozó könyv)

Senki nem fog meglepődni, ha azt mondom a Percy Jackson és az Olimposziak, valamint az Olipmosz hősei, ugye? Mikor legelőször olvastam őket, teljesen rájuk voltam kattanva (és még most is).

Number of Bookcases You Own (Könyvespolcaid száma)

Néha látom Instagrammon, hogy valakiknek padlótól plafonig az összes fal mentén könyvespolcaik vannak, megpakolva könyvekkel, és olyankor ránézek az én magányosan álló, egyetlen egy darab könyvespolcomra. (Nem mintha ettől több beférne a szobámba.)

One Book You Have Read Multiple Times (Egy könyv, amit többször elolvastál)

Mivel könyvmolyúságom 2013-ban indult el, és 2015. végén ütött be igazán, nem sokszor olvastam újra könyveket. Kétszer olvastam a Percy Jackson és az Olimposziakat, az Olimposz hőseit és a Harry Pottert. Egyelőre.

Preferred Place To Read (Kedvelt hely olvasáshoz)

Általában az ágyamon, vagy a kanapén olvasok, illetve nyáron és jó időben kitelepedek az udvarra egy székre. Viszont van egy fotelünk, de azért folyamatos harc folyik.

Quote that inspires you/gives you all the feels from a book you’ve read (Idézet, ami inspirál/mindenféle érzéseket ad át neked egy könyvből, amit olvastál)

Őszintén, ha elolvasok egy könyvet, utána Goodreads-en belájkolok egy tucat idézetet a könyvből, úgyhogy nincs ilyen konkrét idézetem.

Reading Regret (Könyv, amit megbántál, hogy olvastad)

Nem mondanám, hogy megbántam, csak csalódást éreztem, mikor elolvastam. Ez egyaránt igaz a Végzet ereklyéi és az Éhezők viadala sorozatra.

Series You Started And Need To Finish (all books are out in series) (Sorozatok, amiből minden rész megjelent, elkezdted és be kell fejezned)

Ha ezt úgy két héttel ezelőtt kérdezik meg, akkor a Vaják sorozatot mondtam volna, de most nincs olyan sorozat, amivel így állnék. Mondanám a Tűz és Jég dalát, de annak koránt sem jelent meg minden része.

Three of your All-Time Favorite Books (Három legnagyobb kedvenced)

A Rick Riordan könyvek mindegyike (de ezt csak egynek számolom), Harry Potter, és A gyűrűk ura.

Unapologetic Fangirl For (Egy könyv, amiért menthetetlenül Fangirl módra rajongsz)

Mondjam, vagy mindenki kitalálta már?

Very Excited For This Release More Than All The Others (Új megjelenés, amit legjobban vársz)

Nagyon egyöntetűre sikerülnek a válaszaim. Ha új Rick Riordan könyv jön ki, arra várok mindig a legjobban. :D

Worst Bookish Habit (Legrosszabb könyves szokásod)

Szerintem az a legrosszabb, hogy ha bárki hozzáér az én saját könyveimhez, rávetem magam, és vagy ezer szabályt elmondok csak azzal kapcsolatban, hogyan tarthatja a könyvet.

X Marks The Spot Start at the top left of your shelf and pick the 27th book (X jelöli a helyet Keresd meg a polcodon a 27. könyvet bal felülről kezdve)

Cressida Cowell: Így beszélj sárkányul (Így neveld a sárkányodat #3)

Your latest book purchase (Legutolsó könyvvásárlásod)

Igazából nem konkrétan én vettem, mert könyvutalvánnyal szereztük, és még csak nem is én hoztam el, de Jane Austen: Emma című könyvét szereztem legújabban.

Zzz snatcher book (last book that kept you up WAY late) (Legutóbbi könyv, amit késő estig olvastál)

Az a baj, hogy szeretek időben feküdni, szóval nem maradok fönn sokáig olvasni.

Andrzej Sapkowski: Vaják sorozat (The Witcher)

Amióta elkezdtem olvasni Andrzej Sapkowski első Vaják könyvét (The Last Wish/Az utolsó kívánság), alig bírtam kivárni, hogy befejezzem. Sajnos a befejezés nem volt olyan kielégítő, mint szerettem volna.

Miután minden igyekezetem ellenére befejeztem A csikó, aki tűzben született ötödik részének írását, és a Trónok Harca elrúgta a pöttyöst (most már Jon Snow helyett Team Night King...), minden erőmmel a Vaják könyvekre koncentráltam. Nem mondom, hogy nem tetszett, vagy rossz volt az utolsó rész, mert hazudnék.  A problémám csupán annyi, hogy számomra az utolsó rész nem volt befejezve. És semmit nem utálok jobban a lezáratlan végeknél.

Vaják #1

Andrzej Sapkowski első Vaják/The Witcher (mert természetesen angolul olvastam) könyve Az utolsó kívánság, ami még nem maga a Vaják igazi története. Ez amolyan felvezetés. Nem előtörténet, vagy előzmény, hanem a későbbi események megértésére, vagy később felbukkanó karakterek előzetes ismertetésére szolgál. Ugyanúgy lényeges szerepe van a történet szempontjából, mert vannak bizonyos dolgok, amik a hat rövid történetből nyernek értelmet. Bár szerintem volt olyan, aminek semmi dolga nem volt a későbbiekben, de ez lényegtelen. A könyv maga jó volt. Igazából Trónok Harca és Gyűrűk Ura féle volt, de minden középkorra hajazó fantasy ilyen. A Trónok Harca véresebb szerintem a Vajáktól, és durvább, a Gyűrűk Ura meg épp ellenkezőleg, sokkal enyhébb.

Használd ki az alkalmat, és fürödj meg magad is. A szag alapján nem csak a lovad fajtáját és korát, de még a színét is meg tudom állapítani.

Vaják #2

Követve Geralt of Rivia (visszautasítom a "Ríviai Geralt" megnevezést), jön a második Vaják könyv, ami még mindig rövid(ebb) történeteket tartalmaz, és még nem érkezünk el a fő szálához a kalandnak. A végzet kardja/The Sword of Destiny már bemutat nekünk egy újabb létfontosságú karaktert, nevezetesen Cirit (Cirilla (Fiona Elen Riannon)). Szóval megvan Geralt, Yennefer, Dandelion (alias Kökörcsin) és Ciri.

– Hagyd csak – mondta a bárd, és még hozzátette velősen: – Soha sem lesz második lehetőség, hogy jó első benyomást tégy.

