Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi #6)

Örömmel jelenthetem ki, hogy a Mennyei tűz városa volt az utolsó A Végzet Ereklyéi közül, így ez az utolsó Cassandra Clare könyv, amiről bejegyzést írok. Sajnálom, de ha ettől az írónőtől még egyszer a kezembe szeretnék venni egy könyvet, valaki szóljon, hogy kizárólag úgy, hogy nem fizetek értek.

Mind megválasztjuk, hogy milyen típusú könyveket szeretünk, és természetes, hogy mindenkinek más tetszik. Én valószínűleg nem fogom többször olvasni A Végzet Ereklyéit, mert nem az én asztalom. Egyszerűen nem megy. Egy előnye annak, hogy elolvastam, hogy most már tudom, milyen könyv az, amit biztosan nem akarok olvasni. Az ilyenek. A YA-fantasy könyvek, amelyek túlságosan is románc orientáltak egyszerűen nem fekszenek. Ez van. Sima fantasy + gyerekkönyvek/middle grade. Az én ízlésem egyszerűen ilyen.

A másik előny, hogy a Mennyei tűz városa olvasása során rájöttem, milyen az az írói stílus, amit nagyon remélem, hogy nem fogok alkalmazni, és ha valaha is alkalmaznám, valaki legyen szíves szóljon. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy tíz oldalon keresztül ugyanazt a csókjelenetet mutatom be, és olyan nagyratörő filozofikus eszméket mutatok be, ami már élvezhetetlenné teszi a könyvek. Komolyan, néha egyszerűen be kellett csapnom, és csak tíz perc múlva tudtam újra kinyitni.

Szóval, nem utálom Cassandra Clare-t és nem utálom a könyveit. Azt mondanám, hogy A Végzet Ereklyéi 1,2,3,4,5,6 mind egyszeri olvasásra alkalmasak voltak. Sőt, befejezve a sorozatit, és visszatekintve az első háromra, azok kifejezetten jók voltak. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de megtörtént. Szóval, ha valaha újraolvasnám a Hasonlatok Könyveit, akkor a harmadiknál megállnék.

Végül is, a Mennyei tűz városa rádöbbentett, mennyire nem akarok Árnyvadász lenni. Nem is tudom, a világ a végén annyira mégsem tetszett. Vagyis, ez így nem pontos megfogalmazás. Maguk az Árnyvadászok nem tetszettek. Persze ott vannak azok, akik normálisak, de ott vannak azok, akik ragaszkodnak az elavult kis hagyományaikhoz, és magukat szinte isteneknek tekintik a többi "faj" felett, és ez annyira rosszul esett, hogy minél előbb abba akartam hagyni. Az én törékeny kis lelkem szereti a boldog végződést, ahol mindenki happy, és szeretem, ha a könyvek végén van valami változás. A Mennyei tűz városának végnén nem volt semmi. Semmi.

És itt elérkeztünk a Mennyei tűz városának problémáihoz...

Majdnem két hétig olvastam, és 640 oldal volt, és olvastam ki már négy nap alatt is 700 oldalas könyvet. De ezt a könyvet 40 oldalnál tovább egyhuzamban nem nagyon bírtam. Az elején még igen, aztán ahogy fokozatosan elmélyültünk a sztoriban, egyre kevésbé bírtam. Hogy lassan haladtam, még véletlenül sem azért volt, mert festés volt nálunk. Azért volt, mert csak vonszoltam magam a történeten keresztül.

Túlságosan is nagy hatást akart kelteni Cassandra Clare néhány (értsd: a könyv 50%-a) helyen, és a megfogalmazás, az elhúzás végül egy csöpögős, massza lett, amitől hányingerem lett csak, és egyszerűen nem maradt meg bennem a szép filozofikus eszme. Pedig szó se róla, vannak benne bölcsességek, elrejtve a fennkölt massza alatt. Csupán nem volt kedvem leásni hozzájuk, és megérteni őket rendesen.

Aztán a vége... Nem is mondok rá semmit. De ha már megírja, hogy Simon összes emlékét elveszik, akkor ahhoz, hogy valami hatása is legyen rajtam, ne adja vissza neki őket 40 oldal múlva! Már ott voltak a könnyek a szememben, csak mikor hátralapoztam megnézni, hogy akkor ez most hogy is lesz, visszaszippantódtak, mert megláttam, hogy semmi baj, visszajönnek majd azok az emlékek. Most komolyan?

Még ehhez, semmi komolyabb karakterveszteség nem ért minket. Mármint, jó, Jordan, de őt ismertük másfél könyv óta, szóval nem volt valami nagy tragédia. Aztán ott volt még Raphael, de ő az idő nagy részében egy igazi tuskó volt, úgyhogy bocsi, nem volt rám nagy hatással. Sebastian/Jonathan meg... Ember, akármennyire is szomorú, hogy a végén vagy 20 oldalon keresztül látjuk, ki lett volta Jonathan, ha nem lesz benne démonvér, akkor is megtörtént, ő meg meghalt. Most komolyan bőgni akarunk valamin, ami csak lehetett volna? Senki nem tudja, mi lett volna ha. És attól még egy pszichopata volt négy könyvön keresztül, szóval nem nagyon hatott meg a halála. Sorry.

És még valami. Az a hatalmas tátongó űr, és az az óriási ajtó, sőt nem is, kapu, ami ezt üvölti: Előzménysztori és folytatás következik, hogy minden félmondatot megérts, ami ebben a könyvben elhangzott.

