Cassandra Clare: Üvegváros (A Végzet Ereklyéi #3)

Tudva, hogy a Csontváros nem hagyott különösebben mély nyomot, bármennyire is akartam, a Hamuváros már jobb volt, de még mindig voltak kétségeim, nem tudtam, mire számítsak az Üvegváros olvasásakor. Meg kell mondjam, hogy most az egyszer a sorozat folyamán pozitívan kellett csalódnom.

Nem fogom azt állítani, hogy az Üvegváros egy hiper-szuper-fantasztikus könyv, mint az a Percy Jacksonokról állítanám, de akkor is tetszett. A három általam eddig olvasott Végzet Ereklyéi könyv közül, ez kimagaslóan jó volt. Részben ezért rendeltem meg a következő három részt is, bár azok irányába erős kétségeim vannak, tekintve, hogy az Üvegváros jóformán lezárta a történetet. Mivel a sorozat eredetileg trilógiának van megtervezve, ezért tartok, mi lesz ezután. De erről majd később.

Az Üvegváros olvasása közben végre megvolt bennem az, hogy szerettem volna a végére érni, és nem azért, mert rossz lett volna, hanem mert érdekelt, mi történhet. Habár 300 oldal és az első démontámadás végeztével már nem tudtam, mi jöhet ezután, és voltak helyek, ahol nagyon elnyújtottan folytak le az események, de ettől függetlenül jó volt a könyv.

Hogy Jace és Clary nem testvérek, nekem már ugye az elejétől kezdve tiszta sor volt, de ha nem tudtam volna, akkor is rájöttem volna, mire odaértünk, hogy ők maguk megtudták, mert ennél egyértelműbb jelek nem voltak! Mint mindig, a kettejük szála most is olyan közömbös szinten lebegett, mert persze, tök jó, hogy végre összejöttek, de fele ilyen hosszú szerelmes pillanataik is lehettek volna, mert három oldalnyi nyöszörgés után még mindig folytatódott, és egyszerűen alig vártam, hogy folytatódjon a történet. Meg persze, hogy derüljön ki, hogy semmi közük egymáshoz, és végre megszűnjenek a kínjaik, mert néha már olvasni is fájdalmas volt a tépelődéseiket.

A másik fontos pont még mindig Magnus és Alec. Annak különösen örültem, hogy ebben a könyvben ők, vagy legalábbis az érzelmeik sokkal többet szerepeltek, és a könyv fénypontját ők képezték a számomra. Az a pont, amikor azt mondtam, hogy legyen akármennyi hibája is a könyvnek, de 5 csillagot fog kapni, akkor jött el, mikor végre megcsókolták egymást. Akkor csak ültem a könyv fölött, és magamban örömkönnyeket hullattam, meg rendesen elpirultam. Pedig nem történt semmi, csak ez volt az, amit a legjobban vártam, és mikor végre beteljesedett, a könyv összes többi hibáját megbocsátottam. Szerintem ez a másik dolog, amiért tovább akarom olvasni a könyveket: az összes Malec pillanatot el akarom olvasni.

Ja, meg amúgy Magnus az egész sorozat legjobb karaktere. Nélküle fele ilyen jó sem lenne ez az egész történet.

Igazából ezzel a könyvvel kapcsolatban ezek voltak az említésre méltó dolgok. Az események ha néha nagyon lassan is, de haladtak, és türelmetlenül vártam, hogy mi fog legközelebb történni, ezért figyelmeztetnem kellett magam lépten-nyomon, hogy miután meglestem, mi történik három oldal múlva, olvassam is el azt a három oldalt, ami megelőzi a dolgokat, mert lehet fontos dolgok történnek.

A hasonlatok még mindig színesen tarkítják a könyvet, mint ember arcát a szeplők. (Tessék, csodás hasonlat, ami méltó a könyvhöz. :D ) Egyre ritkulnak, és egyre tűrhetőbbek, de persze nem maradhatott el, hogy a zárómondat is egy hasonlat legyen, mert az kellett!