Vaják #3

Végül elérjük azt a könyvet, ahol megkezdődik az igazi történet. Miután az előző rész végén Ciri és Geralt egymásra talált, együtt elmennek Kaer Morhenbe, ahol aztán megismerhetjük a többi vajákot, és Triss Merigold is előkerül. Később a könyv folyamán, Ciri Yenneferrel tanul varázsolni, és Geralttal különválnak. Kezd kialakulni a történet, és felbukkan a misztikus Elder Blood, valamint Cirinek furcsa látomásai vannak.

– Sokat veszítek a vonzerőmből, ha közelebbről is megismernek.

Vaják #4

A megvetés ideje/The Time of Contempt kezd felpörögni. A varázslók két félre szakadnak, vannak akik Nilfgaardot, és vannak, akik az északi királyokat támogatják, ennek következtében egy banketten összeesküvést szerveznek. A teljes kavarodás következtében Geraltot helybenhagyja Vilgefortz, és a vajákot Brokilonba teleportálja Triss, hogy ott meggyógyítsák. Cirit így a védelmezője képtelen megvédeni, de a lány sikeresen átjut a Tower of Gulls-ban lévő portálon, megmenekülve Vilgefortz-tól. A könyv végén Dandelion elmegy megkeresni a vajákot, és együtt útnak indulnak, megkeresni az eltűnt Cirit, aki azzal, hogy belépett egy hibás portálba, nem tudhatta, hova került, és lényegében mindenki őt keresi, csak senki nem találja. Végül csatlakozik a "Rats" nevű bandához, Falka néven.

– Igazad van, ezek mesék. De tudod, mikor szűnnek meg a mesék mesék lenni? Abban a pillanatban, amint valaki hinni kezd bennük.

Vaják #5-6

A Tűzkeresztség/Baptism of Fire során összeverődik a Ciri-megmentő/felkutató csapat. Geralt, Milva, Dandelion, Regis és Cahir. Együtt próbálnak az eltűnt lány nyomára bukkanni, aki idő közben egészen jól érzi magát a "Rats" nevű bandában. A következő kötetben (Fecske-torony/The Tower of Swallows) még mindig kutatják a lányt, de eközben Cirilla elmeséli egy remetének a történetét, hogyan kellett menekülőre fognia, és hogyan ölte meg Bonhart a barátait. A végén pedig a toronyhoz menekül, ahol a vérében rejlő mágia segítségével képes átlépni más helyekre és más időkbe, más világokba. Aztán jött az utolsó kötet.

Ezek meggyilkoltak! – ordította a költő, halott létére egész hangosan.

Vaják #7

A The Lady of The Lake a sorozat legutolsó és legvastagabb kötete. Az elején Ciri találkozik Galahaddel, akinek végül is elmeséli a teljes történetet, de ami a könyvben van, az az, hogy mi történt azután, hogy bement a toronyba. Elmeséli, mit akartak tőle a tündék (gyereket), hogyan szökött meg tőlük (keresztül minden időn és helyen), hogy végül eljusson Vilgerfortz erődjébe, ahol Yennefert fogva tartják. Mindeközben látjuk, hogy mit csinált Geralt és a felmentősereg, és hogyan jutottak el végül ők is az erődbe, hogy megmentsék a lányt és a mágusnőt.

A Gyűrűk Urán nőttem fel, és azért ott szíven ütött Boromir halála, de köszönet Tolkiennek, amiért csak egyet ölt meg a kilencből. Andrzej Sapkowski ezzel szemben a csapatból csak Geraltot hagyta életben (meg Dandeliont, aki nem tartott velük az erődbe), és ez nem esett jól. Nagyon nem esett jól. De legalább Yennefer, Ciri és Geralt újra együtt voltak, ami valamennyi engeszteléssel szolgált.

Ami enyhén arra késztetett, hogy eldobjam a könyvet, az az a pillanat volt, mikor kiderült, hogy Ciri apja, Duny, akit mindenki halottnak hitt, mint kiderült Emhyr var Emreis, Nilfgaard császára, aki (csak nem?), szintén Ciri (a saját lánya) gyerekét szeretné. Mármint azt szeretné, hogy a lányának tőle legyen gyereke, aki majd megmenti a világot. Szerencsére ezt az ötletet elvetette, és végül a hamis Cirit vette el.

Ami engem leginkább érdekelne, az a történet vége. Ciri megjósolta Geralt halálát, és végül is, a vaják meghalt. De legjobb értelmezésem szerint, valami varázslatot használt Ciri az unikornis segítségével, tehát felélesztette, nem? Aztán őt és Yennefert berakta egy csónakba, és hárman eltűntek a ködben. Aztán Yennefer és Geralt felébredtek valahol, nem tudják hol, és ennyi. Ciri és Galahad ellovagolnak a naplementébe és könyv lezárva. Én pedig csak ültem és pislogtam, hogy most mi van? Miiiii vaaaaan? Ez a könyv vége? Ez nem lehet? Mi lett velük? Magyarázatot követelek!

Értékelés

A könyv E/3-ben van írva, és folyamtosan váltjuk, hogy éppen kinek a szemszögéből nézzük a történetet, valamint az időben is ugrálunk. Ez néha zavart okozott számomra, de a történet ugyanúgy élvezhető és fantasztikus volt.

Rájöttem, hogy a műfaj, ami nekem kell az a fantasy. A Gyűrűk Ura, a Trónok harca (bár a könyvvel még nem haladok) és a Dragon Age: Inquisiton, amit a nővérem nemrég fejezett be, biztosított arról, hogy tényleg ezt a műfajt szeretem. De a GYU-t olvastam már, a Trónok harca folyamatban van, a Dragon Age-ből pedig nincs könyv (sajnos :( ), tehát ideje volt rávetnem magam a Vajákra (amit mellesleg úgy találtam meg könyvként, hogy láttam a játékot, és az tetszett meg). Aztán megtudtam, hogy eredetileg könyv volt, és azzal a lendülettel mentem Bookdepository-ra megrendelni.

Bárki, aki szereti a fantasy-t, bátran veselkedjen neki a Vaják könyveknek, mert ígérem, tetszeni fog. Mindegyik könyvet egyenlően imádtam (kivéve az utolsót, mert arra kicsit mérges vagyok).

A The Witcher, mint videojáték létezik, de nem vagyok valami nagy gamer, viszont az a hír járja, hogy a The Witcher egy Netflix Original Series lesz, amit nagy izgalommal várok, és remélem hamarosan bekövetkezik, mert nagyon szeretném képernyőn látni a Vaják történetét.

