Cassandra Clare: Hamuváros (A Végzet Ereklyéi #2)

Kész lennék kibékülni ezzel a sorozattal, de egyszerűen nem tudok. Teljes képtelenség. A Csontváros és a Hamuváros is olyan alappal rendelkezett, ami azt sugallta számomra, hogy ez a sztori nekem tetszeni fog. El is hittem, hogy tetszeni fog. Nem is mondom azt, hogy nem tetszik, csak attól tartok, hogy hiába az a pár dolog, amit szeretek a könyvekben, túlnyomó többségben mégiscsak azok vannak, amik minden igyekezetem ellenére szemforgatáshoz vezetnek.

Most neki fogok állni a harmadik kötetnek, aztán még eldöntöm, érdekel-e a történet további alakulása. Ismerve magam, ha érdekel, ha nem, el fogom olvasni, mert mégiscsak jobb, ha az egész sztori kereken, egészen ott van a fejemben (úgy ahogy).

Megpróbálom szétbontani mi tetszett, és mi nem tetszett részekre, de mindenkit előre figyelmeztetek, a mi nem tetszett sokkal hosszabb lesz.

Na, jól van. Essünk neki...

Hamuváros: Minden, Amitől Falra Mászok

Először is, ami már az előző könyvben is az idegeimre ment: a hasonlatok. A hasonlatok végeláthatatlan, felesleges halmozása, amitől egyszerűen nem tudom komolyan venni a könyvet. Vannak egy regényben hasonlatok, amik szükségesek, és van az a mennyiség, ami teljesen elfogadható, sőt szükséges. És aztán van ez a könyv, ami tele van olyan nyakatekert hasonlatokkal, amik nem tudom, hogy jutnak egyáltalán valakinek az eszébe, Angolul olvastam a könyvet, amitől egy fokkal tűrhetőbbek voltak, de akkor is túl sok volt belőlük, és egy csomó olyan volt közöttük, amitől a fejemet fogtam.

Egy példa (nem emlékszem pontosan hogy volt, de valami ilyesmi volt): a sírköveken a felirat csillogott, mint tej a holdfényben.  Igen, mint tej a holdfényben.

Aztán, még mindig ott a Clary-Jace dilemma, ráadásul hozzáadódik ugye Simon is. Tudom, hogy Clary és Jace nem testvérek, mert ezt már az elején letisztáztam magamnak, hogy ne legyen olyan... bizarr. De akkor is azt hiszik, hogy testvérek! Hozzászokhattam volna már a Trónok Harcából, de ez mégiscsak egy gyerekeknek írt könyv... Na, mindegy. Örüljünk, a végén úgy is összejönnek, mert mi más történne, ha nem az.

Amit nem értettem, és a teljes könyvön keresztül kísértett, mert nem tudtam mire vélni, az Clary és Simon. Ott az elején az a jelenet a konyhában, aztán a másik, amiben vagy két oldalon keresztül smárolnak... Én ezt nem értem, de biztos velem van a baj. Jobb nem is agyalnom rajta, attól csak rosszabb.

Nem tom, nekem valahogy az egész fő vonala a történetnek zavaros, mert néha komolyan nem értem, mi történik. Ezt akár annak is betudhatjuk, hogy igazából az első könyvből nem emlékszem mind a hatszáz oldalra, csak arra a százra kb, ami nagyjából a fő szálhoz tartozik. Voltak esetek, amikor feltűnt valamilyen visszautalás az előző könyvre, én meg csak ültem, és néztem, hogy ilyen tényleg történt?

Nagyjából ezek azok a pontok, amiket fel tudok hozni a könyv ellen. Ezek a Hamuváros legfőbb bűnei az én szememben, de nem csak rossz volt benne.

Hamuváros: Amitől Nem Másztam Falra

Malec. Esküszöm, a legjobb oldalak voltak a könyvben. Az Alec-Magnus részek. Elképzelhető, hogy az egyetlen egy dolog, ami miatt még olyan nagy lendülettel haladok A Végzet Ereklyéivel, az Malec. Kincset érnek azok az oldalak, ahol ők ketten egy helyen vannak, annál is többet, amikor Alec szemszögéből van megvilágítva a történet. Kár, hogy ez nagyjából háromszor történt csak meg, 300 oldal után, és akkor sem több, mint fél oldal erejéig.