Az egész sorozat számomra eddig teljesen rendben van, és tényleg az egyetlen félelmem, hogy mi jöhet ezután. Az egyetlen elvarratlan szál, hogy nem találták meg Sebastian/Jonathan holttestét, és természetes, hogy ezzel fog folytatódni a következő rész, de az egész történet olyan szép kerek lett, és minden lezárult. Úgyhogy remélem, hogy a következő kötetet nem fogom a falhoz vágni, de ez majd csak akkor derült ki, ha megérkezik és végigolvasom. Az meg még minimum két hét, úgyhogy egyelőre reménykedem, hogy jó lesz. Aztán majd meglátjuk.

A fönt említett okok miatt úgy éreztem, hogy ez a könyv megérdemli a legjobb csillagozást Goodreads-en, bár adhattam volna kevesebben. Viszont úgy éreztem, a többi könyv nem lesz ennyire jó, és az előzőekhez képest sokkal jobb volt az Üvegváros, és persze Malec, úgyhogy megadtam neki. Bár Molyon lehet fél csillagokat adni, úgyhogy levontam minden negatívumért összesen egy felet. Túl jószívű vagyok, tudom...

Értékelés: ★★★★½

Alec átkarolta Magnust, az ajkára tapasztotta az ajkát, és hevesen csókolta. Magnus, mintha sokkot kapott volna, mozdulatlanná dermedve állt. Jó páran – Árnyvadászok és Alvilágiak egyaránt – álltak körülöttük, bámulták őket, és sutyorogtak. Simon gyorsan a Lightwood szülőkre nézett, akik elkerekedett szemmel és tátott szájjal figyelték a jelenetet. Maryse a szája elé kapta a kezét.
Maia értetlenül meredt a párra. – Na, álljon meg a menet! – szólt. – Ezt is mindenkinek csinálnia kell?

Cassandra Clare: Hamuváros (A Végzet Ereklyéi #2)

Kész lennék kibékülni ezzel a sorozattal, de egyszerűen nem tudok. Teljes képtelenség. A Csontváros és a Hamuváros is olyan alappal rendelkezett, ami azt sugallta számomra, hogy ez a sztori nekem tetszeni fog. El is hittem, hogy tetszeni fog. Nem is mondom azt, hogy nem tetszik, csak attól tartok, hogy hiába az a pár dolog, amit szeretek a könyvekben, túlnyomó többségben mégiscsak azok vannak, amik minden igyekezetem ellenére szemforgatáshoz vezetnek.

Most neki fogok állni a harmadik kötetnek, aztán még eldöntöm, érdekel-e a történet további alakulása. Ismerve magam, ha érdekel, ha nem, el fogom olvasni, mert mégiscsak jobb, ha az egész sztori kereken, egészen ott van a fejemben (úgy ahogy).

Megpróbálom szétbontani mi tetszett, és mi nem tetszett részekre, de mindenkit előre figyelmeztetek, a mi nem tetszett sokkal hosszabb lesz.

Na, jól van. Essünk neki...

Hamuváros: Minden, Amitől Falra Mászok

Először is, ami már az előző könyvben is az idegeimre ment: a hasonlatok. A hasonlatok végeláthatatlan, felesleges halmozása, amitől egyszerűen nem tudom komolyan venni a könyvet. Vannak egy regényben hasonlatok, amik szükségesek, és van az a mennyiség, ami teljesen elfogadható, sőt szükséges. És aztán van ez a könyv, ami tele van olyan nyakatekert hasonlatokkal, amik nem tudom, hogy jutnak egyáltalán valakinek az eszébe, Angolul olvastam a könyvet, amitől egy fokkal tűrhetőbbek voltak, de akkor is túl sok volt belőlük, és egy csomó olyan volt közöttük, amitől a fejemet fogtam.

Egy példa (nem emlékszem pontosan hogy volt, de valami ilyesmi volt): a sírköveken a felirat csillogott, mint tej a holdfényben.  Igen, mint tej a holdfényben.