Értékelés (teljes sorozat és egyenként minden könyv): ★★★★★

“We won’t manage to do much more than we’re capable of,’ he said more quietly and more warmly. ‘But we shall all do our best to make sure it won’t be much less.”

Dan Brown: Robert Langdon könyvek

Úgy másfél hónappal ezelőtt elolvastam három Robert Langdon könyvet Dan Browntól, és terveztem, hogy írok róluk még akkor, de elmaradt. Szóval ezt az elmaradást terveztem behozni ma.

Dan Brown: A ​Da Vinci-kód (Robert Langdon #2)

Én is okos vagyok, mert természetesen nem az első könyvvel kezdtem, hanem a Da Vinci-kóddal, de ez igazából lényegtelen ezeknél a könyveknél, mert úgy ahogy különállóak. És miért is ne kezdenék ezzel a könyvvel, ha a film maga olyan volt, amit ha százszor nem láttam még, akkor egyszer sem. A Da Vinci-kódot mindig is szerettem, és miután megint újranéztem, elhatároztam, hogy ideje elolvasni. A könyv jó is volt, nem sok eltéréssel a filmtől. Aztán úgy gondoltam, ha már elolvastam egyet, elolvasok még egyet. Itt kezdődtek a problémák.

Értékelés: ★★★★★

Dan Brown: Angyalok ​és démonok (Robert Langdon #1)

Az Angyalok és démonok filmből összesen egy jelenetre emlékeztem, mert egyszer láttam, nagyjából akkor, mikor kijött. És nem csodálom, hogy nem volt maradandó az élmény, mert miután elolvastam a könyvet, újranéztük a filmet, és valami borzadály volt.

A könyvet olvasni kicsit szenvedés volt, mert naaaagyon hosszú volt, és semmi bajom a hosszú könyvekkel, de ez híján volt izgalomnak. Mármint voltak benne izgi részek, de sokszor csak jött a sok-sok háttérinfo az illuminátusokról, meg mindenről, és már nagyon nehéznek éreztem olyankor a szemhéjaim.

Állítólag két-három Dan Brown könyv után már simán ki lehet találni a következő könyv sztoriját, három sor után. Azért én nem találtam ki a történetet ennyiből, de tény, hogy rengeteg dolog volt ebben, ami megvolt az előzőben. Majd a végén összefoglalom.

Értékelés: ★★★

Dan Brown: Inferno (Robert Langdon #4)

A harmadik könyvre rá se néztem, már ezt is inkább azért akartam elolvasni, mert a film viszonylag jó volt. Bár elég lehangoló, hogy csak a Da Vinci-kódot csinálták meg rendesen, a következő kettőt meg elég hézagosan. Az jó film volt, a másik kettő meg elég felejtős.

Ezzel a könyvvel talán kicsivel gyorsabban haladtam, de lehet csak azért, mert bennem volt már az érzés, hogy "jussunk a végére és utána végeztem Dan Brownnal is és Robert Langdonnal is". Ha sorrendbe kellene állítanom, a Da Vinci-kód volt a legjobb, az Inferno messze mögötte, az Angyalok és démonok pedig valahol utánuk kullog.

Az Inferno jobb volt az Angyalok és démonoknál, de komolyan unalmas volt mind a kettő. Elsőre még izgalmas volt a sok szimbólum és jelentésük, de másodikra és harmadikra már csak a szememet forgattam a háromoldalas magyarázatokra.

Lehet szünetet kellett volna tartanom közöttük...

Értékelés: ★★★

Összesítés

Avagy mi minden egyezik a könyvekben.

1. Először is szeretném megkérdezni, hogy miért pont Robert Langon a világ egyetlen szimbólumkutatója, akit fel lehet kérni a munkára? Persze ez egy könyv, meg minden, de akkor is. Nem létezik másik szimbólumkutató? Sehol?
2. Hogyan lehetséges, hogy amerre ez az ember megy, ott mindig összeakad egy fiatal nővel, aki szép, okos és együtt karöltve oldják meg a rejtélyeket, hogy aztán vonzalmat érezzenek a másik iránt és nagyon szerelmesek legyenek? Ott van az Angyalok és démonokban Vittoria, akit ha az emlékezetem nem csal emleget még a Da Vinci-kód elején, hogy utána egyből jöjjön Sophie, aztán az Infernóban összejön Siennával.
3. Jó, persze, a könyvek alapja eleve az, hogy valami balhé van, amiknek a megoldását a szimbólumok megfejtésével kaphatnak meg, és ezt természetesen csak Robert Langdon képes megoldani, de háromszor egymás után ez a téma már iiiiigen unalmas. Valakit megölnek, találnak valami szimbólumot, hívják Langdont, ő megfejti, összejön egy nővel és aztán mindenki boldog, és Robert Langdon visszamegy a Harvardra.
4. Oké, ott vannak a csavarok, amikből néhányat csak azért láttam előre, mert láttam a filmeket, de azért sejthető még azokról a csavarokról is, hogy mikor következnek be, és mikor kiderül, nincs meg az a "azt a rohadt" pillanat. Csak egy vállrántás.
5. És mindig, mindig az lesz az ún. "gonosz", akiről senki nem gondolná, segítőkész, és minden erejével azon van, hogy Robert Langdonnak és az aktuális társának segítsen. Vagy éppen az a társ a rossz fiú, vagy mondhatni rossz nő.

Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban,
 Hol penge és kehely őrzi a kapukat.
 Nagymesterek műve méltó nyughelyet ad,
 Örökre megpihent a csillagok alatt.

Melyik jobb: a könyv vagy a film?

A világ egyik legvitatottabb kérdése. Melyik jobb: a könyv vagy a film?

Bizonyára vannak, akik azt állítják, hogy a könyv mindig jobb, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a könyvben minden sokkal részletesebben le van írva, ezáltal jobban áttekinthető, megérthető a történet. Míg egy filmben nem lehet egy 380 oldalas könyvet teljes egészében visszaadni. De ott vannak azok az emberek is, akik a filmre esküsznek, mert esetleg sokkal látványosabban és szórakoztatóbban képes elénk tárni a tartalmat. (Vagy azért a film a kedvenc, mert nem olvasnak/utálnak olvasni. Ezt azért írom ide, mert nem egy osztálytársam van, aki mindig azt mondja: Minek olvassa el a könyvet, ha van belőle film?)