De tényleg, engem nem érdekel Clary meg Jace, mert ők tipikusan az a pár a tipikus fantasy könyvből, akik így is, úgy is összejönnek. Mert kell az a fő romantikus mozgatószál, ami ezekben a könyvekben számomra túl vannak tolva. Nekem csupán annyira van szükségem, mint amennyi a Harry Potter  és Percy Jackson könyvekben volt. Ott van, tudsz róla, és könyörögsz, sok-sok könyvön keresztül, hogy végre az az egy csók csattanjon el. És megkímélnek a szörnyű belső okfejtésekről, hogy akkor most szeret vagy nem szeret, és milyen azzal a bizonyos emberrel csókolózni, és hogy mennyire epekedve vágyakozunk arra, hogy a közelében lehessünk, stb...

Szóval, igen. Team Malec!

Azért bevallom, hogy miután túljutottam a könyv nagy részén, és elérkeztem az utolsó száz oldalhoz, ahol végre történt is valami. Ott úgy voltam, hogy igen, szeretnék olvasni, és megtudni, hogy mi történik, mert eddig nem sokat értettem.

Meg, igen, voltak benne igazán jó poénok.

Szóval...

A Hamuváros mindenféleképpen fejlődés volt a Csontvároshoz képest. Ez azonban még nem volt elég, hogy megkapja Goodreads-en a 4 csillagot.

Erőteljesen, bár lankadó érdeklődéssel folytatom a következő kötettel a könyvet, mert a történet maga érdekel, csak néha ezt elfedik bizonyos, feljebb kilistázott dolgok, amiktől egy.egy pillanatra muszáj letennem a könyvet, hogy vegyek egy mély levegőt. Aztán majd meglátjuk mi lesz ezután.

Értékelés: ★★★

– Jace-hez jöttünk – felelte Clary. – Jól van?
– Nem tudom – mondta Magnus. – Máskor is szokott mozdulatlanul feküdni a padlón?

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Nem régiben készült a a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvsorozat első kötetéből egy film, és megnéztem, és természetesen megtetszett, a könyv megvolt itthon, úgyhogy elolvastam, mind a hármat. Úgy döntöttem, nem fogok egyesével írni róla, hanem összefoglalom a hármat egy bejegyzésben.

Mindenekelőtt megemlíteném, hogy a filmnek úgy-ahogy az eleje passzol a könyvhöz, de onnantól szinte föld és ég a kettő, így ne várja senki, a ki film után olvassa, hogy hasonlítson a filmhez. Nekem természetesen a könyv sokkal jobban tetszett, a film pedig olyan is-is szintű volt. Az eleje érdekelt, aztán ahogy haladtunk a vége felé, egyre rosszabbodott. A vége totális kász volt számomra, és nem is értem, miért így oldották meg, de ennek okát kizárólag Tim Burton tudhatja.

1. Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Természetesen sorozatok első köteteiben fel kell vezetni az eseményeket és az előzményeket, ezért valaki lassúnak találhatja a fő cselekmény kibontakozását, de igazából el voltam halmozva elég rejtéllyel ahhoz, hogy ne unatkozzam, és izgultam, mikor kezdődik el igazán a történet. Azután Ransom Riggs szép lassan bevezetett a különlegesek világába, Vándorsólyom kisasszony hurkában.

Minden jó, és szép volt egy ideig, de aztán jöttek a lidércek és üresek, és a különleges gyermekek sorsa bizonytalanná vált. Sikerül a könyv végén visszaszerezniük Vándorsólyom kisasszonyt, azonban védelmezőjük madártestben maradt, és a hurkok összeomlott, ezért megpróbálnak átevezni a szárazföldre. Könyv vége.

Külön érdekes megoldásnak találtam, hogy az illusztrálást forókkal oldották meg, bár arra kíváncsi vagyok, hogy mi volt előbb? A kép, vagy az esemény/leírás/karakter. Ha a kép volt utána, akkor jó kis keresőmunka és photoshop lehetett, mire a történetbe illő képek lettek.

