John Green: Alaska nyomában

Első pia. Első balhé. Első csaj. Utolsó szavak.

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.

Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.

Nos, rájöttem, hogy egyszerűbb a könyv lényegét a fülszöveggel összefoglalni. Először is megjegyezném: a fülszöveg már alapból egy elég kiszámítható végződést tartalmaz. Elolvasod, és egyből nyugtázódik benned. Tudod, hogy mi fog itt történni. Meg a könyvborítón lévő kaszán figura is elég árulkodó, ha valaki engem kérdez.

John Green-től eddig két könyvet olvastam a Csillagainkban a hibá-t és a Papírvárosok-at. Most pedig elolvastam az Alaska nyomában-t. És íme a véleményem:

A könyv tragikus pontját szerintem már a kezdeti pillanatoktól fogva érzékelhetjük. Ott van Alaska, akin nem lehet kiigazodni. Erős hangulatingadozásai vannak, és valóban önpusztító. És, aki olvasta  könyvet, tudja, hogy mihez vezet ez. Aki pedig nem olvasta, az sejti.

John Green írói stílusát, szövegkezelését szeretem. Mivel hétköznapi témájúak a könyvei, tehát ebben a században játszódik, ezért olyan a nyelvszerkezete is a regényeinek. És nem utolsó sorban, ezek ugye romantikus regények, amitől emberek azt hajlamosak egyből szemet forgatni, de őszintén, még a Csillagainkban a hiba sem volt az az őrülten romantikus könyv. Persze, sírtam rajta, de nem ázott el a könyv a rácsöpögő nyáltól.

Szóval, igen. Ott van Miles, aki szerencsétlenül beleesett az önpusztító Alaskába, és az új iskola, és barátok miatt felfordul az élete.

A könyv maga különösebb érzelmeket nem váltott ki belőlem. Élvezni élveztem, meg ott volt a rejtély, hogy miért történt az Alaskával, ami. Irtózatos tempóban haladtam az oldalakon, mert folyamatosan ott volt a fejezetek, illetve napok visszaszámlálása, és tudni akartad, hogy mi lesz. Aztán pedig tudni akartad, hogy miért lett az, ami történt. Azután John Green, önmagához híven, valami frappáns/elmés befejezéssel zár, ezért, amikor becsukod a könyvet, még ott ülsz egy pillanatig, és elgondolkozol.

Szóval, tetszett a könyv. Nem lett kedvenc, de egy jó kis, élvezhető olvasmánynak bizonyult. Ha szeretitek John Green-t, mert olvastatok már tőle, akkor szerintem ezt is nyugodtan elolvashatjátok. Nem leszel érzelmileg annyira lesújtva, mint a Csillagainkban a hibá-ban, és nem leszel annyira idegese, hogy felkutasd a rejtélyt, mint a Papírvárosok-ban, de attól szerintem még tetszeni fog.

"Thomas Edison utolsó szavai: „Olyan gyönyörű odaát” Azt nem tudom, hol lehet, de hiszem, hogy ott van valahol, és remélem, hogy gyönyörű."