Szóval, összegyűjtöttem néhány példát minden eshetőségre. Mert vannak esetek, amikor a könyv vagy a film tényleg jobb, de vannak esetek, amikor a kettő ég és föld, és mégis jó mindkettő, és vannak nagyon ritka esetek, amikor a kettő megegyezik. Úgyhogy kezdjünk is neki!

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - Mindkettő!

A Gyűrűk Ura

Első példám arra, amikor a könyv és a film is egyaránt élvezhető, mégis valamennyire eltérnek. Tisztában vagyok vele, hogy sokan egyáltalán nem szeretik Tolkien műveit, különböző okokból kifolyólag.

A könyvek nem vészesen hosszúak és gyorsan lehet velük haladni. Tolkien egy hatalmas, összetett világot hozott létre és ezt még a GYU könyvek sem adják teljes egészében vissza, mert rajtuk kívül még ott van A hobbit és a többi. És ennek a világnak a teljes megismerése szerintem számunkra nem is lehetséges, csak Tolkien látta át egészében a dolgokat.

Tudom, sokaknak a legnagyobb baja a GYU-val, hogy unalmas. Igen, tud lassú és unalmas lenni. Bár a könyvekben én ezt szerintem csak egy helyen tapasztaltam, többször nem. De nem lehet sem a könyvet, sem a filmet azért megvetni, mert helyenként unalmas. Egy egész évig vándorolnak benne! Ráadásul a múlt században íródott, amikor még nem annyi volt a követelmény, hogy akció, akció, akció, szex, akció, akció, akció...

Visszatérve a kérdésre, a könyv vagy a film a jobb-e? Én szeretem mindkettőt, sőt imádom őket! (Jó, Tolkien fan vagyok, mert lényegében a GYU filmeken nőttem fel, szóval nem vagyok teljesen beszámítható ezen a téren...) A könyvek és a filmek között természetesen vannak kisebb-nagyobb eltérések, amikre szükség volt, annak érdekében, hogy élvezetesebb legyen a film, de így is meg kellett tartani azt a néhány vontatottabb részt, amik teljessé tették a történetet. Igen, a filmet néha kicsit nehezebb érteni, ha nincs meg hozzá a háttértudás, ami a könyvekből nyerhető, de ez nem egy nagy negatívum. Peter Jackson és csapata kitett magáért a GYU filmek elkészítésénél, és ezt azért is tudom biztosra mondani, mert végignéztem a 3 órás behind-the-scenes részt, és minden titokba beavattam magam A Gyűrű Szövetsége készítésére vonatkozóan.

Szóval, a GYU könyvek teljesen jók, ezekről írtam is bejegyzéseket, amiknek nagy része a film-könyv különbségről szól, ott jobban kifejtettem a véleményemet (GYU1, GYU2, GYU3), de ezzel együtt a filmek is fantasztikusak, és az igazi élményért ajánlott a kettő együtt. Mert számomra a film teljesen jól kiegészíti a könyvet, hiszen a díszletet nagyon jól megépítették, a lehető legkevesebb CGI-val (kivéve A hobbitnál, mert ott még a ló sem igazi). Amikor olvastam a könyvet, automatikusan a filmbeli díszletet és tájakat láttam magam előtt, és sokkal könnyebb volt így magam elé képzelni.

Tehát, ha a GYU-ról van szó, a könyv és a film egyaránt ajánlott, mert nagyon jól kiegészítik egymást, maximális élményt nyújtva.

Harry Potter

Tudom, a Harry Potter tipikusan az, amit az emberek vagy szeretnek, vagy nem. És nagyon lehangoló, hogy az iskolában már nem egy ember mondta, hogy a Harry Pottert még nézni sem bírja (az olvasás nem opció, nem sokan olvasnak).

A Harry Potterrel megint csak úgy vagyok, ahogy a GYU-val. És igen, előbb láttam a filmet, mint hogy olvastam volna a könyvet, de nem tehetek róla!  Még a születés közelében sem voltam, mikor A bölcsek köve megjelent könyvben, és még egy éves sem voltam, mikor az első film megjelent. Szóval ige, a filmeket előbb láttam, és bevallom, amíg nem olvastam a könyveket, voltak elég nagy, érthetetlen lyukak. Voltak dolgok, amiket egészen addig nem értettem meg, hogy elolvastam volna a könyveket.

És persze, a kettő nem egyforma, de ugyanazt tudom csak elmondani, mint feljebb: a kettő együtt tökéletes, kiegészítik egymást. Mert lehet száztornyú a Roxfort, de aki látta a filmet, annak egyből az ottani kastély ugrik be, ami valljuk be, tökéletes Roxfort. (Jó, HP fan is vagyok, szóval itt sem tudok sok rosszat elmondani...)

Így neveld a sárkányodat

Ez a könyvsorozat, amiről írtam különálló, majd végül egy nagy, összefoglaló bejegyzést (itt elolvashatod), tíz éveseknek íródott, Cressida Cowell által. A HTTYD már külön kategória a könyv-film egyformán jó részen belül, mert ez az az eset, mikor a könyv és a film ég és föld, mégis mindkettő szerethető.

Senki ne hagyja magát becsapni. Mindenki kedvence, Fogatlan az Éjfúria, nem létezik a könyvekben, és ez sok embernek tragédia lehet. Igen, a könyv teljesen más, és néha komolyan el kell gondolkodnom azon, vajon hogyan lett a film, mert szinte SEMMI hasonlóság nincs benne a könyvvel, csak pár karakternév. Tehát, ha valaki el akarnák olvasni a könyveket, ne lepődjön meg, és nem dühöngjön, mert nincs benne kedvenc, macskaszerű Fogatlana. Én úgy álltam neki a könyvnek, hogy tudtam, semmi hasonlóság nincs a filmben, és tudtam, hogy tíz éveseknek íródott, amit én rég átléptem, és mégis tetszett.

A filmet természetesen mindenki imádja, és aki nézi, az a sorozatot is. Ezzel én sem vagyok kivétel. De a könyvekért is megveszek! A HTTYD könyvsorozatnak olyan mély üzenete van, és a vége annyira elszomorított, hogy az utolsó kötetet végigbőgtem. Érzékeny lélek vagyok, és ezért ez nem olyan nagy szám, de ami ezekben a könyvekben le van írva, az komolyan megizzasztja az embert, ha egy kicsit gondolkodik rajta. És én komolyan hittem benne, hogy a sárkányok és emberek élhetnek a végén együtt, békében. De ebből a szempontból a film sokkal kegyesebb.