– Várj itt!
– A francba! Minek?
– Mert százkilencvenöt centi vagy, zöld a hajad, nagyapám pedig nem ismer, és rengeteg lőfegyvere van.

2. Üresek ​városa

A második részben a gyerekek megtudják, hogy Vándorsólyom kisasszonynak napokon belül vissza kell változnia emberré, különben elveszítheti emberi mivoltát, ezért megpróbálnak eljutni Londonba, ahol az utolsó szabad ymbryne rejtőzködik. 

A könyv végén kapunk egy hatalmas pofont, mert kiderül, hogy a nagy szenvedések árán megmentett, és Londonba elvitt Vándorsólyom kisasszony, nem is az, akinek hitték, hanem az egyik öccse, aki a lidércek vezére. Az utolsó ymbryne is fogságba kerül, a gyerekekkel együtt, és a metrón elszállítják őket. A könyv végén Addisonnak, a beszélő kutyának sikerül kimentenie Emmát és Jacobot, az utobbiról kiderül, hogy nem csak látja, de képes parancsolni is az üreseknek. A könyv ezzel zárul.

Hiába volt apró betűvel írva, háromszáz oldal felett, csak úgy faltam az oldalakat, mert az eddigi két rész egyszerűen nagyon jó volt.

– Élelem, ennivaló, élelmiszer – felelte a kutya. – Itt felségesen lakomázhatnak majd.
– De én nem szeretem a kutyakaját – tiltakozott Olive.
Addison nevetett, s a hangja meglepően emberi volt.
– Én sem, kisasszony.

3. Lelkek ​könyvtára

A harmadik könyv (azaz az utolsó) mindig az, amelyikben minden kérdésedre választ kapsz, legalábbis  a legtöbbre.

Ebben a könyvben minden sarkon olyan fordulat volt, hogy csak ültem és pislogtam. Egyszerűen annyi van, hogy nem lehet leírni. Ó most jó, ő most rossz, ő semleges, ő megint jó, most meg rossz... Ezt a kötetet úgy olvastam, hogy beteg voltam, de seperc alatt kivégeztem, annak ellenére, hogy több, mint 400 oldal. Csak azért tartott 3 napig, mert néha nagy nehezen letettem, hogy mást is csináljak.

Lelkek könyvtára... Na, igen, az is egy érdekes fordulat volt...

De inkább beszéljünk a végéről...

Természetesen Jacob visszavágyik a saját évébe, és természetesen eltűnt egy hétre. Természetesen már az első könyvben mindenki azt hitte megbolondult, most pedig végképp mindenki azt hiszi, nincs ki a négy kereke. Először sikerül elhitetnie, hogy "jobban" van, de alapból sem volt semmi baja, de ha valaki azt mondja, hogy "különleges", akkor egy átlag ember gumiszobába rakatja. Ebből alakul ki a konfliktus a könyv végén, mert a szülei megtalálják Emma leveleit, és természetesen mit mondhat? Az igazat nem hiszik el, a hazugságot nem hiszik el, semmit nem hisznek el, és teljes elmebetegnek könyvelik. Pedig teljesen józan.

Jacobot Vándorsólyom kisasszony menti meg, aki felbukkan, amikor a szülei intézetbe akarják vinni, így megússza a dolgot. Mint kiderül, amikor a Lelkek Könyvtárát összeomlasztották, minden ott tartózkodó különlegesnek visszaállt az "órája", így nem kellett attól tartaniuk, hogy előreöregednek több, mint 70 évet. Ebből kifolyólag Emma és Jacob élhetik az életüket, mindketten 1 napot öregednek, és tényleg lehet köztük valami.

– Mindnyájunk életének van lejárati határideje – mondta aztán. – A maga helyében nem sietnék annyira megtudni a magamét.

Vége.

Szóval, ez egy fantasztikus történet, és melegen ajánlom bárkinek. Van benne akció, van benne rejtély, van benne románc (éppen elegendő mennyiségben).

Értékelés: ★★★★★

    – Valakinek muszáj hőssé válnia – felelte Millard, és lesétált a hajóroncsról.
    – Híres utolsó szavak – suttogtam.