Semmi bajom az előzménysztorikkal, vagy a folytatásokkal, ha a sorozat, ami éppen a kezemben van le van zárva. A Mennyei tűz városának végén, és a történet közben is akkora lyukak és utalások voltak, ami élvezhetetlenné tették, pontosan azért, mert olyan dolgokat vetítettek elő (vagy éppen hoztak fel a múltból), aminek nem itt volt a helyen. Egy-két finom utalás elhintése még oké lett volna, de a több oldalon keresztül végigvezetett utalások és múltba való merengések kikészítettek. Amint a tündéreket kényszerítették rossz feltételek mellett a békekötésre, már felvillant a piros lámpa, jelezve, hogy ez lesz a következő sorozat indítója.

A Mennyei űz városában annyi elvarratlan szál van, amihez kellenének az előzmények és a folytatások, hogy az már megszámlálhatatlan. Annyira egyértelmű, hogy mik lesznek hol felhasználva, és a rejtélyesség teljesen elveszik. Sokkal jobb, ha a következő könyvben jössz rá, hogy aha! Szóval az jelentette ezt a másik könyveb! Cseles! Ilyen itt nincs. És talán pont ezért nem fogok többet ebből a sorozatból elolvasni.

Belefáradtam A Végzet Ereklyéibe. Egyszerűen ezektől a könyvektől nem lettem libabőrös, és az élményem elveszett valahol Clary és Jace számtalan csókjelenete egyikénél.

Értékelés: ★★★

– Te sóvárogsz – állapította meg Jace.
Alec megvonta a vállát.
– Bagoly mondja a verébnek: „Ó, szerelmes vagyok belé. Jaj, a húgom! Ó, miért, miért, miért…”

Cassandra Clare: Elveszett ​lelkek városa (A Végzet Ereklyéi #5)

Biztos vagyok benne, hogy már mindenkinek elege van A Végzet Ereklyéiből, csak muszáj valahol kiadnom a frusztrációmat, mert az Elveszett lelkek városa sem volt valami hatalmas teljesítmény. Fele ennyi oldal alatt le lehetett volna zavarni az eseményeket, ha Clary nem viselkedik hülyén, és nem húzzák el a könyvet felesleges, lényegtelen, unalmas részeseményekkel, amiknek igazából semmi értelme nem volt. De legalább az utolsó száz oldalt meg lehetett volna spórolni, de nem, Clary ezt nem engedte.

Szó se róla, ez a könyv jobb volt a Bukott angyalok városánál. Nem sokkal, de jobb volt. De azért kiemelném azokat a dolgokat, amiket most így hirtelen össze tudok szedni, és nem értem őket, vagy totális hülyeségnek tartom őket.

Elveszett lelkek városa: Miért?

Az összes über-romantikus jelenet... Bocsánat, de a történet tényleg jobban érdekelt volna. Mire a könyv végére értem, igazából a legtöbb esemény, ami a könyv elején történt, lényegtelen volt. És Clary, aki tisztában volt vele, hogy Jace nem az a Jace, akit ő szeret, hanem ez a Sebastian által megszállt Jace, és még így is hülyén viselkedik. 450 oldal környékén Jace végre nem áll Sebastian hatása alatt, és ha feladta volna magát a Klávénál, ugyanott tartottunk volna, ahol száz oldallal később, de természetesen minden túl egyszerű lett volna. Ezért Clary inkább visszarakja Jace-t Sebastin befolyása alá, aztán rájön, hogy hülye volt, és leszúrja Jace-t.

Először kezdtem aggódni, hogy a pszichopata Sebastianből a végén jót csinál az írónő, de szerencsére nem így lett. Helyette majdnem megerőszakolta a húgát, mert miért is ne? Nézek Trónok harcát, olvasok Trónok harcát, de ez a könyv nem a Trónok harca. Akkor miért? 

Különös, úgy érzem már nem tudok miről beszélni a könyvek kapcsán. Most már tényleg csak azt szeretném, ha elolvasnám az utolsó kötetet. Hogy túllegyek a történeten, záródjon le, és soha többé nem veszek Cassandra Clare könyvet a kezembe, de ha mégis, akkor pénzt nem adok érte. Az első három könyv még jó volt, és ezt úgy őszintén kijelentem, mert a második háromból kettő eddig szenvedést okozott csak.

Ja, az Elveszett lelkek városának legnagyobb hibája? Tönkre tette Malec-et, úgyhogy örülhet a könyv annak az értékelésnek, amit kapott, mert csakis azért lett annyi a csillagszáma, amennyi, mert jobb volt egy fokkal az előzőnél, és nem akartam rosszabbat adni. Túl jó a szívem, és ez a szerencséje az Elveszett lelkek városának.

Értékelés

Végigszenvedtem. Voltak jobb részek, voltak rosszabbak, de megcsináltam. Majdnem két hetembe telt, mert napi 40 oldalnál többet csak ritka alkalmakkor sikerült kicsikarnom magamból, de vége, jön az utolsó, és utána csak porfogónak lesznek jók A Végzet Ereklyéi.

Értékelés: ★★★

– Abban reménykedtem, hogy kiplakátolnak, mint az elveszett macskákat szokás – mondta a fiú. – „Eltűnt egy észbontóan vonzó tizenéves fiú. A Jace vagy a Szexi névre hallgat.”
– Ugye, rosszul hallottam?
– Nem tetszik a Szexi? Mit szólnál ahhoz, hogy Cukipofa? Vagy Királyi Szépség? Mondjuk, ez az utolsó talán túlzás. Bár elvileg a családom brit…