Szóval ne ítéljétek el a könyveket, mert tényleg nagyon jók, és természetesen a filmek is. Két külön világ a kettő, két teljesen különböző történetszállal, de hogy mindkettő egyformán jó, azt garantálom.

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - A kettő szinte teljesen egyforma.

Csillagainkban a hiba

John Green ezen könyvét rendesen eltalálták a filmkészítők, mert a film után olvastam a könyvet, és konkrétan végig ugyanaz volt a könyv, mint a film. Vagy mondjam inkább úgy, hogy a film hűen követte a könyv eseményeit? Az egyetlen változtatás az esetleg annyi volt, hogy néhány eseményt felcsréltek, de még a szöveg is pontosan ugyanaz volt. Nem volt nagyon semmi a könyvben, ami ne lett volna benne a filmben. A könyv talán kicsit részletesebb volt, de ennyi.

Mielőtt megismertelek

Igen, ezt is végigbőgtem, meg az előző könyvet is. Ettől eltekintve, Jojo Moyes könyvét nagyon jól adaptálták. Szinte ugyanaz. Kicsit több eltérés található a filmnél, mint a Csillagainkban a hibában, de ettől még nem sok olyan jelenet volt, amire azt mondtam volna, hogy ez hol volt a könyvben? (Mert végre előbb olvastam a könyvet, mint hogy kijött volna a film. :D ).

A Mielőtt megismertelek egy igen szívszaggató történet, egyetlen problémám volt csak vele nekem, meg a nővéremnek (LaMimieux), de az nem ide tartozik. Szóval, ha olvastad a könyvet, bátran nézd meg a filmet, mert nem sok változtatást csináltak, de azért van benne pár, de ha a filmet láttad előbb, olvasd el nyugodtan a könyvet, nem nem sok újjal találkozol majd.

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - Könyv.

Percy Jackson és az olimposziak: A villámtolvaj és a Szörnyek tengere

Ha valaki olvasta volna a PJO könyvekről írt elemzéseimet, akkor az tisztában van vele, hogy ha valaminek, hát a Percy Jacksonnak hatalmas fanja vagyok. Betegesen...

Igen, előbb volt a film, mint a könyv,, és tetszett mindkettő film. Csak utána elolvastam a könyveket. És akkor jött a baj. A könyv önmagában teljesen jó, helyenként érthetetlen, de élvezhető. Csak ne olvasd el mellé a könyveket, mert akkor tragédia történik. A PJO filmek nem olyanok, mint a HTTYD filmek, mert a PJO filmeknél próbáltak könyv hűek lenni, de adtak mellé változtatásokat, amiktől nagyobb célközönségnek mutathatták be. A HTTYD csak egy kis alapot kért a könyvektől, és onnan a saját lábán ment tovább. A PJO filmek itt  szúrták el.

Miután elolvastad a könyvet, egyszerűen nem tudod szeretni a filmet. Képtelenné válsz a szeretetre, látva, mit tettek. A legtöbb változtatás értelmetlen, és a könyv sztorijára nézve végzetes, mert nem tudod, hova viszik ezt tovább. Mármint, a második filmben gyorsan le is győzik Kronoszt? Mi...?! Úgyhogy nem. Egyszerűen csak nem.

Melyik jobb: a könyv vagy a film? - Film.

A DUFF - A pótkerék

Ha olvastátok már a könyvelemzéseimet, tudjátok, hogy megvetem a Vörös Pöttyös könyveket. De erre soká tartott, míg rájöttem, és reménykedtem, hogy nem minden Vörös Pöttyös könyv rossz, csak én találom meg azokat, amiket nem szeretek. De a DUFF kiütötte a biztosítékot. Édes Istenem, hogy ez a könyv mennyire...

A filmet láttam először, és imádtam, Teljesen jó volt a film, és a családban megvettük a könyvet, mert gondoltuk, ha ilyen jó a film, a könyv csak jobb lehet, még ha Vörös Pöttyös is. Na, igen. A filmkészítők ügyesek voltak, hogy csak az alapkonfliktust vették át, és minden mást kifacsartak, mert a DUFF könyvben valami kínszenvedés és borzalom volt.

A DUFF volt az a könyv, amit SOHA többé nem vagyok hajlandó elolvasni. Csak a filmet nézem meg újra, de azt legalább örömmel, mert az jó.

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi #6)

Örömmel jelenthetem ki, hogy a Mennyei tűz városa volt az utolsó A Végzet Ereklyéi közül, így ez az utolsó Cassandra Clare könyv, amiről bejegyzést írok. Sajnálom, de ha ettől az írónőtől még egyszer a kezembe szeretnék venni egy könyvet, valaki szóljon, hogy kizárólag úgy, hogy nem fizetek értek.

Mind megválasztjuk, hogy milyen típusú könyveket szeretünk, és természetes, hogy mindenkinek más tetszik. Én valószínűleg nem fogom többször olvasni A Végzet Ereklyéit, mert nem az én asztalom. Egyszerűen nem megy. Egy előnye annak, hogy elolvastam, hogy most már tudom, milyen könyv az, amit biztosan nem akarok olvasni. Az ilyenek. A YA-fantasy könyvek, amelyek túlságosan is románc orientáltak egyszerűen nem fekszenek. Ez van. Sima fantasy + gyerekkönyvek/middle grade. Az én ízlésem egyszerűen ilyen.

A másik előny, hogy a Mennyei tűz városa olvasása során rájöttem, milyen az az írói stílus, amit nagyon remélem, hogy nem fogok alkalmazni, és ha valaha is alkalmaznám, valaki legyen szíves szóljon. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy tíz oldalon keresztül ugyanazt a csókjelenetet mutatom be, és olyan nagyratörő filozofikus eszméket mutatok be, ami már élvezhetetlenné teszi a könyvek. Komolyan, néha egyszerűen be kellett csapnom, és csak tíz perc múlva tudtam újra kinyitni.

Szóval, nem utálom Cassandra Clare-t és nem utálom a könyveit. Azt mondanám, hogy A Végzet Ereklyéi 1,2,3,4,5,6 mind egyszeri olvasásra alkalmasak voltak. Sőt, befejezve a sorozatit, és visszatekintve az első háromra, azok kifejezetten jók voltak. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de megtörtént. Szóval, ha valaha újraolvasnám a Hasonlatok Könyveit, akkor a harmadiknál megállnék.