Aztán, még mindig ott a Clary-Jace dilemma, ráadásul hozzáadódik ugye Simon is. Tudom, hogy Clary és Jace nem testvérek, mert ezt már az elején letisztáztam magamnak, hogy ne legyen olyan... bizarr. De akkor is azt hiszik, hogy testvérek! Hozzászokhattam volna már a Trónok Harcából, de ez mégiscsak egy gyerekeknek írt könyv... Na, mindegy. Örüljünk, a végén úgy is összejönnek, mert mi más történne, ha nem az.

Amit nem értettem, és a teljes könyvön keresztül kísértett, mert nem tudtam mire vélni, az Clary és Simon. Ott az elején az a jelenet a konyhában, aztán a másik, amiben vagy két oldalon keresztül smárolnak... Én ezt nem értem, de biztos velem van a baj. Jobb nem is agyalnom rajta, attól csak rosszabb.

Nem tom, nekem valahogy az egész fő vonala a történetnek zavaros, mert néha komolyan nem értem, mi történik. Ezt akár annak is betudhatjuk, hogy igazából az első könyvből nem emlékszem mind a hatszáz oldalra, csak arra a százra kb, ami nagyjából a fő szálhoz tartozik. Voltak esetek, amikor feltűnt valamilyen visszautalás az előző könyvre, én meg csak ültem, és néztem, hogy ilyen tényleg történt?

Nagyjából ezek azok a pontok, amiket fel tudok hozni a könyv ellen. Ezek a Hamuváros legfőbb bűnei az én szememben, de nem csak rossz volt benne.

Hamuváros: Amitől Nem Másztam Falra

Malec. Esküszöm, a legjobb oldalak voltak a könyvben. Az Alec-Magnus részek. Elképzelhető, hogy az egyetlen egy dolog, ami miatt még olyan nagy lendülettel haladok A Végzet Ereklyéivel, az Malec. Kincset érnek azok az oldalak, ahol ők ketten egy helyen vannak, annál is többet, amikor Alec szemszögéből van megvilágítva a történet. Kár, hogy ez nagyjából háromszor történt csak meg, 300 oldal után, és akkor sem több, mint fél oldal erejéig.

De tényleg, engem nem érdekel Clary meg Jace, mert ők tipikusan az a pár a tipikus fantasy könyvből, akik így is, úgy is összejönnek. Mert kell az a fő romantikus mozgatószál, ami ezekben a könyvekben számomra túl vannak tolva. Nekem csupán annyira van szükségem, mint amennyi a Harry Potter  és Percy Jackson könyvekben volt. Ott van, tudsz róla, és könyörögsz, sok-sok könyvön keresztül, hogy végre az az egy csók csattanjon el. És megkímélnek a szörnyű belső okfejtésekről, hogy akkor most szeret vagy nem szeret, és milyen azzal a bizonyos emberrel csókolózni, és hogy mennyire epekedve vágyakozunk arra, hogy a közelében lehessünk, stb...

Szóval, igen. Team Malec!

Azért bevallom, hogy miután túljutottam a könyv nagy részén, és elérkeztem az utolsó száz oldalhoz, ahol végre történt is valami. Ott úgy voltam, hogy igen, szeretnék olvasni, és megtudni, hogy mi történik, mert eddig nem sokat értettem.

Meg, igen, voltak benne igazán jó poénok.

Szóval...

A Hamuváros mindenféleképpen fejlődés volt a Csontvároshoz képest. Ez azonban még nem volt elég, hogy megkapja Goodreads-en a 4 csillagot.

Erőteljesen, bár lankadó érdeklődéssel folytatom a következő kötettel a könyvet, mert a történet maga érdekel, csak néha ezt elfedik bizonyos, feljebb kilistázott dolgok, amiktől egy.egy pillanatra muszáj letennem a könyvet, hogy vegyek egy mély levegőt. Aztán majd meglátjuk mi lesz ezután.

Értékelés: ★★★

– Jace-hez jöttünk – felelte Clary. – Jól van?
– Nem tudom – mondta Magnus. – Máskor is szokott mozdulatlanul feküdni a padlón?