Végül is, a Mennyei tűz városa rádöbbentett, mennyire nem akarok Árnyvadász lenni. Nem is tudom, a világ a végén annyira mégsem tetszett. Vagyis, ez így nem pontos megfogalmazás. Maguk az Árnyvadászok nem tetszettek. Persze ott vannak azok, akik normálisak, de ott vannak azok, akik ragaszkodnak az elavult kis hagyományaikhoz, és magukat szinte isteneknek tekintik a többi "faj" felett, és ez annyira rosszul esett, hogy minél előbb abba akartam hagyni. Az én törékeny kis lelkem szereti a boldog végződést, ahol mindenki happy, és szeretem, ha a könyvek végén van valami változás. A Mennyei tűz városának végnén nem volt semmi. Semmi.

És itt elérkeztünk a Mennyei tűz városának problémáihoz...

Majdnem két hétig olvastam, és 640 oldal volt, és olvastam ki már négy nap alatt is 700 oldalas könyvet. De ezt a könyvet 40 oldalnál tovább egyhuzamban nem nagyon bírtam. Az elején még igen, aztán ahogy fokozatosan elmélyültünk a sztoriban, egyre kevésbé bírtam. Hogy lassan haladtam, még véletlenül sem azért volt, mert festés volt nálunk. Azért volt, mert csak vonszoltam magam a történeten keresztül.

Túlságosan is nagy hatást akart kelteni Cassandra Clare néhány (értsd: a könyv 50%-a) helyen, és a megfogalmazás, az elhúzás végül egy csöpögős, massza lett, amitől hányingerem lett csak, és egyszerűen nem maradt meg bennem a szép filozofikus eszme. Pedig szó se róla, vannak benne bölcsességek, elrejtve a fennkölt massza alatt. Csupán nem volt kedvem leásni hozzájuk, és megérteni őket rendesen.

Aztán a vége... Nem is mondok rá semmit. De ha már megírja, hogy Simon összes emlékét elveszik, akkor ahhoz, hogy valami hatása is legyen rajtam, ne adja vissza neki őket 40 oldal múlva! Már ott voltak a könnyek a szememben, csak mikor hátralapoztam megnézni, hogy akkor ez most hogy is lesz, visszaszippantódtak, mert megláttam, hogy semmi baj, visszajönnek majd azok az emlékek. Most komolyan?

Még ehhez, semmi komolyabb karakterveszteség nem ért minket. Mármint, jó, Jordan, de őt ismertük másfél könyv óta, szóval nem volt valami nagy tragédia. Aztán ott volt még Raphael, de ő az idő nagy részében egy igazi tuskó volt, úgyhogy bocsi, nem volt rám nagy hatással. Sebastian/Jonathan meg... Ember, akármennyire is szomorú, hogy a végén vagy 20 oldalon keresztül látjuk, ki lett volta Jonathan, ha nem lesz benne démonvér, akkor is megtörtént, ő meg meghalt. Most komolyan bőgni akarunk valamin, ami csak lehetett volna? Senki nem tudja, mi lett volna ha. És attól még egy pszichopata volt négy könyvön keresztül, szóval nem nagyon hatott meg a halála. Sorry.

És még valami. Az a hatalmas tátongó űr, és az az óriási ajtó, sőt nem is, kapu, ami ezt üvölti: Előzménysztori és folytatás következik, hogy minden félmondatot megérts, ami ebben a könyvben elhangzott.

Semmi bajom az előzménysztorikkal, vagy a folytatásokkal, ha a sorozat, ami éppen a kezemben van le van zárva. A Mennyei tűz városának végén, és a történet közben is akkora lyukak és utalások voltak, ami élvezhetetlenné tették, pontosan azért, mert olyan dolgokat vetítettek elő (vagy éppen hoztak fel a múltból), aminek nem itt volt a helyen. Egy-két finom utalás elhintése még oké lett volna, de a több oldalon keresztül végigvezetett utalások és múltba való merengések kikészítettek. Amint a tündéreket kényszerítették rossz feltételek mellett a békekötésre, már felvillant a piros lámpa, jelezve, hogy ez lesz a következő sorozat indítója.

A Mennyei űz városában annyi elvarratlan szál van, amihez kellenének az előzmények és a folytatások, hogy az már megszámlálhatatlan. Annyira egyértelmű, hogy mik lesznek hol felhasználva, és a rejtélyesség teljesen elveszik. Sokkal jobb, ha a következő könyvben jössz rá, hogy aha! Szóval az jelentette ezt a másik könyveb! Cseles! Ilyen itt nincs. És talán pont ezért nem fogok többet ebből a sorozatból elolvasni.

Belefáradtam A Végzet Ereklyéibe. Egyszerűen ezektől a könyvektől nem lettem libabőrös, és az élményem elveszett valahol Clary és Jace számtalan csókjelenete egyikénél.

Értékelés: ★★★

– Te sóvárogsz – állapította meg Jace.
Alec megvonta a vállát.
– Bagoly mondja a verébnek: „Ó, szerelmes vagyok belé. Jaj, a húgom! Ó, miért, miért, miért…”

Cassandra Clare: Elveszett ​lelkek városa (A Végzet Ereklyéi #5)

Biztos vagyok benne, hogy már mindenkinek elege van A Végzet Ereklyéiből, csak muszáj valahol kiadnom a frusztrációmat, mert az Elveszett lelkek városa sem volt valami hatalmas teljesítmény. Fele ennyi oldal alatt le lehetett volna zavarni az eseményeket, ha Clary nem viselkedik hülyén, és nem húzzák el a könyvet felesleges, lényegtelen, unalmas részeseményekkel, amiknek igazából semmi értelme nem volt. De legalább az utolsó száz oldalt meg lehetett volna spórolni, de nem, Clary ezt nem engedte.

Szó se róla, ez a könyv jobb volt a Bukott angyalok városánál. Nem sokkal, de jobb volt. De azért kiemelném azokat a dolgokat, amiket most így hirtelen össze tudok szedni, és nem értem őket, vagy totális hülyeségnek tartom őket.

Elveszett lelkek városa: Miért?

Az összes über-romantikus jelenet... Bocsánat, de a történet tényleg jobban érdekelt volna. Mire a könyv végére értem, igazából a legtöbb esemény, ami a könyv elején történt, lényegtelen volt. És Clary, aki tisztában volt vele, hogy Jace nem az a Jace, akit ő szeret, hanem ez a Sebastian által megszállt Jace, és még így is hülyén viselkedik. 450 oldal környékén Jace végre nem áll Sebastian hatása alatt, és ha feladta volna magát a Klávénál, ugyanott tartottunk volna, ahol száz oldallal később, de természetesen minden túl egyszerű lett volna. Ezért Clary inkább visszarakja Jace-t Sebastin befolyása alá, aztán rájön, hogy hülye volt, és leszúrja Jace-t.

Először kezdtem aggódni, hogy a pszichopata Sebastianből a végén jót csinál az írónő, de szerencsére nem így lett. Helyette majdnem megerőszakolta a húgát, mert miért is ne? Nézek Trónok harcát, olvasok Trónok harcát, de ez a könyv nem a Trónok harca. Akkor miért? 

Különös, úgy érzem már nem tudok miről beszélni a könyvek kapcsán. Most már tényleg csak azt szeretném, ha elolvasnám az utolsó kötetet. Hogy túllegyek a történeten, záródjon le, és soha többé nem veszek Cassandra Clare könyvet a kezembe, de ha mégis, akkor pénzt nem adok érte. Az első három könyv még jó volt, és ezt úgy őszintén kijelentem, mert a második háromból kettő eddig szenvedést okozott csak.

Ja, az Elveszett lelkek városának legnagyobb hibája? Tönkre tette Malec-et, úgyhogy örülhet a könyv annak az értékelésnek, amit kapott, mert csakis azért lett annyi a csillagszáma, amennyi, mert jobb volt egy fokkal az előzőnél, és nem akartam rosszabbat adni. Túl jó a szívem, és ez a szerencséje az Elveszett lelkek városának.

Értékelés

Végigszenvedtem. Voltak jobb részek, voltak rosszabbak, de megcsináltam. Majdnem két hetembe telt, mert napi 40 oldalnál többet csak ritka alkalmakkor sikerült kicsikarnom magamból, de vége, jön az utolsó, és utána csak porfogónak lesznek jók A Végzet Ereklyéi.

Értékelés: ★★★

– Abban reménykedtem, hogy kiplakátolnak, mint az elveszett macskákat szokás – mondta a fiú. – „Eltűnt egy észbontóan vonzó tizenéves fiú. A Jace vagy a Szexi névre hallgat.”
– Ugye, rosszul hallottam?
– Nem tetszik a Szexi? Mit szólnál ahhoz, hogy Cukipofa? Vagy Királyi Szépség? Mondjuk, ez az utolsó talán túlzás. Bár elvileg a családom brit…

Cassandra Clare: Bukott ​angyalok városa (A Végzet Ereklyéi #4)

A Csontváros tűrhető volt, szintúgy a Hamuváros. Az Üvegváros teljesen jó, élvezheti könyv volt, ami magával ragadta az embert. Aztán Cassandra kiböki a szemem a Bukott Angyalok Városával.

Hogy a történet eredetileg trilógiának indult, kétségkívül látszik, de ezzel önmagában még nem is lenne nagy baj. Meg lehet csinálni, hogy új vonalon elindítja valaki a sztorit ott, ahol abbahagyta, és egy izgalmas, új részbe kezd bele. A Bukott Angyalok Városa nem egy ilyen könyv. Ez egy kínszenvedés, ami meg sem próbálja palástolni, hogy erőltetett folytatást erőszakol ránk.

Tudtam, hogy rosszabb lesz, erre felkészültem. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire rossz legyen.

Mivel a cselekmény ettől lassabban nem is épülhetett volna fel, folyamatosan előrelapoztam, hogy lássam, végre mikor fog valami történni. Nos, ez a történés nem következett be egészen úgy a 250-300. oldal környékéig. Azért mondom 250-et, mert nagyjából akkor érkezett meg a könyvben Alec és Magnus, és a jelenlétük önmagában esemény számomra.

100 oldal után azt hittem már lassan beindul a sztori, mert nagyjából annyi, amíg egy új történet szálat felvezetnek, és utána jöhet a kifejezés, a rejtély felfedezés, az érdekes kalandok. Ja, erre várhattam. 250-nél azt hittem, már tényleg eljött a pillanat, hiszen megjelent Malec, és úgy tűnt, történni is fog valami izgalmas. Újabb csalódás. Csak az a pár Malec pillanat enyhítette a keserűséget.

Ami miatt többször a könyv elhajításának határán voltam, az Clary és Jace volt. Komolyan. Végre összejöttek az Üvegvárosban és mindenki happy volt. A Bukott Angyalok Városában a teljes könyv játékideje alatt csak szenvednek, és a szenvedésüktől ki szerettem volna ugrani az ablakon. Egyszerűen fájt olvasni, és nem abban az értelemben, amit valószínűleg az írónő szeretett volna elérni. Kedvem lett volna felgyújtani a könyvet, de nem tettem. Átverekedtem rajta valahogy magam.

Szóval, túlélve azt a sok-sok gyötrődést, szenvedést és egyéb fájdalmakat, elolvastam a könyvet. Az ok, amiért folytatom a sorozatot, hogy megvettem a következő részeket, és mert most már látni akarom, mire volt jó ez a sok szenvedés. Ajánlom, hogy az Elveszett Lelkek Városa színvonalasabb legyen ettől, különben mérges leszek.

Majdnem elfelejtettem! Azok a csodás hasonlatos! Mivel az egész könyv élvezhetetlen volt az első 250 oldalon keresztül, annyira észrevettem az összes lehetetlen hasonlatot. Egyszerűen azt sem tudom, hogyan találta ki ezeket a képtelen hasonlatot Cassandra Clare, és hogy a szerkesztői miért engedték bele őket a könyvekben. A hasonlatot nélkül fele ilyen hosszúak sem lennének a könyvek.

Az esőcseppek felfröccsentek a járda széléről, mint nyíló virágok.

Egyszerűen nem értem. A "miért" utáni rész teljesen felesleges. Az összes hasonlattal olyan költői magaslaton a igyekszik, amik teljességgel feleslegesek, erőltetettek, és szörnyűek. Miért? Miért van rájuk szükség?

Értékelésem, hogy ez a könyv egy... Igazán gyenge teljesítmény, és hiába telt el két év az Üvegváros és a Bukott Angyalok Városa között, nem látszik, hogy két évig építtette volna a történetet, mert unalmas, és hiába várom, hogy történjen valami, mert nem. Aztán a végén... Ah, mindegy. Az sem volt különösebben tetszetős számomra. Ez egy gyenge folytatás volt, és ezt meg a vak is látja.

Ez egyetlen ok, amiért Goodreadsen 3 csillagot kapott, mert nem lehet fékezni, mint Molyon. És az egyetlen ok, amiért nem ez az első könyv, ami nem kötelező, és 2 csillagot (vagy alatta) kapna, az Malec. Az a nagyjából kettő Malec pillanat összekapart egy fél csillagot.

Értékelés: ★★½

– Folyton ezekkel a nevekkel jön – szólt. – „Ismertem Mihályt”. „Ismertem Szamaelt”. „Gábriel arkangyal lőtte be a sérómat”. Mintha azzal akarna dicsekedni, hogy egy zenekarban játszik a fél Bibliával.

Cassandra Clare: Üvegváros (A Végzet Ereklyéi #3)

Tudva, hogy a Csontváros nem hagyott különösebben mély nyomot, bármennyire is akartam, a Hamuváros már jobb volt, de még mindig voltak kétségeim, nem tudtam, mire számítsak az Üvegváros olvasásakor. Meg kell mondjam, hogy most az egyszer a sorozat folyamán pozitívan kellett csalódnom.

Nem fogom azt állítani, hogy az Üvegváros egy hiper-szuper-fantasztikus könyv, mint az a Percy Jacksonokról állítanám, de akkor is tetszett. A három általam eddig olvasott Végzet Ereklyéi könyv közül, ez kimagaslóan jó volt. Részben ezért rendeltem meg a következő három részt is, bár azok irányába erős kétségeim vannak, tekintve, hogy az Üvegváros jóformán lezárta a történetet. Mivel a sorozat eredetileg trilógiának van megtervezve, ezért tartok, mi lesz ezután. De erről majd később.

Az Üvegváros olvasása közben végre megvolt bennem az, hogy szerettem volna a végére érni, és nem azért, mert rossz lett volna, hanem mert érdekelt, mi történhet. Habár 300 oldal és az első démontámadás végeztével már nem tudtam, mi jöhet ezután, és voltak helyek, ahol nagyon elnyújtottan folytak le az események, de ettől függetlenül jó volt a könyv.

Hogy Jace és Clary nem testvérek, nekem már ugye az elejétől kezdve tiszta sor volt, de ha nem tudtam volna, akkor is rájöttem volna, mire odaértünk, hogy ők maguk megtudták, mert ennél egyértelműbb jelek nem voltak! Mint mindig, a kettejük szála most is olyan közömbös szinten lebegett, mert persze, tök jó, hogy végre összejöttek, de fele ilyen hosszú szerelmes pillanataik is lehettek volna, mert három oldalnyi nyöszörgés után még mindig folytatódott, és egyszerűen alig vártam, hogy folytatódjon a történet. Meg persze, hogy derüljön ki, hogy semmi közük egymáshoz, és végre megszűnjenek a kínjaik, mert néha már olvasni is fájdalmas volt a tépelődéseiket.

A másik fontos pont még mindig Magnus és Alec. Annak különösen örültem, hogy ebben a könyvben ők, vagy legalábbis az érzelmeik sokkal többet szerepeltek, és a könyv fénypontját ők képezték a számomra. Az a pont, amikor azt mondtam, hogy legyen akármennyi hibája is a könyvnek, de 5 csillagot fog kapni, akkor jött el, mikor végre megcsókolták egymást. Akkor csak ültem a könyv fölött, és magamban örömkönnyeket hullattam, meg rendesen elpirultam. Pedig nem történt semmi, csak ez volt az, amit a legjobban vártam, és mikor végre beteljesedett, a könyv összes többi hibáját megbocsátottam. Szerintem ez a másik dolog, amiért tovább akarom olvasni a könyveket: az összes Malec pillanatot el akarom olvasni.

Ja, meg amúgy Magnus az egész sorozat legjobb karaktere. Nélküle fele ilyen jó sem lenne ez az egész történet.

Igazából ezzel a könyvvel kapcsolatban ezek voltak az említésre méltó dolgok. Az események ha néha nagyon lassan is, de haladtak, és türelmetlenül vártam, hogy mi fog legközelebb történni, ezért figyelmeztetnem kellett magam lépten-nyomon, hogy miután meglestem, mi történik három oldal múlva, olvassam is el azt a három oldalt, ami megelőzi a dolgokat, mert lehet fontos dolgok történnek.

A hasonlatok még mindig színesen tarkítják a könyvet, mint ember arcát a szeplők. (Tessék, csodás hasonlat, ami méltó a könyvhöz. :D ) Egyre ritkulnak, és egyre tűrhetőbbek, de persze nem maradhatott el, hogy a zárómondat is egy hasonlat legyen, mert az kellett!

Az egész sorozat számomra eddig teljesen rendben van, és tényleg az egyetlen félelmem, hogy mi jöhet ezután. Az egyetlen elvarratlan szál, hogy nem találták meg Sebastian/Jonathan holttestét, és természetes, hogy ezzel fog folytatódni a következő rész, de az egész történet olyan szép kerek lett, és minden lezárult. Úgyhogy remélem, hogy a következő kötetet nem fogom a falhoz vágni, de ez majd csak akkor derült ki, ha megérkezik és végigolvasom. Az meg még minimum két hét, úgyhogy egyelőre reménykedem, hogy jó lesz. Aztán majd meglátjuk.

A fönt említett okok miatt úgy éreztem, hogy ez a könyv megérdemli a legjobb csillagozást Goodreads-en, bár adhattam volna kevesebben. Viszont úgy éreztem, a többi könyv nem lesz ennyire jó, és az előzőekhez képest sokkal jobb volt az Üvegváros, és persze Malec, úgyhogy megadtam neki. Bár Molyon lehet fél csillagokat adni, úgyhogy levontam minden negatívumért összesen egy felet. Túl jószívű vagyok, tudom...

Értékelés: ★★★★½

Alec átkarolta Magnust, az ajkára tapasztotta az ajkát, és hevesen csókolta. Magnus, mintha sokkot kapott volna, mozdulatlanná dermedve állt. Jó páran – Árnyvadászok és Alvilágiak egyaránt – álltak körülöttük, bámulták őket, és sutyorogtak. Simon gyorsan a Lightwood szülőkre nézett, akik elkerekedett szemmel és tátott szájjal figyelték a jelenetet. Maryse a szája elé kapta a kezét.
Maia értetlenül meredt a párra. – Na, álljon meg a menet! – szólt. – Ezt is mindenkinek csinálnia kell?